2013. január 8., kedd

30. Az igazság...

Drága olvasóim és ide tévedő látogatók! Eljött ez a nap is, itt a 30. (!) rész és elérkeztünk ahhoz a NAGY naphoz, hogy hétfőn lesz negyed éves a blogom!:) Lassan igaz vége lesz Emily, Bella és Harry történetének, de addig még van pár izgalommal teli gondolatom, részem. Köszönöm szépen, hogy hozzászóltok a dogokhoz, fejezetekhez, részekhez, mivel nekem sokat számít a visszajelzés (ebbe persze a pipálgatás is beletartozik!:) ) és az meg csak hab a tortán, hogy plusz feliratkozók csatlakoztak az előttük lévőkhöz! Remélem tetszik az új kinézet, mondjuk ez csak egy limitált dolog lesz, amíg Emily Magyarországon, azon belül Budapesten fogja jócskán élvezni az életét!:) Itt azt hiszem be is fejezem a regélést, mert a végén még eljár a szám a következő fejezetekre való elképzeléseimről. Jó olvasást és időtöltést kívánok nektek! Sok puszi és kitartást a hétre! 

Have a nice day,
Wh ite. :)
"Tényleg, mintha valaki meghalt volna - én magam.
Mert nem csak a legigazibb igaz szerelmet veszítettem el
 - ami önmagában is elég hozzá, hogy valaki belepusztuljon,
 de ráadásul elveszítettem a jövőmet, a családomat
 - azt az életet, amit választottam. "

*Emily szemszöge* 

A kórházban elütöttem az időt, hiszen a többiek rengeteget jöttek be hozzám látogatóba és kivételt is tettek velem, mivel a lányom bent aludhatott. El sem tudom mondani mennyire örültem, hogy azon a piciny ágyon milyen elképesztő érzés volt a kis testéhez hozzábújni és egész este csak őt figyelni. Aznap este szinte semmit sem aludtam, csak őt figyeltem és simogattam, puszilgattam. A hét elteltével végre hazaengedtek, aminek természetesen örültem, viszont lassan eljön a temetés ideje. Azóta nem is találkoztam Harryvel, mivel érdekes módon mindig van valami halaszthatatlan dolga. A fiúk nem engedik, hogy Tv-t nézzek vagy csak, hogy újságot olvassak, mert szerintük most csak is pihennem kell. A mai napon Eleanor és Louis vitte el a lányomat, hogy kicsit egyedül lehessek, mert gondolkodnom kell. Furcsa nekem ez az egész Harry-s dolog. Az ágyban feküdve csak bámulok ki a fejemből és gondolkodok. Holnap lesz a temetés és teljes szívemből mondhatom, hogy nem várom! Minden dolgot, amit csak lehet elvégeztem a lakásban, kezdjük a holnapi ruhám kikészítésével, kitakarítottam, elmosogattam, rendet csináltam. Normális esetben csak a felét csináltam volna meg, de az unalom nagyúr, így mindenre képes. Gondolván egyet a melegítőmet magamra kapva indulok el a közeli parkba, hiszen olyan szép napsütéses idő van. A lakást magam mögött hagyva indultam el lassú léptekben a park felé. Az utcán emberek sokasága sétált még rajtam kívül, közöttük turbékoló párok vagy éppen idős emberek kézen fogva nyújtottak nekem gyönyörű látványt. Egy pillanatig elképzeltem, hogy most én is így sétálhatnék Harryvel, ha nem lenne éppen valami halaszthatatlan dolga. Észre sem vettem, de már a park bejáratánál jártam, így elindultam az első úton, hogy körbesétálhassam a kopasz fákkal teli parkot. Már vagy húsz perce sétálhattam a melegítőmben, amikor két ismerős alakot véltem felfedezni. Léptemet meggyorsítva indultam meg feléjük és fogtam vissza a könnyeimet, mivel eléggé ki akartak szökni a szemem rabságából. Boldogok voltak, mintha egy családot láttam volna, csak az volt az egyetlen hiba, hogy az én lányommal sétálgatott a boldog pár. Eléjük érve csak megálltam és vártam, hogy észrevegyenek. 

- Áh, Harry! Szia! - erőltettem arcomra egy mosolyt és csak a tekintetét fürkésztem.
- Harry, ő meg ki? - kezdett el méregetni a mellette lévő lány.
- Ó, bocsánat, be sem mutatkoztam! Én vagyok Bella dadája! - mosolyodtam el, de mérhetetlen undor volt bennem, ahogy a szőke lánnyal kedvesnek kellett lennem. - Emily küldött, hogy vigyem haza Bellát! Igazándiból úgy tudta, hogy Louiséknál van, de még szerencse, hogy gyalog jöttem. 
- Gondolom, tudod, hogy ki vagyok - nevetett fel - de azért bemutatkozok. Taylor Swift! Örülök, hogy találkoztunk. - húzódott közelebb Harryhez. 
- Nem különben, viszont megyek. További szép napot. - emeltem fel Bellust és sietve távolodtam tőlük. 
- Állj már meg légy szíves! - hallottam, hogy Harry fut utánunk, de nekem sem kellett több futásnak eredtem és egy taxit gyorsan leintve ültem be a lányommal a hátsó ülésre.

Mindössze tíz perc és már otthon is ültem a lányommal a kanapén. A kulcsot a zárban hagytam a biztonság kedvéért, hogy senki se tudjon rám törni. Könnyeim csak folytak és folytak, hiszen most jöttem rá, hogy mindvégig hazudtak nekem. Mindenki! A fiúk, Eleanor és anya. Csalódtam a szeretteiben, akik egy fontos dolgot hallgattak el előlem, így Harry-t védve. Eldöntöttem! Eldöntöttem, hogy nem fogok szomorkodni, csak mosolyogni és pozitívan nézni előre! - Bocsáss meg! - ismételtem meg apám utolsó szavát hozzám, de nem vagyok képes megtenni. Talán egyszer sikerülni fog, de most időre van szükségem és szabadságra, amit itt nem tudok megkapni. Bellával felállva a konyhába igyekeztem, majd gyorsan vacsorát elé téve indultam meg a telefon irányába, majd a repülőteret tárcsáztam. Két jegyet foglaltattam le egy számomra ismeretlen országba, amely Európába található meg. A konyhába visszasietve nevettem el magamat, hiszen Bella csupa maszat volt. Kiemelve őt az etetőkéből siettem fel az emeletre, amikor az ajtón dörömbölést hallottam. Harry hangja volt, tisztán hallottam, ahogy könyörög. Semmi kedvem nem volt kinyitni, így fülem mellett elhagyva a hangot baktattam fel az emeletre. Bellust megfürdettem, majd a kiságyába helyeztem be egy nagy jó éjt puszi után. A bőröndök felé igyekeztem, hogy bepakoljak egy kis időre elegendő ruhát magamnak és Bellának. Az ajtón még mindig dörömböltek és a telefonom is felszólalt párszor, de nem érdekelt, ha eddig nem mondták meg az igazat, most már ne magyarázkodjanak nekem. Miután kész lettem a holmink elpakolásával a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy hosszas forró fürdő után fáradtan battyogtam ki a szobámba, ahol még egy utolsó puszit adva a lányomnak dőltem be az ágyamba és szinte azonnal el is aludtam.

~...~ 

Hajnali hatkor csörgött az órám, amire egyből ki is pattantam az ágyból. Gyorsan lenyomva azt igyekeztem a lányom ágya felé, aki hál istennek nem ébredt fel a hangos morajjal szóló telefonomra. A bőröndöket felkapva indultam le a nappaliba, majd a kocsim felé. A csomagtartóba betettem a cuccokat és egy nagy sóhaj keretében indultam vissza a lakásba. Gondosan visszazártam kulcsra az ajtót, majd a konyhába igyekezve dobtam össze kettőnknek egy kis reggelit. Utána gyorsan elmosogattam az edényeket, hogy ne később kelljen. Lassan falatozva gondoltam el magamban a szavakat, amiket egy lapra fogok írni Liam-nek, Harry-nek és nem utolsó sorban Eleanor-nak a honlétemről. A tányéromat a mosogatóba helyezve indultam fel az emeletre, hogy lapokat és egy tollat keressek. Miután mindent beszereztem a levél írásához, elkezdtem először Harry levelét írni. Nehéz volt, szörnyen nehéz, mivel vagy ötször kezdtem újra az ő levelét. Fogalmam sem volt mit írhatnék, úgy, hogy ne legyek túl bunkó, de a gondolataimat összeszedve sikerült megírnom a neki szánt levelet. Liamével és Eleanoréval már kevesebbet kellett bajlódnom, mivel nekik tudtam, hogy mit írjak. A leveleket borítékba helyeztem és mindenkinek a saját nevét írtam rá. Gondosan a táskámba helyeztem őket, majd elindultam az emeletre. A szobámban már a lányom ácsorgott az ágyában, így kiemelve őt onnan szorosan magamhoz öleltem és elindultam vele vissza a konyhába, hogy ételt juttassak a szervezetébe. Mikor kész lettünk a reggeli elfogyasztásával gyorsan elmosogattam a maradék edényeket, amik a mosogatóban helyezkedtek el. Ahogy végeztem kezemet alaposan megtöröltem, majd Bellát kiemelve a székből indultam fel az emeletre, hogy felöltözzünk a temetésre. Másfél óra múlva készen álltunk az indulásra. Lányommal a kezemben indultam meg a nappali felé, ahol a táskámat és a kabátomat magamra kapva indultam el a kocsi felé. A csalódottság kisebb jelét sem lehetett rajtam észrevenni, hiszen nem gondoltam arra, hogy mit tettek velem a többiek. Bellát gondosan bekötöttem, majd a helyemre igyekezve beültem én is a kocsiba. Bekötöttem magamat és indulásra készen álltam. A kulcsokat elforgattam így a kocsi hangos moraja hallatszott. Tíz perc múlva már a temetőben parkoltam le a kocsimmal és egy nagy sóhaj keretében léptem ki az említett eszközből. A lányomat kivettem az ülésből, majd a földre téve őt kicsiny kezét megfogva indultam el a megbeszélt helyre. A többiek vártak már ott aggódó tekintettel. Még Harry is itt volt a barátnőjét viszont akármennyire is kerestem a szememmel, nem leltem meg. Lassú léptekkel mentünk feléjük, mivel Bellus még nem tudja a lábacskáit gyorsan szedni. 

- Sziasztok. - köszöntem nekik semlegesen, majd Bellát a mellkasomhoz vontam.
- Emily...- szólaltak meg szinte egyszerre, de közbe vágtam.
- Majd temetés után anyuéknál mindent megbeszélünk! - indultam el közöttük a kiásott sírhelyhez. 

Könnyeim csak folytak, mint a patak, ahogy apámat emelték be a neki szánt kiásott helyre. Már vagy egy órája itt vagyunk, de mintha csak tíz perce lennénk itt. Egy fehér rózsát még apám koporsójára ráhelyezve engedem őt el, végleg. 

- Ne haragudj rám - kezdtem el suttogni a fedett koporsónak, amiben apám fekszik. - még nem állok rá készen, hogy megbocsássak. - simogattam meg a fával borított fedőt, majd visszaindultam a többiek közé. 

Könnyeimet letörölve álltam még ott, amikor Liam szegődött mellém.

- Emily indulni kéne. - érintette meg vállamat, amibe picit beleremegtem.
- Liam, induljatok el, majd ott találkozunk! - mosolyodtam rá. - Kicsit hadd legyek még vele!
- Rendben! De ugye... - kezdett bele. 
- Nem csinálok semmi hülyeséget! Anyunál találkozunk. - öleltem át szorosan, majd egy puszit nyomtam az arcára. - Szeretlek Liam! Ezt ne felejtsd el, rendben? - mosolyogtam rá kezem még mindig átölelte őt. 
- Én is téged Emily! Akkor anyunál! - engedett el, majd a kocsihoz rohant.

Még megvártam, hogy a kocsi teljesen eltávolodjon a temetőtől, majd lányomat a kezembe véve simítottam még egy utolsót apám sírján. Könnyes szemmel indultam meg a kocsim felé. Bellát ismét gondosan bekötöttem, majd a volán mögé beültem és beindítottam a kocsit. Először Harry háza előtt álltam meg, mivel ő volt a legközelebb. Az ajtó felé igyekezve vettem ki a táskámban lapuló levelet, majd a kis nyíláson becsúsztattam azt. Egy sóhaj keretében indultam meg a kocsim felé, majd el a következő célállomásig, ami Liam volt. Gyorsan az ajtó elé futva csúsztattam be szintén a nyíláson a levelet, amit neki szántam, majd ugyan ezt Eleanoréknál is megismételtem. A kocsiba ülve indultam el lányommal a repülőtér felé. Mindössze fél órás út után érkeztem meg, majd a bőröndöket magam után húzva indultam  meg az emberekkel teli helyre. A cuccainkat leadva vártam, hogy felszólítsanak minket a beszállásra. Bellust az ölembe tartva vizslattam tekintetét, amint az embereket figyeli. Egy nagy puszit nyomva kicsi arcocskájára vontam még jobban magamhoz.

"Kérem a Budapestre tartó utasainkat, hogy fáradjanak a kettes terminálhoz! A beszállást megkezdhetik! Kérem a Budapestre tartó utasainkat, hogy fáradjanak a kettes terminálhoz! A beszállást megkezdhetik!"


Ismételte el kétszer egy hang a hangosbemondón, én pedig Bellával felpattantam és elindultam az elhangzott terminál felé. Nem kellett sokat várnom arra, hogy már a repülőn ülhessek, mert szerencsére nem álltak sokan előttünk. Így most a Magyarországra tartó repülőn ülök a lányommal és várom, hogy egy teljesen más világba és kultúrába léphessek be. A pilóta felkért minket, hogy az övünket kapcsoljuk be, így jelezve, hogy indulunk. Pár perc múlva már a felhők fölött figyeltem az egyre távolodó Londont. 


*Harry szemszöge* 

Egy órája, hogy vége a temetésnek, de Emily és Bella sehol sincs. Mindenki idegesen járkál és próbál telefonálni, persze sikertelenül. Tétlenül várunk mindhiába és mindenki fejébe csak egy dolog járkál, hogy balesetük volt. Hirtelen ötlettől vezérelve szólítottam fel mindenkit, így a kocsiba ülve indultunk el hozzám. A kocsiból kiszállva vettük célba a lakásomat. Kulcsomat a zárba helyezve nyitottam ki azt, majd egy levelet pillantottam meg a földön a nevemmel ellátva. Ismerős az írás, nagyon ismerős. Lehajolva érte indultunk meg a nappali felé, ahol a kanapéra ülve kezdtem el kibontatni a levelet. Hatalmas csönd lepte el a szobát, majd belekezdtem az olvasásba.

"Kedves Harry," - olvastam fel az első sort, majd a szavam is elállt.

10 megjegyzés:

  1. dejoooo...gyorsan kovit :DDD <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igenis kapitány!:)
      Viccet félretéve! Sietek, ahogy csak tudok!

      Köszi, hogy írtál!
      Sok puszi, Wh ite :*

      Törlés
  2. Nem tudom mit kell ilyen blogokhoz írni ezért csak ennyi: nagyon várom a kövit, nagyon kíváncsi vagyok!! Siess!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennyi éppen elég!:) Köszi szépen, hogy írtál! Sietek, ahogy csak tudok!:)
      Sok puszi, Wh ite :*

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Rendbenrendben!:) Igyekszem!
      Wh ite :*

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Sietek Sietek Sietek! :)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok puszi, Wh ite :*

      Törlés
  5. Igy abbahagyni nem hiszem el...o_O jolett..varom a koverkezot remelem mar holnap.esetleg olvashatoom:) x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gonosz voltam, tudom, tudom!:) Azért örülök, hogy tetszik!:)
      Köszönöm szépen, hogy írtál, próbálom mindig időben hozni a részeket.
      Sok puszi, Wh ite :*

      Törlés