II. - 45. Távolság

Ha törik, ha szakad eldöntöttem, hogy befejezem még ma ezt a részt! És itt vagyok kész vagyok, de elégedetlen vagyok. Olyan szinten fáj a fejem, hogyha egy kiló gyógyszert is vennék be, akkor sem múlna el. Üdv a migrénesek csoportjába, amit már régóta élvezhetek. Azért remélem nektek egy picit tetszeni fog. Szó mi szó, ha blog, akkor reklám helye! 

Láttátok már a kis Blog Trailer-t a másik blogomon? Életemben nem csináltam még filmelőzetest, de gondoltam azt is el kell valahol kezdeni, nemde? Nem is tudom mit írhatnék még ide, talán csak azt, hogy jó éjt nektek!:) 

ui.: 45. rész és pont 45 feliratkozó van :D Érdekes! :) Köszönöm, hogy olvastok! :* 

Have a nice day, 

Wh ite:*

"Mindennap úgy érzem,
ennél jobban már nem is szerethetlek,
aztán másnap felébredek és rájövök,
hogy sokkal több vagy nekem, mint tegnap"

Amikor hazafele tartottam a kocsival, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Persze mindenben segítenek nekem a lányok, de az akkor sem olyan, mintha a saját férjem figyelné minden kívánságomat, amikor éppen a gyerekemmel szenvedek, aki a hólyagomat rugdossa előszeretettel. Félreértés ne essék, most nem Belláról beszélek, hanem a bennem növekvő kis csemetéről. Mindent egybevéve ez is a terhességgel járó 'öröm', hiszen egy gyerekért el kell viselni az ilyen apró kis dolgokat, amik nem túl élvezetesek. A lényegre visszatérve már most hatalmas lyuk van a szívemben, amit Harry hiányának tudhatok be. Fogalmam sincs, hogy meddig fogom így bírni, meddig tudom elviselni azt, hogy csak a technika által láthatom őt, de erősnek kell lennem, miatta, miattunk. A ház előtt leparkolva lépek egyet, hogy a hátsó ajtót magam előtt kitárva tudjam az én szépséges lányomat kiemelni az ülésből. Az ajtó hangos kattanása és a kocsi beriasztása nyugtatott meg, hogy biztonságban tudom az egyetlen járművet, ami lehetővé teszi, hogy egyik helyszínről szinte pillanatok alatt eljussak egy másikba. Az ajtóhoz érve köszöntött minket anya, aki miattam döntött úgy, hogy ameddig a fiúk távol lesznek nálam fog megszállni. Nagyon sok mindent köszönhettem anyunak és Eleanor-nak. Gondolok itt az eljegyzés előtti meglepetésről, amit ők szerveztek meg, az esküvő, a nászút és most ez a hosszan tartó támogatás, ami az elkövetkezendő időkben lesz, túl sok. Túl sokat tesznek értem, amiért nagyon hálás vagyok nekik, leveszik a vállamról a terhet.

- Kérsz valamit kicsim? - simította meg a fejemet lágyan, szemében láttam, hogy átérzi a dolgot. Régen apu is mindig sokat volt távol tőlünk a megélhetés miatt. Igaz akkoriban még nem tudhattuk magunkénak a web camera csodáját, így szinte csak telefonon tartották a kapcsolatot hosszú hónapokig.
- Nem, köszi, anya! - erőltettem mosolyt a számra, nem bírtam őszintén mosolyogni, már most iszonyatosan hiányzott és még felhívni sem tudtam, hiszen már a felhők fölött repül Japánba.
- Nem mondom azt drágám, hogy könnyű lesz, mert akkor hazudnék. - sóhajtott fel, majd Bellát a földre téve ült vissza mellém. - Tudnod kell, hogy én melletted leszek végig. Remélem nincsenek kételyeid Harry-vel kapcsolatban.
- Nincsenek anya, tudom, hogy szeret, csak annyira fura, hogy már az elején el kellett válnunk egymástól.
- Jaj, édesem! Majd az egyik koncerten találkozunk velük, ahogy megegyeztünk! - küldött felém egy biztató mosolyt, majd mellkasára vonva szorított magához. Igen, ez az én édesanyám, akit mindennél jobban szeretek!

~...~

- Szóval, akkor nem utazhatsz hosszabb ideig? És mit mondott, hogy ez mitől van? - vált aggódóvá a hangja. Hallottam benne az elkeseredettséget és a félelmet. Az utóbbi pár hónapban, ami eltelt kiderült a számos orvosi vizsgálatokból, hogy bizony veszélyeztetett terhes vagyok.
- Vérzés merült fel nálam. - szaladt ki a számon. Igazándiból nem akartam vele ezt közölni, mivel tudtam, hogy mérges lesz a titkolózásom miatt és rögtön hazarohan, amint erről tudomást szerez.
- És ezt csak most mondod? Emily! Mi van azzal az ígéreteddel, hogy mindent elmondasz?
- Harry, kérlek, nyugodj meg, mert nincs szükségem a felesleges idegeskedésre. Nem mondtam el pont ezért. Gondoltam, hogy így reagálnál rá, vagy rosszabb esetben azonnal hazajönnél. Figyelj, már csak két hónap, nem sok idő. Eddig kibírtuk totálisan normálisan, veszekedés nélkül, akkor ne most kezdjük el, kérlek. Pihenek, amennyit csak tudok, csak fekszek és élvezem, hogy a fiad a hólyagommal focizik.
- Bárcsak ott lehetnék veled Emily... - sóhajtott egy nagyot, elgondolkodott. - Mit mondtál? - hallottam hangján, hogy felemésztette a szavaimat, amik kiszökkentek a számon. Igen, elmondtam neki pedig nem volt szándékomban, de tudtam, hogy talán ezzel kicsit lecsitíthatom a közöttünk fennálló pillanatnyi kedélyállapotot.
- Mit mondtam? - kuncogtam bele a telefonba, mintha mit sem tudnék arról, hogy az előbb kimondott szavaim őt teljesen boldoggá teszik.
- Nem tudom, hogy képzelődtem-e vagy tényleg azt mondtad, hogy fiunk lesz! - suttogta szinte szavait a túloldalról. Legszívesebben most magamhoz öleltem volna és annyi csókot hintettem volna puha ajkaira, ahány napja már nincs a közelembe.
- Anyaaa! - kiáltott fel lányom a másik szobából, majd pillanatokon belül a szobám ajtajában ácsorgott. Arcát sós könnycseppek borították, már túl késő van ahhoz, hogy ő fent legyen.
- Várj egy percet Harry! - tettem le a telefont az ágyamra, majd sietős léptekkel lányom felé mentem. Óvatosan leguggolva hozzá törölgettem le arcáról a nedvet, majd karjaimba szorítva álltam fel vele. Tudom...nem szabadna nehezet emelnem, de ilyenkor kinek van szíve csak szimplán kézen fogni a gyerekét és az ágyhoz sétáltatni? Szerintem senkinek! Így sokkal érzékibb és tudom, hogy ettől megnyugszik. - Na, itt vagyok, bocsáss meg, de Bellával valami történt. Mi a baj kicsim? Rosszat álmodtál? - beszéltem közben hozzá és Harry-hez is. Bella száján egy szó sem jött ki, csak hevesen bólogatott. Arcocskáját mellkasomba fúrva tartotta, hevesen szuszogott. - Jól hallottad! - nyögtem ki végül az egyszerű mondatot és vártam a vonal túlsó felén lévő férjem reakcióját.
- Fiam lesz fiúk! - kiáltott fel hangosan, gondolom a csapat többi tagjának. A telefont egy kicsit a fülemtől elemelve gyengítettem az erős hangot, mire a hasamban a fiunk elkezdte az esti maratoni futását. Érdekes módon, amikor Harry-vel beszéltem mindig megmozdult. Ha nem is rögtön, egy kis idő után, mindig jelét adta, hogy ő igenis ott van!
- Mire hazaértek én már süket leszek, ha ezt sokszor elismétled! - nevettem fel, majd lányomra néztem le, aki édesen aludt az ölemben. Szívemre tapadt fejecskéje most már békésen járkált az álmok szép kék felhői között. - A fiad ismét aktív. Amikor veled beszélek, folyamatosan csak rugdoss. Már most felkészítheted Louis-t, hogy lesz majd valaki, aki szívesen focizik vele és  pépé veri!
- Hallottam ám! - kiáltott a háttérből vissza nekem Louis, mire egy szívbéli kacaj hagyta el a számat. - Mennem kell Emily. - csendült fel letört hangja, amit minden nap hallok, ha búcsúzásról van szó. - Mondanám, hogy később beszélünk, de akkor nálatok már hajnalodni fog, és nem akarlak felkelteni. Vigyázzatok magatokra, rendben?
- Mint mindig! - vágtam rá egyből, hiszen már kezdett egy kissé unalmas lenni ez a szövege. Úgy éreztem magamat, mint egy buta kölök, akinek ezt minden áldott nap el kell mondani. Jó, tudom...tudom, hogy csak félt és aggódik, és ennek örülnöm kéne, de már ismer egy ideje ahhoz, hogy tudja, hogy, amikor Bellával voltam állapotos mennyire ügyeltem magamra, és az akkor bennem fejlődő lányomra. - Te meg vigyázz a fiúkra, nehogy elkanászodjanak!
- Későn szóltál! - nevetett fel hangosan. Öröm volt hallani a nevetését, azonban fájdalmas is. Rettentően hiányzik már, hogy élőben is halljam ezt a nevetést, az illatát, a csókját és...mindenét. - Szeretlek! Majd beszélünk! - köszönt el még egyszer, majd bontotta a vonalat. A telefont az éjjeliszekrényre helyezve bújtam be a lányom mellé, majd szorosan a mellkasomhoz vonva adtam át magamat az álmok hívogató világának. Reggel a mellettem lévő telefon hangos morajára keltem fel. Az érdekes a dologban az volt, hogy Harry szokásos csengőhangja jelezte, hogy a férjem igényt tart rám. És ebben mi a fura? Az, hogy náluk az idő még csak hajnali órákban járhat. Csukott szemmel nyúltam a telefonomért, majd a zöld jelet elhúzva vettem fel azt.

- Emily minden rendben van veletek? - szólt bele gyors tempóval, hogy szinte alig hallottam, hogy mit beszél. Zaklatott volt és ideges. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen felindulását.
- Harry minden a legnagyobb rendben van. Vagyis volt, amíg fel nem keltettél. Tudod mennyi itt az idő? Te jó isten! Jól elaludtam! - mondtam a telefonba, de inkább magamat tudósítottam arról, hogy jócskán elaludtam.
- Hála az istennek! - sóhajtott egy nagyot. Megkönnyebbült, de vajon mi lehet a baja? Még mindig kételyek sokasága bolyong bennem, hogy mi oka volt annak, hogy felhívott.
- Minden rendben Harry? Miért hitted, hogy van valami baj? - hangom halkabb lett, szinte már suttogtam.
- Rosszat álmodtam, nagyon rosszat. Olyan valóságosnak tűnt, nem voltál mellettem és azt hittem, hogy... - hangja elcsuklott, szinte biztos voltam benne, hogy most sír. Igen, amióta turnén van a telefonba sokat sírt. Nem tesz jót se neki se nekem, hogy pont most, a legfontosabb időben nincs velem, de mindig tesz róla, hogy éreztesse velem, hogy fontos vagyok  és hiányzok neki. Előző héten is pont így cselekedett, amikor egy futár csöngetett az ajtómon és egy nagy dobozt adott át nekem. Kinyitva dülledtek ki a szemeim, amikor megcsodáltam a tömérdek mennyiségű, és különböző csokoládé csodákat. Belegondoltam abba, hogy mennyi idejébe telhetett még elküldte, megvásárolta, kiválasztotta ezeket nekem, de nagyon jólesett, mert így is éreztette velem, hogy szeret és szeretne velem lenni. Azonban ezzel volt egy kis gond, mégpedig az, hogy valószínű mire hazaérnek én már guruló állapotban fogom őt várni, és ez nem a fiunk miatt okozott nagy hasamnak lesz minősíthető.
- Minden rendben van velem, Harry! Nagyon hiányzol! - ültem fel az ágyon és hangom hirtelenjében többször csuklott el, mint egész életemben. Nem tudom, hogy a terhesség miatt-e vagy csak a hiánya miatt vagyok ilyen érzékeny mostanában, de nem szoktam meg ezt a távolságot, és, hogy őszinte legyek nem is akarom. Még egyszer ilyen élményben nem akarok részt venni.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de muszáj voltam...tudod, ha valami történne veletek... nem is tudom mit csinálnék Em!
- Semmit! És ezen ne is gondolkodj, légy szíves! Tedd meg miattam! Élek, élünk és semmi bajunk sincs, mással meg ne is törődj. Csak egy buta álom volt Harry, semmi több. Egy hónap múlva már a karjaimban leszel, engem csak ez nyugtat!
- Engem is! - nevetett fel egy kicsit, tudtam, hogy ezzel valamilyen szinten sikerül majd megnyugtatnom. - De az is rengeteg idő. Tudod nagyon bánom, hogy... - kezdett bele, de szavába vágtam még mielőtt valami oltári nagy butaságot mondana.
- Na, szerintem itt fejezzük be, mert ezt már vagy ezerszer elmondtam neked! Harry ők a rajongóid! És ne kezdjünk bele megint ebbe, mert már unom ezt a témát. Ha eddig kibírtuk ez az egy hónap már semmi sem lesz! Most viszont mennem kell, mert csöngettek. Szeretlek és aludj jól! Itthon minden rendben van! - vált nyugodttá a hangom.
- Rendben, megpróbálom! Szeretlek, majd később beszélünk. Szia! - köszönt el és bontotta a vonalat. A telefont az éjjeliszekrényre visszatéve emeltem fel a lányomat, aki már kíváncsi pillantással figyelte a mozdulataimat. A szobából egyenesen az ajtó felé siettem, valakinek nagyon fontos lehettem, rátapadt a csengőre.

- El! - köszöntöttem csinos barátnőmet, aki az ajtó előtt várakozott. - Gyere beljebb! - tártam ki jobban az ajtót.
- Add ide ezt a só zsákot! - nyújtotta kezét Bella felé, aki gondolkodás nélkül átment barátnőm óvó kezei közé. - Az orvos világosan megmondta, hogy nem szabad emelned! - förmedt rám, majd a konyha felé vette az irányt. Bellát a székbe beültetve indult meg a hűtő felé és a lányomnak szánt reggelit vette ki belőle. Kislányom elé tette le a reggelit, majd az asztalhoz leülve várt rám.
- Minek köszönhetem a korai látogatásodat? - vettem ki egy adag palacsintát a hűtőből, a mikroba téve kezdtem el melegíteni, majd az egy pityegéssel jelezte, hogy készen áll. Kezembe véve az ínycsiklandozó csodát huppantam le El-el szembeni székre és vártam, hogy végre válaszoljon.
- Gondoltam megnézlek titeket. Sara telefonált, hogy ma nem tud átjönni, mert készül az útra a fiúkhoz. Beszéltél a fiúkkal?
- Éppen most hívott Harry. - nyeltem le egy újabb adag palacsintát.
- De hát náluk ilyenkor még gyerek az idő. Vagy rosszul tudom, hogy még a nap sem készül a felkelésre?
- Jól tudod, de rosszat álmodott... és meg akart róla bizonyosodni, hogy jól vagyok. Aggódok érte, mostanában olyan frusztrált és...nem is tudom. A videókon sem látom, hogy boldog lenne. Ha nem lennék ágyhoz kötve már réges-régen ott lennék mellette. Az nyugtat, hogy már csak egy hónap és itt lesznek! - nyeltem le az utolsó falat palacsintámat.
- Hamar el fog telni Emily. Harry miatt meg ne aggódj. Minden férfi ugyan ilyen lenne a helyében, hiszen hiányzol neki és pont most van, azaz időszak, amikor melletted kéne, hogy legyen, de neki is meg van kötve a keze. Nem kellemes a helyzet. Vagy a rajongóit hagyja cserben, vagy téged.
- Pont ez a bajom. Olyan...meggondolatlanul beszél néha, hogy tényleg azt hiszem, hogy már úton van felém. Sehol sem lenne a rajongói nélkül, vagyis miattuk híresek valamilyen szinten és képes lenne csalódást okozni. Minden nap elmondom neki, mert felhozza és már az őrületbe kerget ezzel, de megszoksz vagy megszöksz, ugye, ahogy a mondás tartja. - nevettem fel, hiszen tényleg olyan helyzetben vagyok, ahol ez a mondás alkalmazható.
- Ahogy látom, te a megszoksz opciónál maradtál. - kacsintott rám barátnőm, mire mind a ketten jóízűen felnevettünk.

~...~ 

Igen, megint megszegtem az orvos kérését, de nem tudtam mit tenni, a szívem után mentem. Itt állok Bellával magam mellett a repülőtéren és várom a szerelmemet, az én drága férjemet és a fiúkat, hogy feltűnjenek előttem. Már kerek fél éve, hogy nem láttam őt csak kamerán keresztül és mit ne mondjak, elég cudar érzés volt, de a tudat, hogy perceken belül láthatom őt, csak erősít. A szívem a torkomban dobog és a hasamban a pillangók még mindig ugyan úgy röpködnek, mint, amikor először megláttam. Ilyenkor jövök rá, hogy olyan vagyok, mint egy tizenhét éves kamasz, aki rég nem látott szerelmét várja, hogy újra egyek lehessenek.
- Harry! - kiáltott fel mellőlem Bella, aki már látókörömből is eltűnt. Magam elé nézve láttam meg az öt mosolygós képű fiút, akik sietős léptekkel próbálják a vakukat elkerülni. Liam kezében már ott pihent a lányom, aki szorosan ölelte át a nyakát. Harry könnyes szemmel adta át táskáját Louis-nak, majd hirtelen elém érve tapadt rá ajkaimra, amit vadul és egyben érzékien kezdett el falni. 

II. - 44. Turné?

Hát sziasztok kedves olvasóim!:) Eltelt pár nap a régi rész érkezése óta, és nagyon-nagyon úgy tűnt, hogy ma nem lesz új rész, de befejeztem! YEES! Remélem elnyeri tetszéseteket, ugyanis ugrottam egy...kicsit?!, az időben, mert, mert...ne kelljen megmagyarázni, így láttam jónak!:) Szombaton, ha minden igaz új rész, de ebben is kételkedek ugyanis egy remek írónőtársam lát vendégül a drága, egyetlen és csodálatos Hope  , aki elviseli egy egész éjszakán át, hogy  a blog befejezéséről és történéseiről regélek neki. :D Na jó, nálunk nem így néz ki egy éjszaka, de tény, hogy eléggé hangos szokott lenni a ház tőlünk! :D Na, szóval, szövegelést félre téve! :) 44. rész, turné, nászút, minden egybe vegyítve. Remélem élvezni fogjátok, jó olvasást hozzá, és milliószor puszillak titeket!:) 

ui.: Hogy tetszik az új blog? (lifetooshort-to-wait) Várjátok már az első részt? Oda vasárnap érkezik meg, csak így mellékelve a dolgot! Na mentem csajszik!:) Jó éjt!:* 

Have a nice day, 

Wh ite:* 

"Mikor idősebb leszek és a kislányom majd azt kérdi,
" anyuci, ki volt az első szerelmed? "
nem akarok régi fényképeket előszedni,
csak a szoba másik végére mutatni és azt mondani
" odaát ül "

Kezdhetném ott a dolgok mesélését, hogy a rajongók eléggé érdekes kérdéseket tudnak nekem feltenni, ami Harry szerint egyáltalán nem érdekes, de azért a szemem nagysága mindig megváltozott a ' Milyen az ágyban Harry?' kérdéstől. Kérem hölgyeim! Ez magánszféra! Ez egy olyan dolog, mint például az, hogy együtt fürdünk vagy minden este vad csókcsatákkal búcsúzunk el egymástól. Magán dolgok, amiket az ember MAGÁNAK akar megtartani. Benne is van a szóban: magán! Annyira felidegesítenek ezek a rajongók, hogy már-már féltem a testi épségemet, hogy idő előtt egy váratlan szívroham visz el az élők világából. Bele se merek gondolni, hogy mi lesz, amikor Harry a színpadra lép és feltűnnek a mára már szokásossá vált melltartók, amiket a rajongók nekik - a fiúknak - címeznek. Nem értem lányok! Ezzel mit akartok elérni? Jó-jó szép ajándék tényleg, de a fiúk úgy sem fogják hordani!

- Min gondolkodsz? - zökkentett vissza a való világba a velem szemben mosolyát visszatartó férfi, akit már magamnak tudhatok.

- Semmin. - rántottam meg a vállamat és a parányi ablakra tapadt a tekintetem. Igen, a nászutunkról tartunk haza, ami valami fenségesre sikeredett. A párizsi városnézés igaz nem ment zökkenőmentesen, mert Mr. Tökély annyira nem volt tisztában a dolgokkal, hogy egy egyórás városnéző körűt számunkra öt kerek órába tellett. Persze, amikor segíteni akartam neki, hogy mi hol lehet - a térkép a kezében volt mindvégig - megmakacsolva magát erőszakoskodott, hogy ő igenis tudja. 

- Öt perc és leszállunk! - szorította meg a kezemet és egy lágy csókot nyomott ajkaimra. Mostanában teljesen más, mint volt. Jó értelemben más és érzem, hogy most jött el az a pillanat az életében, amikor ténylegesen csak én vagyok neki és nincs semmilyen Cara vagy Taylor vagy ki tudja még ki. Azonban tud néha az idegeimre is menni, mint például a baba project-es hülyeségével, amit az utóbbi egy hétben - mit is beszélek? Nászút óta ezzel rágja a fülemet. - folyamatosan, minden percben mondogat. Úgy csinál mintha egy gyerek megfoganása egyemberes dolog lenne. Ha lehetőségem lenne már most áldott állapotban lennék, de nagy részben, vagyis egészben ez rajta múlik, mert akárhogy is nézem, nélküle nem sikerülne. A gép pontosan negyed kilenckor landolt a londoni repülőtéren, amit már annyira, de annyira vártam. Gyermeteg izgalommal álltam a váróban és tekintetem folyamatosan járkált össze vissza hátha megpillantom valamelyik rokonomat vagy barátomat, de akárhogy is igyekeztem nem tűnt fel senki, pedig ők szállítanak minket haza. Harry a hátamhoz simulva érkezett meg a csomagjainkkal, majd egy kis királylányt észrevéve a tömeg között kezdtem el futni felé. Igen, a lányom már nagyon hiányzott annak ellenére, hogy telefonon minden nap meséltem neki, hogy néha az apja - Harry - mennyire kikészít, de azért szeretem. Persze ő ebből még semmit sem értett a Harry és az anya szón kívül. A kezembe emelve pörgettem meg őt a levegőben, mire hangos kacaj hagyta el a száját. Szorosan magamhoz öleltem és csak puszilgattam ahol csak értem. Iszonyatosan sokat nőtt, amióta nem láttam, de hát mit csodálkozok? Három hét alatt igazi nővé értett, fogai már igencsak láthatóak voltak.Haja megnőtt és gyönyörűbb volt, mint, amikor elváltunk. Szememet felemelve lányomról lépett elém anyám, aki, már alig várta, hogy karjaiban tudhasson. Hátam mögül Harry elvette kezeim szoros öleléséből Bellát, majd karjai közé vonva egy puszival üdvözölte őt. Anyu magához szorítva üdvözölt és puszikkal lepte el az arcom minden centiméterét. Így utólag visszagondolva az előbbi örvendésemnek Bellával, most anyu ugyan azt játssza el csak velem, ami jól esik, nagyon jól. Nincs is jobb érzés annál, hogy éreztetik veled, hogy szeretnek. Anyu magától kicsit eltolva mért végig, majd, amikor mindent rendben talált intett nekünk, hogy kövessük őt. A tömegben sietős léptekkel igyekezett előre. Magam után egy bőröndöt húzva igyekeztem vele lépést tartani, de esélytelennek tűnt, szinte szaladt. A repülőtérről kiérve pillantottam meg az ismerős kocsit, aminek hátuljába a bőröndöt behelyezve ültem be az anyósülésbe, egyenesen anyám mellé. Harry közben elintézte Bella bekötését, mögöttünk csendesen figyelte az eseményeket. Anyu gyújtást adott a kocsinak, majd a motor hangos moraja jelezte, hogy indulhat. Indexelve indult el a reptérről. 

- Jól éreztétek magatokat? - törte meg a csendes kemény öt perc után. Fogalmam sincs, hogy, hogyan bírta ennyi ideig a csendet, de gratulálni tudok neki. Most komolyan! Anyám mindig az olyan női egyedek közé tartozott, akik, ha valami történt egyből a lényegre térve kezdtek el faggatózni. Talán most reménykedett benne, hogy elkezdem a mesélést, de nem láttam értelmét a dolgoknak.

- Mesésen! Mondjuk a párizsi utunk egészen...érdekesnek minősült. Ugye Harry? - fordultam hátra hozzá egy hatalmas mosollyal az arcomon. 

- Csak nem zargattak a rajongók? - szakította el tekintetét az útról, tekintete kérdő volt és döbbent. 

- Ha csak annyi lett volna anya. - nevettem fel jóízűen. Tulajdonképpen élveztem a mesélést és Harry bénaságát. Látni kellett volna minket Párizsban. - Harrynek még csiszolnia kellene a tájékozódási képességein. És meg kéne tanulnia azt, hogy talán a felesége segítségével többre megy, mint a saját kútfőjével. 

- Akkor eltévedtetek. - szegezte vissza tekintetét az útra, egy visszafojtott kuncogás hagyta el a száját. 

- Eltévedt! - javítottam ki, nyertes mosollyal az arcomon. - És itthon mi a helyzet? Minden rendben volt veletek? 

- Persze, mondjuk, nem hiszem, hogy fogtok örülni neki, vagyis legalábbis te Harry, de... - fújta ki a levegőt, szemét lehunyva kereste a szavakat - jövő hónaptól turnén lesztek. 

- Hogy micsoda? - rikkantott fel mögülem, tényleg megdöbbent. Furcsálltam a dolgot, hogy nem is hívták őt ez ügyben, de gondolom nem akarták őt a mézeshetein zavarni. - És meddig? 

- A management intézte el. A fiúk fel akartak hívni, de aztán lebeszéltük őket róla. Nem akartuk tönkretenni a mézesheteiteket. - mondtam! Én megmondtam! - Novemberig. - ejtette ki anyám halkan a szót. November? De hiszen az... nyolc teljes hónap, nélküle. 

- Nyolc hónap távol...tőletek? Mondd Sara, hogy ez csak egy rossz vicc. 

- Sajnos nem vicc. Harry gyorsan el fog telni az a nyolc hónap, és az utolsó állomásotok, ha jól tudom, akkor London lesz. Lesz szünetetek is gondolom, amikor hazajöhettek, de mivel én vagyok a Stylistotok mindig veletek kell mennem egy-egy állomásra. Akkor akár velem is jöhet Bella és Em. - anyám mondata után szinte megfagyott a levegő a kocsiban. Csupán Bella próbálkozásait lehetett hallani a kocsiban, amikor Louis vagy Zayn nevét próbálta helyesen kimondani. Nyolc hónap...ízlelgettem a számot a számban, de sehogy sem tudtam azt mondani, hogy kevés idő. Azért fél év eléggé komoly dolog, de, ha ezt túléljük, akkor már kimondhatjuk véglegesen, hogy ez egy igen is erős házasság! És, amit anyu mondott, hogy csatlakozhatnánk néhány állomáson hozzájuk nem is olyan rossz ötlet. Időközben észre sem vettük, de megérkeztünk Harry hatalmas lakása elé. Igen, a megbeszéltek szerint hozzáköltöztem a lányommal együtt és az én lakásom most jelen pillanatban vár, hogy valaki magáénak tudhassa. Abban egyeztünk meg a drága férjemmel, hogy nem adjuk el, hiszen az is valamilyen szinten emlék, mivel...apáéktól kaptam. A biztonsági övemet kicsatolva nyitottam ki Bella felőli ajtót, majd kiemelve édes kicsi csöppségemet az ülésből indultunk meg az új jövőnk felé.

~...~

Ha most azt mondom nektek, hogy az egy hónap, amiről szó esett eltelt, nagyon meghökkentek? Remélem nem, mert így van. Az idő hirtelenjében annyira gyorsan telt, hogy már itt állok a 1D-s barátnőkkel egyetemben a repülőtéren várva arra, hogy kedveseink nyugodtan távozhassanak Londonból. Lányommal magam mellett, Harry ölelő karjaiban félünk egy kimondatlan szótól, ami, mintha kérték volna szinte azonnal fel is csendült. A magánrepülőgép, amivel menni fognak várva várja őket a rajongókkal együtt, akikhez utazni fognak. Az első állomásuk Japán lesz, ami, ha figyelembe vesszük, nagyon messze van tőlünk, akárhogy is nézem. Egyesével elbúcsúzva a fiúktól érek ahhoz az emberhez, akit őrjítően szeretek, akit nyolc hónapig szinte csak egy gépen  vagy éppen a tévén keresztül fogok látni. Bellához hajol le először, majd szorosan mellkasára vonva kezdi el puszilgatni. Ezt az idilli pillanatot kedves barátja szakítja meg, aki szinte kitépve karjai közül veszi át magához. Harry csillogó szemekkel figyeli tekintetemet, ami most egyáltalán nem visel semmilyen boldogságot. Magához ölel, szorít, mintha a nyolc hónap elmulasztott öleléseit akarná egy percben bepótolni. Paul ideges hangja szakítja meg ezt a csodálatos ámde szomorú pillanatot, így egy kicsit - de csak kicsit! - engedve a szorításomból találom szemben magamat gyönyörűen csillogó zöld szemeivel.

- Vigyázzatok magatokra, rendben? - hangja lágy volt és aggódó. 

- Tudod jól, hogy mindig vigyázok Harry. - nevettem fel egy kicsit, hogy oldjam a feszültséget. 

- Komolyan mondom Em! Nem akarom, hogy ez a kis csoda megsérüljön, vagy valami baja essen egyetemben az anyukájával és a nővérével! - Ja..., hogy azt elfelejtettem mondani, hogy áldott állapotban vagyok? Amióta kiderült, hogy lassan két hónapos gyermekemet hordom a szívem alatt, szinte utcára is tilos lépnem, mert Harry fél, hogy valami vírust benyelek. Ez az örökös aggódása már-már komolyan arra késztet, hogy örüljek, hogy elmegy, pedig ez egyáltalán nincs így. Még rejtély, hogy a gyerekünk lány lesz-e vagy fiú, de úgy döntöttem, hogy nem mondom meg neki, hadd izguljon csak a turné alatt. Tán az isten is így akarta, de ha minden igaz pont az egyik Londoni koncertjük felé fog megszületni ez a drágaság itt a pocakomban. Az érdekessége a dolognak az, hogy ez a gyerek csoda, hogy Harry szavait idézzem, mert sacc per kábé a doktorom szerint a nászéjszakánkon fogant meg. Igazi szerelemgyerek. 

- Vigyázok rájuk, mind a kettőre! De most menj! - nyomtam még egy utolsó csókot ajkára, majd Bellát kezembe véve integettünk együtt az egyre távolodó Harry alakjának. Nyolc hónap...nyolc teljes hónap a férfi nélkül, akiért majd megveszek, akinek gyerekét hordom a szíve alatt.

Crazy Girl...Again..

Őrült? Meggondolatlan? Igen, igen ez mind rám vall. Tudjátok van az, hogy az ember úgy gondolja, hogy ír magának, csupán azért, hogy reménykedjen, hogy talán-talán a jövőre nézve, majd felfigyel valaki arra a bizonyos 'műre'. Így vagyok én a 'Forget the past' nevű irományommal, amit már nem olvashattok, mert töröltem a blogot. Írom én tovább az én kis Word dokumentumomba, csak nem publikálom. Nem tudom közületek hányan olvasták, olvastátok-e, de, ha igen, akkor elnézést!  

Viszont!!! Úgy gondoltam, hogy a 1D rajongásom iránt nem hagyok fel, így, mivel lassacskán vége lesz az Imnotgood-nak, ötletekkel teli láttam neki egy másiknak. (NEM, nem zárom be a blogot, sem ezt sem azt, folytatom mind a kettőt!) 

A Don't make me sad névre hallható blogocska még sejteti, hogy vajon ki nyeri majd el a lány szívét, vagy esetleg mi lesz a lánnyal, ugyanis még csak a prológus van fent. Remélem azért tetszeni fog. Ha érdekel a történet, itt eléred és a bal oldali sávban a képre kattintva is a blogra repítheted magadat. Ha akartok, szeretnétek vagy tetszik, akkor iratkozzatok fel. 

http://lifeistooshort-to-wait.blogspot.hu/

Sokszor puszillak titeket!:) Legyetek jók!

Have a nice day,

Wh ite:*

II.- 43. Nászút

Sziasztok!:)) 43.rész, nászút, fáradság, de kész!:') Álmaimban képzeltem el egy ilyen esküvőt és nászutat, remélem egyszer teljesül!:D (yn) Nem akarok most regélni, ez a hét úgy volt kaki, ahogy volt! Remélem azért elnyeri a tetszéseteket a rész, most hosszabbat írtam, mint szoktam. Jók legyetek, és kellemes hétvégét nektek!:)

ui.: Mit szóltok a fiúk új klipjéhez?:DD Én csak nevettem rajta, főleg Niall fürdős részénél:D Valami eszméletlen lett!

Have a nice day,

Wh ite:*

'Lehet száz szeretőd, de feleséged csak egy,

 aki tanúja és részese minden sikerednek és kudarcodnak, 

aki megismeri hangod rezdülésében, hangod színében, 

szótlanságodban és beszédedben, ha valami bánat vagy öröm ért. 

Aki ismeri vágyaidat és elfáradásaidat. 

Aki már rég nem a másik ember, 

és akinek te rég nem vagy másik ember, akinek a sorsa a tiéd,

 miként a te sorsod az övé.'

"A cikk"

Monte Carlo csodálatos tengerpartján süttethetem a testemet, amit drága férjemnek, Harry-nek köszönhetek. Már két csodás hete élvezhetem azt, hogy Mrs. Styles-nak neveznek engem a rajongók, a szállodában dolgozók és valószínűleg mindenki, aki tudja, hogy ki Harry. Hogy élvezem-e? Igen, nagyon is. A rajongók mind nagyon kedvesek velem, próbálják elfogadni, hogy hőn szeretett tini bálványuk (aki már nem is igazán számít tininek) fogadalmat tett, de még milyen szép fogadalmat. A család összes tagját meglepetésként érte a hír, miszerint is feleség lesz belőlem. Meglepődtem, amikor kiderült, hogy még Anne sem tudott róla, csakis kizárólag Louis és Eleanor. Hmm.. Nagyon érdekes, de közben kellemes érzés is, hogy az a két ember tartotta titokban a hírt, ami még nem volt biztos, akit legjobb barátainknak tudhatunk. Tulajdonképpen, ha visszagondolok a cikkre, ami rögtön az esküvőnk után jelent meg, belátom, hogy tényleg nem Harry-től vártam volna magam sem az esküvőt, hanem a két álompártól, azaz Louistól-Eleanortól vagy Liamtől és a csodálatos Danielle-től. 

- Le fogsz égni szívem. - nyomta hozzám hideg, vizes kezét, mire akaratlanul is, de felugrottam egy kicsit. Kuncogására fordultam meg, majd egy lágy, érzelemmel teli csókot nyomott ajkaimra. Imádom, és ezt sosem fogom megunni. - Nem akarok hazamenni. Itt minden olyan csodálatos és tökéletes. - huppant le mellém a nyugágyra, testét a napernyő védte a nap erős sugaraitól. 

- Be vagyok kenve Mr. Styles. Egy erős, ámde finom kezű fiatalember kente be gondosan a hátamat, mellkasomat és minden napsugarat érintő testrészemet. - álltam fel, majd egy ugyan olyan csókot leheltem ajkaira, mint ő az előbb az enyémre. Vagyis próbáltam olyan érzékit, de sosem tudtam őt utánozni, lehetetlen! - Otthon is minden ilyen marad, vagyis remélem. Sőt, otthon még jobb lesz minden Harry. A család, Louisék, Bella. - mosolyodtam el, amikor kislányom képe villant fel előttem. Annyira hiányzik, hogy azt szavakkal nem tudnám kifejezni. Anyu úgy látta jól, hogy a nászutunkon egymással foglalkozunk és ne zavarjon ebben minket senki. Ez mind szép és jó, és igaz is, imádom Bellát, a lányomat, de hármasban nem lenne minden olyan, mint most. De a 'zavaró' tényezők így is jelen vannak, tökéletesen szexi férjem miatt, akit még mindig szeretnek a rajongók. Éppen ezért is döntöttem úgy, hogy felállok és a csodálatos tenger felé veszem az irányt, mert, amint Harry visszatért hozzám a rajongók csapatként indultak meg felé a háta mögött.
- Hova-hova Mrs. Styles? - ragadta meg a kezemet, majd magára húzva csapott le ajkaimra.
- Vendégek! - kacsintottam rá, fejemmel előre böktem a fiatalokból álló lánycsapatra, akik türelmesen álltak és vártak. - Megyek, úszok egyet.
- Az életem része vagy Emily! A nászutunkon vagyunk, csak veled akarok foglalkozni. - velem szemben állva nézett mélyen a szemembe. Csodálatos szempárral találtam szemben magamat, amibe már talán a kezdetek óta szerelmes lettem. Elbűvölt már az első pillanattól fogva, én is csak vele akarok foglalkozni, örökre, ahogy az eskünkbe tettük. De nem tehetem, nem sajátíthatom ki, hiszen a rajongók miatt is jutottak el oda, ahol most tartanak. Átölelve izmos testét néztem át a vállán, majd a lányoknak nagy mosollyal az arcomon intettem, hogy jöjjenek ide. Eltolva magamat a férjemtől leheltem ajkára egy csókot, majd a lányok érkezésével egy időben indultam el a forró homokban a tenger felé.
- Nagyon furfangos Mrs. Styles! - kiabált utánam, mire csak egy apró kuncogó hang szaladt ki a számon. A lábamat a kellemes hőmérsékletű tengervíz érte, tekintetem csak a távolba bámult és gondolt vissza arra a napra, ahol hivatalosan is egyek lettünk Harry-vel.

~...~

Ki gondolta volna, hogy az eljegyzés után egy hónappal hófehér ruhában fogok egy tükör előtt állni és nézni magamat a nagy napomon?! Hihetetlen, hogy egy lány, akinek már van egy lánya huszonegy éves korára megházasodjon. Még mindig csak egy álomnak fogom fel az egész esküvőt és várom, hogy valaki megcsípjen, de nem teszik, senki sem csíp meg. A szívem vagy ezerszer gyorsabban dobog, mint normális esetben, de miért is csodálkozok? Egy sztár feleségének mondhatom magamat pár óra múlva.

- Emily! Indulnunk kell! - jött be hatalmas mosollyal az arcán bátyám, aki az oltárhoz fog kísérni, aki elvisz az esküvőm helyszínére, ahol már a családtagjaink és közeli barátaink várnak.
- Mehetünk, de előtte kell egy kis kitérőt tennünk Liam. - adtam egy csókot az arcára, majd a lépcsőn elindulva mentem az ajtó felé óvatosan, nehogy orra bukjak a hatalmas ruhámba. Liam magához hűen kinyitotta a kocsi ajtaját, majd a ruhámat fogva könnyítette meg a beszállást. Igen, anyu és Eleanor segített a ruhám kiválasztásában, amit imádok, de túl nagy, hosszú. Ha valaki így nem vesz észre, akkor sehogy. A ruhám uszálya nagyobb, mint a ruhám, de persze a lányok szerint ez így természetes. Ha rajtam múlott volna, akkor egy egyszerű testhez simuló ruhában jelennék meg most az oltár előtt. Liam mellém ülve várta, hogy Paul elinduljon, ami pillanatokon belül meg is történt.
- Paul, teszünk egy kis kitérőt. - csendült fel a hangom, amikor a kocsival elindult.
- Rendben Emily, ez a te napod. Oda megyünk, ahova csak akarod. - kacsintott rám, majd visszafordult és tekintete már csak az utat figyelte.
- A temetőbe menjünk Paul. Utána meg egyenesen Harry-hez. - suttogtam és szememben könny jelent meg.
- Temetőbe? Emily, ha koszos lesz a ruhád, anyánk és Eleanor élve megesznek engem!
- Szeretnék apuhoz menni, mielőtt Harry-nek kimondom az igent. Liam nekem ez fontos és megér nekem annyit, hogy egy kicsit koszos lesz a ruhám. - fordultam bátyám felé, aki mosolyra húzta a száját. - Köszönöm, hogy az oltárhoz kísérsz. - öleltem át a nyakát és magamhoz szorítottam, ahogy csak tudtam. Nagyon nagy segítség volt nekem, hogy Liam mindvégig segített és mellettem állt, mint egy jó testvér.
- Megjöttünk! - szólt hátra Paul, majd az ajtómat kinyitva szálltam ki a csodajárgányból. Ruhámat óvatosan felemelve indultam meg apám sírja felé. Meglepő módon, senki sem volt a temetőben, így fellélegezhettem, hogy talán senki sem lát meg menyasszonyi ruhában egy temetőben. Apám sírja elé érve guggoltam le amennyire csak tudtam, majd egy sóhaj kíséretében kezdtem el hozzá beszélni.
- Nem gondoltam volna, hogy egy napon feleség lesz belőlem. Igazad volt, meg kellett neki bocsátanom és tudod mit apu? Jól tettem és ezt neked köszönhetem! Liam kísér az oltárhoz - csuklott el a hangom, majd könnyeim mit sem törődve a sminkemmel kezdtek el folyni. Apám sírjának döntve a fejemet sírtam és sírtam, amikor egy kéz érintette meg a vállamat.
- Hidd el, hogy most nagyon büszke rád, Em! Ahogy én is, és mindenki. - húzott fel a földről, maga felé fordított. - Mennünk kéne, ne várakoztasd a vőlegényt! - kacsintott rám, majd ölébe felemelve közelített a kocsi felé.
- Ugye tudod, hogy a címlapon leszünk. - nevettem fel, arcomat a mellkasába temettem. A kocsiba óvatosan behelyezett, majd mellém beülve intett Paulnak, hogy indulhatunk. Egyre nagyobb és nagyobb lett bennem a lámpaláz. Te jó isten mindjárt feleség lesz belőlem. Tíz kemény perc kocsikázás után megérkeztünk Zayn háza elé. Igen, Zayn-nek egy palotája van és megengedhettük magunknak, vagyis Harry, hogy barátja kertjében tartsuk az esküvőnket. A kocsiból kiszállva igazítottam meg a ruhámat, majd anyut, Eleanort és a kezében pihenő lányomat tekintettem meg. Örömmel teli mosollyal az arcukon közeledtek felém, majd kezemnél megragadva húztak be a házba. Liam mögöttünk gyors léptekkel igyekezett minket utolérni, majd a hátsó kijárat ajtajához érve indult el a zene, ami jelezte, hogy itt vagyok, és kezdődik a ceremónia. Anyu még egy utolsó puszit hintett a homlokomra, majd az ajtón kimenve ült le egy székre. Eleanor előttünk elindult Bellát maga mellett sétáltatva, aki kis kezében egy virágszirmokkal teli kosarat cipelt.
- Indulhatunk? - nyújtotta kezét mellettem Liam, hogy belekaroljak.
- Félek... - néztem rá kétségbeesetten. Féltem, igen nagyon rettegtem, de nem tudtam mitől. Vagyis... mi lesz, ha rossz feleség leszek? Ha valamit rosszul fogok csinálni? Rosszul főzök... egy feleségnek és anyának tudnia kell főzni, én meg csak alap dolgokat tudok.
- Most akarsz meghátrálni Emily? A lehető legjobb feleség lesz belőled! - mosolyodott el, majd száját ismét kinyitotta. - Bellát is olyan jól neveled. Remek anya vagy! Remek feleség leszel! - jelentette ki, majd lábát felemelve indult el velem. Minden szem rám szegeződött, ami még jobban arra késztetett, hogy ideges legyek. Magam elé nézve láttam, hogy Eleanor segít Bellának a virágokat szórni, majd a végére érve átadja anyámnak és a virágcsokrát megfogva áll a tanúknak felállított helyre. Igen, Eleanor a tanúm, elég régóta ismerem őt, hogy ilyen feladatra felkérjem. A legjobb barátnőm, akire bármikor számíthatok. Azon kaptam magamat, hogy már Harry elé érkeztünk, akinek letörölhetetlen mosoly ült az arcán egy kis idegességgel megfűszerezve. Csak nem ideges ő is? Kacagnom kell. A nagy Harry Styles, aki szinte minden nap több százmillió lány előtt lép fel, ideges lenne? Liam egy csókot hintett a fejemre, majd a kezemet Harry felé nyújtva 'adott' át neki. Kuncogva léptem a leendő férjem elé, majd kezdetét vette a ceremónia.
- Csókold meg a menyasszonyt! - csendült fel a tiszteletes hangja, Harry magához húzva csapott le ajkaimra, amit szenvedélyesen, gyengéden falt. Eltávolodva tőlem csókolt meg újra, majd a kis úton a tömeg között mentünk át a kis sátorba. A vendégek, és a mi tiszteletünkre felállított kis helyen ételek száza sorakozott a hozzájuk illő itallal együtt. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy az étel megrendelése Niall-ra hárult. Rengeteg mennyiségű étel van, rengeteg.
- Kérjük, foglalják el a helyüket! - szólt bele a mikrofonba az elegánsan felöltözött Paul. - Most pedig kérem, hallgassák meg az ifjú pár köszöntőbeszédjét. - nézett Harry felé, majd a színpadról lelépve veregette meg a férjem vállát. Harry határozott léptekkel lépett a mikrofon elé, majd a torkát megköszörülve kezdett bele.
- Nem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen nehéz lesz a színpadra lépni. Mondhatjuk már, hogy ebben jártas vagyok, de nem friss férjként. Az ember életében eljön az a nagy nap, ami az én életemben most következett be. A legjobb dolog, ami történhetett volna velem, azaz volt, amikor Mrs. Styles a testvéréhez utazott. Gyáva voltam, iszonyatosan gyáva voltam vele beszélni, elhívni valahova. De nézzétek csak meg meddig jutottunk el?! Egy gyönyörű nőt tudhatok magam mellet, aki a nevemet viseli. Emily, drága Emilym! Pár perce megígértem, hogy veled leszek egészségben, betegségben, gazdagságban és szegénységben. Melletted leszek jóban és rosszban is, amíg a halál el nem választ minket. Magam mellett akarlak tudni, örökre. Szeretlek Mrs. Styles! Emeljük poharunkat az én szépséges feleségemre, Emilyre! - fejezte be a mondandóját, majd felállva a helyemről igyekeztem felé. Könnyes szemmel csókoltam meg, majd egy poharat véve a kezembe álltam a mikrofon elé.
- Köszöntök mindenkit ezen a csodás napon! - kezdtem egy egyszerű mondattal, majd a pezsgőmbe kortyolva próbáltam lehűteni magamat - Nem készültem annyira megható és remek beszéddel, mint a kedves férjem, mivel a szavakkal nem lehet érzékeltetni azt, amit valójában érzek. Rengeteg mindenen mentünk keresztül együtt, rossz dolgokon és jó dolgokon. Voltunk együtt boldogok és szomorúak, de valami oknál fogva mindig egymás mellett kötöttünk ki. Bátyámhoz kerülésem után kezdtem a fiúkkal megismerkedni és Harry volt az, aki hallgatagabb volt velem, mint a többiek. Talán ez tetszett benne, vagy az, ahogyan törődött velem és a kislányommal. Első perctől fogva szerette Bellát és olyan volt, mintha az apukája lenne. Tisztelem őt, ahogy a banda többi tagját is, nagyon hálás vagyok nektek mindenért fiúk. Ez a mai nap, életem legszebb napja és köszönöm, hogy itt vagytok nekem, nekünk. Harry, senki nem állhat közénk többet. Szeretni foglak, amíg csak lehet, örökre! - emeltem fel a poharamat, majd a színpadról lelépve találtam szemben magamat anyámmal. Hatalmas ölelésekben volt részem, mindenki, akit ismertem, rokonok, barátok üdvözöltek minket, majd elkezdődtek a táncok. Az első táncot újdonsült férjemmel kezdtem, aki szorosan magához ölelve kezdett velem jobbra-balra lépkedni. Arcát nyakamhoz nyomta, majd egy csókot hintett a fejemre.
- Könyörgöm, ne öltözz át! Így akarlak estig látni, a nászutunkon is! - suttogta a fülembe, mire akaratlanul is felkuncogtam. Csikizett.
- Kérése számomra parancs Mr.Styles. - toltam el egy kicsit, majd csókot nyomtam ajkára. Harry után szinte minden hímnemű egyeddel táncolnom kellet, amit persze élveztem is. Főleg Louis-val való táncot, ami érdekesre sikeredett, mivel sem ő, sem én nem vagyunk táncbajnokok. Harry kezemnél fogva megragadva indult el a tömegből, akik követtek minket, majd még egyszer elbúcsúzva mindenkitől szálltunk be a kocsiba, amit Paul vezetett. Húsz perces út után egy repülőtéren találtam magunkat, ismételten az a repülőgép volt, amivel Párizsba mentünk. Szemem felcsillant, hiszen kevés időt tartózkodtunk a csodálatos városban.
- Még nem Párizsba megyünk szívem. Teszünk előtte egy kis kitérőt. - emelt fel az ölébe, majd elindult a gép felé. Válla felett láttam, hogy az utánunk loholó Paul nevet Harry tettén, majd a repülőre felérve tette le a csomagokat és intve nekünk távozott. Harry letett, majd a székbe helyet foglalva húzott az ölébe.
- Hova megyünk akkor Mr. Styles? - nyomtam egy csókot ajkára, vártam a válaszát.
- Először Rómába. Utána átmegyünk Monte Carlo-ba onnan meg Párizsba.
- Róma? - húztam össze a szemöldökömet.
- Mindig is szerettem volna elmenni egy lánnyal oda, és a Trevi kútba egy érmét dobva kívánni vele. Egy hetet leszünk ott, ha megfelel neked. Utána átrepülünk Monte Carlo-ba, ahol szintén egy hétig élvezhetjük a napos tengerpartot, majd egy városnézős hétvége Párizsban. - vizslatta tekintetemet, ami most döbbenten figyelte őt. Szent lópikula! Most álmodok, vagy tényleg ennyi helyre el akar vinni a nászutunkon? Ez egy álom, tényleg valaki megcsíphetne már.
- Szóhoz sem jutok Harry. Ez... elkényeztetsz!
- Ez a dolgom Emily! Szokj hozzá, hogy most már velem vagy, örökre! - emelte ki az örökre szót, majd átültetett a vele szembeni székre, övemet gondosan bekapcsolta és a gép, mintha csak ránk várt volna elindult.

~...~

- Hé, szépségem! - rántott valaki vissza az elmélkedésemből. Egy erős kéz karolta át a derekamat. - Szólongattalak, de nem válaszoltál. - fordított magával szemben, arca hirtelen elkomorodott. - Emily mi a baj? - kapott arcomhoz, kezei törölgették a könnyeimet.
- Semmi... csak... - mormogtam, nem találtam a szavakat. - Annyira szeretlek Harry! - fúrtam arcomat a mellkasába.
- Én is szeretlek Emily! Mindennél jobban! - tolt el egy kicsit magától, hogy szemembe tudjon nézni - Te vagy a hiányzó darab az életemből, akit megtaláltam. Sosem akarlak elengedni, érted? Sosem! - emelte ki jobban a szót, hogy a fontosságát érezzem. - Gyere, a rajongók téged akarnak Mrs. Styles! - kapott ölébe, majd elindult vissza, a nyugágyunkhoz, ahol lányok sokasága várt minket.

II. - 42. Love Story

Igen, igen! Jól látjátok, meghoztam a 42. részt! És, hogy miért? Miattatok! Egy hozzászólás elolvasása után nekiláttam, mert hatalmas lelkiismeret furdalásom támadt, mert csalódtok bennem, hogy nincs minden nap rész. Tudom ezerszer leírtam már, de érettségizek és most is fél szemmel a közgazdaságtan száraz, unalmas fogalmait tanulom. Megpróbálkozom azzal az opcióval, hogy egy héten két részt hozok, de, ha nem megy, mert a tanulás rovására megy elvetem és heti egy alkalom.(az első valószínűbb;) ) Igyekszem drágáim, ígérem!:)) Remélem elnyeri tetszéseteket, ismételten képmentes a történet, most nem tudtam olyan képet hozzáfűzni, ami ehhez kapcsolódna. Többet  nem szeretnék hozzáfűzni, szombaton vagy vasárnap új rész. Jó olvasást nektek!:) 

Laters,

Have a nice day,

Wh ite:*

"Baby just say yes..."

Mondanom sem kell, hogy este milyen nyugodtan aludtam abban a tudatban, hogy az, aki az életet jelenti nekem mellettem fekszik és édesdeden alszik. Minden olyan nyugodt volt és békés. Miért nem lehet mindig minden ilyen jó? Mély álmomban hallottam, hogy valaki a szobában nevet, jókedvű és mocorog. A levegőből egy nagyot szippantva vettem rá a szemeimet, hogy kinyitódjanak és megnézzék, hogy mi okozza a zajt. Mosoly kerekedett arcomra, amikor az ágyamon ülő lányom játszott a kis kezeivel, majd felém fordulva ugrott a nyakamba. Magam alá gyűrve kezdtem el a hasához érinteni a számat, majd a levegőt kifújva gyártottam számára viccesen hangzó hangokat. A nevetése uralta a szobát, amely zene volt füleimnek. Nincs is jobb, mint reggel a lányod kacaját hallani. Abbahagyva a csikizését meredtem csillogó szemeibe és akaratlanul is, de könny szökött a szemembe. Egy éves az én drága kislányom, akit mindennél jobban szeretek. Az élet nekem úgy osztotta a lapokat, hogy korán kellett felnőnöm, ami valljuk be nem is olyan nagy baj, sőt, Bella igen is egy áldás és nem átok! Átvészeltem vele minden jót és rosszat, utazást, szomorúságot, csalódást, ami nélküle nem ment volna. Ő az én védőangyalom! Szememből kiszökő könnyeimet a kezemmel töröltem le, majd felállva az ágyból vettem kezeim közé a lányomat. A fürdő felé igyekezve készítettem fel magamat arra, hogy most bizony totál vizes leszek. A kádba meleg vizet engedve ültettem bele Bellát, majd egy kis kókuszos habfürdőt beleengedve a vízbe gyártottam neki habokat. Igen...ez tipikus az a fürdés, amikor anyun több víz van, mint a gyereken, de hát mit lehet ilyenkor tenni? Gyerekké kell válni! Bellus előszeretettel csapkodta a vízen úszó fehéren pompázó habokat, így egyre jobban rám fröcskölte a vizet. 

- Hahó, tündéreim! - csendült fel anyám kellemes lágy hangja a szobából. 

- Fürdő! De jobban teszed, ha az ajtóban megállsz. - nevettem fel, majd lányom felé figyelve kaptam egy újabb zuhatagot. 

- Szent ég Emily! - kapta szájához kezét anyám, majd kitört belőle a nevetés - Kiskorodban én is ugyan így néztem ki, mint most te. - nevetett fel, majd hangja elhalkult - Apád mindig szerette nézni, ahogy fürdetlek. Most már értem, hogy miért. Öröm titeket nézni kicsim! - csukódtak le a szemei. Tudtam, hogy a sírást próbálja visszafolyatni, így Bellust gyorsan törölközőbe csavarva rohantam oda anyámhoz, hogy egy nagy családi ölelésben részesíthessem. - Annyira... 

- Tudom anyu, rossz. Hiányzik, ahogy nekem is. Olyan hirtelen ment el és gyorsan, és...- csuklott el a hangom, arcomat még jobban anyám vállába fúrtam. 

- Nem te vagy a hibás Emily, még mielőtt belekezdenél a butaságaidba! Most pedig gyertek, reggelizzünk meg! - húzott ki minket a szobába, ahol Bellusra és magamra tiszta, száraz ruhákat kerestünk. Miután kész lettem a lányom és saját magam öltöztetésével, a szobát kicsit rendbe téve indultam le a lépcsőn magam mellett egy csöppséggel a nappali felé, majd át a konyhába, ahonnan már ínycsiklandozó illatok áramlottak ki. Anyu frissen sült palacsintái, unhatatlan!

- Hmm... Anyu isteni illatok áramlanak ki a konyhából! Unhatatlan a főztöd! - ültettem bele Bellust a kis etetőbe, majd vele szemben elfoglalva a helyemet vártam, hogy édesanyám elém tegye a reggelit. Igen, lassan húsz évesen még elvárom, hogy anyám kiszolgáljon. 

- Kisasszony! - tett le lányom elé pár darab palacsintát, mire bosszúsan néztem rá - Ő kisebb és éhesebb! Te még kibírod! - simogatott végig a vállamon, majd visszalépkedett a tűzhelyhez. - Tudod már mit veszel Harry-nek születésnapjára, vagy már megvetted? - fordult el egy percre az éppen sülő palacsintától, hogy rám vezethesse tekintetét. 

- Már tudom. Épp erről akartam veled beszélni. Még el kell intéznem addig néhány dolgot, és az idő szűkös. Nem lenne kedved Bellára vigyázni délutánig és elvinni Harry bulijára? 

- Kicsim, kérdezned sem kell. Tudod, hogy szívesen vigyázok az unokámra, bármikor! - mosolyodott el, majd a palacsintát a tányérra helyezve siettette meg lépteit felém. - Kisasszony! A reggelije tálalva van! - nevetett fel, majd csatlakozott hozzánk. Csöndben ettük a csodát, amit anyu készített, majd befejezve az evést tettem a tányérokat a mosogatóba. Anyu arcára egy cuppanós puszit adtam, majd Bella felé indulva nyomtam neki is egy puszit az arcára, ami mellesleg csupa csoki volt. Az emelet felé igyekezve mostam meg az arcomat, majd a fogamat. A szobába visszasietve dobáltam bele a táskámba a fontosabb dolgokat, majd egy utolsó pillantást vetve még magamra rohantam le a lépcsőn.

- Akkor este találkozunk! - kiáltottam be a konyhába - Siessetek, és még egyszer köszi, hogy vigyázol rá! - nyitottam ki az ajtót, ahol ott állt Christian. - Jó napot Christian! - köszöntöttem kedvesen a mogorvás fickót, aki még mindig ugyan abban a helyzetben állt, mint tegnap.

- Asszonyom! - biccentett ridegen. Kezemben a slusszkulccsal közelítettem a kocsim felé, majd behuppanva a puha ülésbe adtam gyújtást, mire a motor hangos moraja csapta meg a fülemet. A gázra lépve távolodtam el a háztól, majd a város felé vettem az irányt. Elsődleges célom megvenni Harry-nek az ajándékot, aminek remélem örülni fog, de a másik ajándékomra kell egy kis segítség. Az úton félreállva a táskámba kutatva akad meg kezem a telefonomba, majd Eleanor számát tárcsázva reménykedem, hogy felveszi. 

- Emily! Ne haragudj, hogy szó nélkül jöttem el, de olyan békésen aludtatok Bellával, hogy nem volt szívem felkelteni! Louis-nak meg szüksége volt rám a buli miatt. Tudod, ma van! Remélem nem felejtetted el! - hadarta el és a szavam is elállt. El is feledkeztem róla, hogy a tegnap éjszakát nálam töltötte. 

- Eleanor! Hogy is felejtkezhettem volna meg róla? Épp emiatt hívlak! Szeretném a segítségedet kérni! Nagyon időszűkében vagyok, és most rád lenne szükségem. Egy kis attrakcióra készülök, csak egy zenét kéne becsempészned a lejátszási listára, kizárólag karaoke és egy mikrofon. Mikor kezdőik a party?

- Két óra múlva érkeznek meg a vendégek. Családi összejövetel lesz végül. 

- Még jobb! Figyelj El, gyere el a party előtt negyed órával, hogy oda tudjam neked adni Harry ajándékát. És valahogy be kell csempészned a lakásba, hogy senki se vegyen észre! - suttogtam, mintha valaki hallaná.

- Gyere ide előbb, akkor nem lesz itthon még senki. 

- Rendben, akkor megveszem az ajándékot és megyek! Laters, Eleanor. - köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Újra gyújtást adtam a kocsimnak, majd a forgalomba sorolva indultam el, hogy megvehessem az ajándékot a göndör hercegnek.

*Harry szemszöge*

Már fél órája, hogy tart a születésnapi party-m, ahol csak a szűk család jelent meg. Persze a banda és a rokonaik is beletartoznak, mert nagyon jó viszonyt ápolok velük. Szemmel keresem Emily-t, de nem találom. Már mindenki itt van, aki fontos nekem, csak ő nem, pedig Sara és Bella is itt vannak már. Épp kérdezősködni akartam az anyósjelölttől, amikor Louis kedves hangja süllyesztette mélyre a tervemet. Felé fordulva erőltettem mosolyt az arcomra, majd közelebb lépve hozzá nyomott egy pohár pezsgőt a kezembe. 

- Kedves összegyűltek! - ütögette meg óvatosan a poharát. - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy drága jó barátomat ünnepeljük! Eljött hát ez a nap is - kapott szeméhez, hogy az állítólagos könnyeit letörölje -, hogy göndör hajú barátom betöltötte a huszadik életévét. Kívánok neked boldogságot cuncikám! - Emelte magasba a poharát, mire a rokonok hangos éjjenezésbe kezdtek. - Most pedig az ajándékok! - mutatott hatalmas mosollyal az arcán az asztal felé, amit tömérdek mennyiségű doboz fedett. Az utat elállva könnyítették meg az  odajutásomat az asztalhoz, majd a poharamat Eleanor kezébe adva nyúltam a legfelső dobozért. Döbbent, értetlen tekintettel olvastam el a doboz tetején álló cetlit, amit véleményem szerint egy nő írhatott. 

"NE RÁZD MEG!"

Késztetést éreztem, hogy az ellenkezőjét tegyem, de, amikor tekintetem találkozott Eleanoré-val, helytelenül rázva a fejét tudatta velem, hogy nem lenne helyes. Gyermeteg örömmel nyúltam a doboz tetejéért, hogy leszedjem, majd egy kicsit az asztalra támasztva nyitottam ki. A doboz tetejét a földre dobva emeltem ki a benne édesen szuszogó kiscicát, majd a tömeg felé fordulva pillantottam végig mindenki tekintetén. A szememmel keresni kezdtem, hogy vajon ki az, aki ennyire kedves ajándékot adott nekem, de sajnálatos módon nem lettem okosabb. A cicára visszanézve kezdtek el csillogni a szemeim, hiszen annyira, de annyira aranyos volt, hogy az hihetetlen. Szemöldökömet összehúzva nyúltam a nyakörvéért, majd megforgatva azt találtam rá egy szöveget ábrázoló medálra. 

"IGEN" 

Ez az egyszerű szócska volt ráírva. Eleanorra nézve vállat rántott, majd a csöndet egy ismerős dallam váltotta fel, és azt egy hang kísérte.

(zene)

- Tudom nem éppen nyerő ötlet az ex számát választani, de kimondja mindazt, amit érzek és gondolok. Remélem tetszett az ajándék. - szólalt fel, de nem láttam. A zene elkezdődött, majd lágyan csengő néha-néha  hamis hangja szólalt fel. Taylor Swift-től a Love Story-t énekelte. Egyszer csak karcsú alakja tűnt fel nekem, ahogy a lépcsőről lépked le, úrinőhöz illően. Mindenki tekintete őt figyelte, ahogy lépked le a lépcsőn és egyre közelebb és közelebb kerül a talajhoz. Csodálattal néztem végig rajta, csinos volt, nagyon csinos. Szemem folyamatosan követte őt, hogy egyre közelebb és közelebb férkőzik hozzám. A dalba néha-néha belekuncogott, ami még jobban melengette a szívemet. Még soha életemben nem kaptam ilyen nagyszerű ajándékot, mint most! A tömegen végignézve, egy pillanatra elszakítva tőle a tekintetemet, találkozott szemem Louisé-val, akinek arcán hatalmas mosoly ült, majd karjait összefonva mellkasa előtt biccentett egyet. Ez amolyan 'Látod! Igazam volt Harry' biccentés volt. Pár másodperc kellett csupán ahhoz, hogy leheletét érezzem az ajkaimon és gyönyörű szemét nézhessem. Kuncogva fejezte be a dalt, majd a mikrofont még mindig a szája elé tartva kémlelte a szemeimet.

- Hozzád megyek, ha még áll az ajánlatod! - szólalt meg, mire nekem nem is kellett több. Most rögtön le tudtam volna teperni örömömben, de nem lehet, hiszen a család szeme láttára csak nem kéne elkezdenem a baba project-et. Emily-t a levegőbe felemelve szorítottam mellkasomhoz, majd így pördültünk párat. - Harry tegyél le! - nevetett fel, arcát hajamba temette. Istenem, nem hittem volna, hogy a huszadik születésnapom lesz a legjobb és legemlékezetesebb. Csak öleltem magamhoz olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem akartam elengedni, soha többet nem akarom őt elengedni, örökre vele akarok lenni, mint a mesékben. Egy csókot nyomott a fejem búbjára, majd lazítva a tartásomon tettem le őt a biztonságot nyújtó talajra. Arcát kezem közé fogva támadtam le ajkaira, amik lágyan estek neki az enyéimnek. Nyelvem bebocsájtást kapott az övéhez, majd derekára csúsztatva a kezemet csókoltam és csókoltam. Csókolni akartam a végtelenségig, ameddig csak tudom. Szánk eltávolodva egymástól húzódott mosolyra, és még mindig csak egymás szemeit fürkésztük. Még csodálatosabb, mint eddig. Az idilli pillanatot a család hangos tapsvihara zavarta meg, majd a szobámba felrohanva kerestem meg a gyűrűt, amit az én drága menyasszonyomnak szántam. Kezembe fogva a kis dobozkát száguldottam le gyors tempóban a lépcsőn, majd kinyitva azt térdeltem le Emily elé.

- Párizsban nem kaptam választ, de a mai cselekedeteid után örülök is neki. Emily Payne! - sóhajtottam egy nagyot, ajkam mosolyra húzódott - Szeretném neked adni a világot, megmutatni, hogy szeretlek és, hogy mi azaz örökké tartó szerelem. Szeretnék melletted megöregedni és csodálni az unokáinkat! Légy a feleségem Emily Payne! - fogtam meg a kezét, majd a gyűrűt a tartójából kiemelve vártam a válaszát. 

- Igen Harry, hozzád megyek! - mosolyodott el, de szemében gyöngyökben jelent meg a könny. Ujjára ráhúzva a gyűrűt egyenesedtem ki, majd egy lágy, érzéki csókot hintve az ajkára köszöntem meg neki az előbb kimondott szavakat. Hogy mit éreztem most pontosan? Szavakkal nem tudnám leírni, az ilyet nem lehet, ezt át kell élni és akkor jön rá az ember, hogy egy egyszerű 'igen' mennyire meg tudja változtatni az életet. Már nincsenek csajok, akikkel csak úgy összejárok éjszakánként, nincsenek reggelig elnyúló éjszakák, iszogatások. Csak Emily és Bella és ... a leendő közös gyerekünk. Az embernek fel kell adni az életet néha, ami jónak minősül, mókás és élvezetes, de nem a végsőkig. Rájöttem arra, hogy bármennyire is keresném én a tökéletes lányt, nem találnám meg, mert már rá leltem, csak eddig túl vak voltam ahhoz, hogy ezt belássam. Vak voltam és féltem. Féltem elkötelezni magamat, féltem feladni az életemet, de megtettem ezt a nagy lépést. És, hogy miért? A közös jövőnkért Emilyvel! 

Hmm...

Sziasztok manócskáim!:) 

A legutóbbi bejegyzéshez nem jött annyi hozzászólás, mit amennyit vártam, de lehet nem lett olyan hűdejó rész, azért történt meg ez a dolog. Semmire nem kötelezlek titeket, ne értsetek félre! :)

Azért írok, mert zavar egy dolog. Szeretnélek megkérdezni titeket, hogy szeretitek-e a történet közbeni képeket vagy sem? Mostanában akaratlanul is, de olyan részeket kellett írnom, amikbe nem tudtam csempészni képeket, és tőletek függök!:) Szóval, szeretnétek képeket közben, amik jórészt twitterre szólnak, vagy sem?:) 

Puszillak titeket milliószor!:) 

Laters!:) 

See ya,

Have a nice day,

Wh ite.

INTERJÚ

Nemrégiben kaptam egy felkérést egy interjúra, amit előszeretettel el is fogadtam. Nagyon meglepődtem, hogy pont engem kérnek fel, iszonyatosan nagy megtiszteltetés ez számomra. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget Vicky ~ ♥ - nek!:)

1.Mit jelent magyarul a blogod neve?

wh ite: 'Sajnálom, nem vagyok elég jó neked' 

2.Hány éves vagy?

w.: Lassan a 19 évesek táborába fogok tartozni. :) Vénülök.

3.Mi a keresztneved?

w.: Zsuzsanna.(Zsuzsi) Vannak olyan kedves emberek, akik Zsuzsának hívnak, amit természetesen, gyűlölök.

4.Hogy jött ez a wh ite név?

w.: Hát, ez egy nagyon 'érdekes' történet. A legjobb barátnőm vezetékneve a Fehér(White). Mindig, amikor együtt vagyunk megkérdezik, hogy testvérek vagyunk-e. Egyszer megbeszéltük, hogy, majd, ha legközelebb megkérdezik, hogy a nővére vagyok-e, akkor úgy fogok bemutatkozni, hogy az ő vezetéknevét használom. Praktikusabbnak tűnt ezt a kis egyszerű szócskát használni, mint az én bonyolult vezetéknevemet. :) 

5.Hogy reagáltál és mi volt az első gondolatod amikor megláttad hogy felkértelek egy interjúra?

w.: 'Hűha, ez most komoly, vagy káprázik a szemem?' Miután megláttam vagy háromszor olvastam újra, hogy tényleg igaz-e, amit látok. Nagyon-nagyon örültem!:)

6.Van-e másik blogod?Ha igen linkeld, és írj róla egy 3 mondatos ismertetőt!

w.: Van!:) Mondjuk lényegében az teljesen más, mint az Imnotgoodenoughforyou, mivel az nem a fiúkról szól, hanem egy 'semleges' történet, ami a fejemből pattant ki, illetve saját dolgokat is viszek bele a történetbe. Még olyan sok dolgot nem tudok elárulni, mivel nagyon az elején jár a blog, de azért remélem, hogy annak ellenére, hogy nem a fiúkról szól, azért néhány embernek el fogja nyerni a tetszését. http://forget--the--past.blogspot.hu/

7.Mióta írsz?

w.: Fél éve kábé. Még csak nemrég csöppentem bele, van még mit fejlődnöm.

8.Nyertél eddig valamilyen író versenyt? (neten ill. a valóvilágba :D)

w.: Nem! Viszont általános iskolában mindig küldtek szavalóversenyekre

9.Ha most én beállítanék hozzátok és azt mondanám: héjj!Ma jöttek az ufók azt mondták holnap megöl egy párduc!Hülyének gondolnál?Mi lenne az első mondat ami bevillanna a fejedbe?Mit cselekednél?Hinnél nekem?

w.: Hát, ha éjfél körül állítanál be(mivel most annyi az idő): 1: vagy aludnék és nem ébrednék fel, hogy dörömbölsz. 2: valószínűleg nem lennék itthon, és a szüleimnek kellene beadnod ezt az érdekes sztory-t. :)

Az az igazság, hogy nem hiszek az ufókban, de biztos jót kacagnék rajta, sőt tuti!:) Beengednélek, ne fagyoskodjál odakint, nem bírnék elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy egyedül hagytalak az utcán. (főleg, hogy a 8. kerületben lakom;) )

10.Ha lehetne egy választásod: Jacob csaja leszel vérfarkasként, Edward csaja leszel vámpírként..mit választasz?Miért?

w.: Jacob!!! A miért-re a válasz pedig az, hogy rettentően fázós vagyok, isten tudja miért. Imádnék hozzábújni és élvezni a 42 fokos testét. (fantáziát vissza, csajok!;D)

11.Nézted a Twilight saga-t?Szereted/szeretted?Miért?

w.: Néztem, természetesen. Szerettem, szeretem, szeretni is fogom. Szeretem az érzelgős filmeket, viszont az utolsó előtti résznél kicsit fel voltam háborodva Bella soványsága láttán. Túlzásnak tartottam, mert valljuk be, vannak olyan emberek, akik annyira rajonganak egy bizonyos emberért, hogy képesek lennének lefogyni emiatt. Lehet ez az én hülye felfogásom, de ez van. Megszoksz vagy megszöksz:) 

  

12.Hiszel a misztikus lényekbe?

w.: Hmm, fogós kérdés. Nem hiszem, hogy léteznek. Ez elkönyvelhető egy nem-nek is.

  

13.Mi volt az a könyv amit utoljára olvastál?Mikor volt az?Miről szólt?(3 mondatba)

w.: Kurázsi mama és gyermekei (kötelező). Egy hete olvastam. Rettentő unalmas volt, ezért nem is csípem nagyon a kötelezőket, rám erőltetik azt, ami nem tetszik. Bumm. Röviden tömören, háborúról szól, amikor is K. mama egy szekéren érkezik meg három gyerekével (mellékesen hozzáteszem, hogy mindegyiknek más nemzetiségű volt az apja) és a fiát Eilif-et besorozzák katonának, akarata ellenére is. Két lányával éli tovább az életét, akik később meghalnak, mint a fia is és a könyv úgy fejeződik be, hogy 'Kurázsi mama egyedül húzza tovább a szekerét'. Nagyon nem kötött le. Amit meg előtte olvastam az túlon-túl +18-as!:) 

14.Mi volt az a film amit utoljára néztél?Mikor volt az?Miről szólt? (5 mondatba)

w.: Ííí. Fogós. Mivel az érettségire készülök mánia megy most, nincs nagyon időm filmezésre. Nem tudom megmondani melyiket néztem. Talán az Intouchables. Nagyon jó film!:) Egy rokkant férfiről szól, aki csak a fejét tudja mozgatni. Felvesz maga mellé egy férfit, aki tapasztalatlan, de a végére teljesen megváltozik, nagyon jó barátok lesznek, törődik a rokkant férfival. Tudom öt mondatot írtál, de most besűrítem ennyibe:$ 

  

15.Kedvenc leves?Miért?

w.: Húsleves. Mert én azt mondtam! Viccet félretéve. Mert finom, gyógyító és imádom. :)

16.Ki az a személy akihez a legjobban kötődsz? (EGYET!)

w.: Anyukám, de nagyon-nagyon. Mindenki azt mondja, hogy a lányok apásak. Hát, lehet én vagyok a kivétel, de én nagyon anyás vagyok.

+1.A kedvenc sorozatodból csatolj egy képet, kérlek! (netről is lehet..)

II. - 41. Twitter, Párizs.

Jó estét kedveskéim!:) Borzalmas heten vagyok túl, nem is tudom hol kezdjem a mesélést, talán el sem kezdem, mert reggelig írhatnám a sok lényegtelen badarságot. Köszönöm szépen a díjakat, nagyon megleptetek vele!:) Köszöntöm az új feliratkozó(kat)t!:) Bocsánat, hogy most nem hoztam előbb, meg meglepetés részt, de tényleg nincs időm! 1 hét múlva új rész, addig is legyetek jók!:)

Laters,

Have a nice day,

Wh ite:*

"Még mindig elveszek a tekintetedben,
 úgy tűnik, egy napot sem tudok nélküled leélni"

*Harry szemszöge*

Ott álltam, vagyis térdeltem előtte és csak az arcát figyeltem. Egy szóval tudnám jellemezni, amit akkor láttam, mégpedig, a döbbenet. Vártam és vártam, majd csöndben felállva, visszasétáltam a helyemre és leültem. A tájat kezdtem el nézni, és gondolkodtam, hogy mennyire, de mennyire korán hoztam meg ezt a döntést. Egy marha vagyok, hiszen most szakított Josh-al én meg már egyből a házassággal zargatom. Fáj, iszonyatosan fáj, hogy kikosaraztak, főleg úgy, hogy ott térdeltem előtte, mint valami bolond kis sztárocska.

- Harry... - szólalt meg mellőlem egy angyal - adj pár napot kérlek, hogy átgondolhassam. Ez annyira hihetetlen és gyors, fel sem fogtam, hogy megkérted a kezemet. Át kell gondolnom pár dolgot, meg kell értened, hogy az eddigiek alapján tényleg jól meg kell fontolnom a döntésemet. Nem mondok tényleges választ, szóval ne emészd magadat, hogy most visszautasítottalak, mert ezt egy szóval sem mondtam. - tette kezét a vállamra, majd fejemet felé fordítva néztem bele csillogó szemeibe.

- Annyit gondolkozol, amennyit csak akarsz, de azért ne várakoztass sokáig. - mosolyodtam el, majd felálltam, és szorosan mellkasomra vontam.

- A születésnapi bulidon megmondom a választ, mit szólsz? - tolta el magát tőlem, hogy szemembe nézhessen.

- Azt, hogy sosem vártam még így a születésnapomat, mint most. - küldtem felé egy biztató mosolyt, majd egy puszit hintettem a fejére - Meg szeretnéd nézni a várost?

- Inkább maradnék itthon. Mikor megyünk haza? - fúrta bele arcát a mellkasomba.

- Holnap indulnunk kell, hétfőn próbánk van, de, ha gondolod, délelőtt még mielőtt elindulnánk körbenézhetünk egy kicsit.

- Örülnék neki. - mosolyodott el, majd kezemnél fogva húzott az ajtó felé. Az ajtón belépve indult meg a szobába, majd az ágyra leülve rántott magával. Közvetlen mellé ültem, és tekintetemet nem tudtam levenni róla. Ebben a ruhában olyan, mint egy földre szállt angyal. Megérdemlem én őt? - Min gondolkodsz? 

- Rajtad. Rajtunk. Kettőnkön. - rántottam meg a vállamat, majd szembe fordultam vele - Nagyon hiányoztál már Emily. - tűrtem egy kósza hajtincset a füle mögé, de kezem mozdulatlanul helyezkedett el puha arcán.
- És Taylor... - hallgatott el és idegesen kezdte tördelni csöppnyi kezeit.
- Emily - nevettem fel, majd állát megragadva emeltem fel a fejét, hogy szemébe nézhessek - Szerinted itt lennék, ha még Taylorral lennék együtt? Nézd - sóhajtottam, majd keze után nyúltam - tudom, hogy kételkedsz bennem, megértem. Elcsesztem a dolgokat, nagyon. Hidd el, ha visszamehetnék a múltba, akkor mindent máshogy csinálnék, de nem tudok. Remélem, visszanyerem a bizalmadat, mert fontos vagy nekem. Fontosak vagytok Bellával. Taylorral szakítottam, nem szeretem, nem is szerettem. Elmondtam már nekem, hogy számomra csak te létezel, és ezt be szeretném neked bizonyítani. Erre legjobb dolog a házasság. Menne Emily, olyan boldog család lehetnénk, de nem sürgetlek. Várok keddig, addig is reménykedek. Lemegyek vacsoráért, mit kérsz? - álltam fel, kezem még mindig a kezét ölelte.
- Rád bízom, de valami könnyűt. Nem vagyok éhes. - mosolyodott el, majd elengedve a kezét indultam meg az ajtó felé. Tulajdonképpen ez egy ürügy volt, hogy lehetőségem legyen a barátomat tudósítani a fejleményekről, ugyanis megígértette velem, hogy a leánykérés után kötelező felhívnom. Az ajtót magam mögött bezárva indultam el a lift felé, majd zsebemből kivéve a telefont tárcsáztam Louis számát.

- Végre Harry! - üvöltött bele, mire reflexszerűen rántottam el a fülemtől a telefont.
- Ha azt akarod, hogy megsüketüljek, akkor jó úton jársz Louis.
- Jaj Harry, semmi bajod nem lesz! Mesélj! Készíthetem a zakómat? Már kieszeltem egy jó kis köszöntő szöveget - nevetett fel, és folytatta a hülyeségeit - Tisztelt egybegyűltek! Sajnálattal tudatjuk önökkel, hogy Mr. Styles, hű barátom egy árverésen elkelt, kinek győztese Ms. Payne volt.
- Louis, ez förtelmes, remélem, tudod! - tört ki a számon egy szívbéli kacaj, majd komolyra fordítva a szót kezdtem el lelombozni cimborám kedvét - Nem mondott semmit. Se igen-t, se nem-et. Gondolkodnia kell, és... - hallgattam el, szememben egyre több sós folyadék gyülekezett. - nem tudom Louis. Nem hinném, hogy igen-t fog mondani.
- Harold Edward Styles! - ó-ó a teljes név kimondása nem sejtet jót - Mindannyian tudtuk, hogy nem fog egyből a nyakadba ugrani azok után, amiket tettél. Harry becsüllek téged, hogy felmerted tenni ezt a kérdést, és egyben bevallom neked őszintén, hogy életed eddigi legjobb döntését hoztad meg most. Emily főnyeremény! Szeret téged, jobban is, mint hinnéd, de hirtelen ez sok volt neki. Mit mondott, mikorra dönti el?
- Azt mondta, hogy kedden, a születésnapi bulimon választ ad.
- Harry, te sem az eszedről vagy híres! Szerinted elrontaná egy "nem" válasszal a születésnapodat? Most őszintén, csak gondolkozz. Már el van döntve a dolog. Nem hinném, hogy annyira bunkó lenne, hogy pont a nagy napodon kosarazzon ki. Ésszerű szerintem. Na, de gerlicém, mennem kell, itt van Eleanor és csak egy percre jöttem le a konyhába. Holnap találkozunk édes. - váltott át lányos hangnembe.
- Jó éjt Louis. Köszönök mindent! - köszöntem el, majd a liftbe beszállva bontottam a vonalat.

*Emily szemszöge*

Az ágyon hátradöntve magamat meredtem a fehéren pompázó plafonra, és gondoltam vissza a kábé fél órája  tett Nagy kérdésre. Amióta Harry-t megláttam, azóta erre a kérdésre várok, azonban most valahogy el kell, hogy gondolkodjak a válaszon, amit már tudok, de még sem tudtam kimondani. Még nem. Annyira sok dolog van, amin át kell rágnom magamat, hiszen nem egyszer történt meg az, hogy Harry félrelépett, de más mellett nem hiszem, hogy ilyen érzések tolonganának bennem, mint, amikor vele vagyok. A szívem megszűnik létezni, amikor a közelemben van és a lábaim, mintha elfelejtődnének, nagy erő kell ahhoz, hogy ne hulljak a földre a közelében. A gyomromban ezernyi és ezernyi pillangó élénkül fel, és belsőm, mint valami boldog táncosnő pattan fel a szokásos kanapéjáról, ahonnan figyeli a cselekedeteimet, és néha-néha rosszallóan rázza a fejét. Viszont, amikor Harry-t látom, ugrálva riszálja fenekét örömében. Ez lenne a végtelenségig tartó szerelem? - húztam össze a szemöldökömet és arcomat egy párnába temettem. A telefonom ismerősen csengő dallama hozott vissza a valóságba, így az ágyból kipattanva rohantam felé. Gyors tempóval szegeztem tekintetemet a képernyőre, ahol Eleanor kedves, lágyan mosolygós arca jelent meg.

- Szia, Ms. Verjük át a barátnőnket kisasszony.
- Emily! - nevetett fel - Kihagyhatatlan volt, remélem nem haragszol!
- Miért suttogsz Eleanor? - álltam meg az üvegajtó előtt és a fényesen világító Eiffel tornyot mértem fel alaposan.
- Louis-nál vagyok, éppen Harry-vel beszél, és nem szeretném, ha hallaná, hogy kíváncsiskodom. Minden rendben van? Kibékültetek?
- Jaj Eleanor! - sóhajtottam egy nagyot - Bonyolult. - ráztam meg a fejemet és szemem ismételten rátalált a sötétségben kitűnő építményre.
- Miért lenne bonyolult Em? Mi olyan bonyolult egy kibékülésben? Talán nem tetszettek neki a ruhák? - hallottam hangján, hogy ideges és fel van háborodva.
- Eleanor - akaratlanul is kuncognom kellett a hangján - Nagyon is tetszettek neki a ruhák, mondjuk, amikor megláttam, hogy milyen fehérneműket tettél be, hogy őszinte legyek megállt bennem az ütőér. Merész ruhadarabok Eleanor Calder, de nem okoztál csalódást.
- Gondoltam, hogy majd hasznát veszitek. A béküléshez igenis szükség van merész darabokra Emily. Nagyi bugyiban nem állhatsz elé, kellenek a csinos fehérneműk, amit, ha meglát, a lélegzete is eláll. De tudod mit vettem észre? Hogy témát váltottál! - láttam lelki szemeim előtt, hogy kezeit a csípőjére helyezve várja a magyarázatomat.
- Megkérte a kezemet Eleanor. - dőltem le az üveg mentén a puha szőnyegre, amely a szobát uralta.
- Micsoda? - kiáltott fel.
- Csöndesebben Eleanor! - szóltam rá, de hangom suttogott, mintha valami nagy titkot mondott volna el. - Kérlek, ne faggasd Louis-t! Szeretném, ha erről nem tudna senki, mivel még nem adtam választ.
- Húha! Rendben. De Em... - hallgatott el egy pillanatra - kételkedsz az érzéseidben, hogy nem vágtad rá egyből az 'igen'-t?
- Át kell gondolnom a dolgokat Eleanor. Cara-tól egészen Taylor-ig. Azt mondtam neki, hogy kedden választ adok a buliján.
- Akkor már el van döntve! - kuncogott bele a telefonba, amikor egy ismerős hangot véltem felfedezni.

'Anyukád nagyon jó fej, 

mondjuk ebben eddig sem kételkedtem!:)

Bella még bírja,  mindenki imádja, 

ahogy az anyukáját is drága @Emily_Payne!;) 

Holnap este találkozunk! Hiányoztok nekünk! 

Laters.

El xx'

- Ott van Bella? - pattantak ki a szemeim és valami hihetetlen érzés futott át a testemen.
- Igen, itt van! Mindjárt teszek ki neked egy képet twitterre, viszont ahhoz most mennem kell. Van egy olyan sejtésem, hogy Louis mindjárt visszajön. Laters, Emily! - búcsúzott el és bontotta a vonalat.

Mosolyogva néztem magam elé a földön ülve. Harry-től vették át ezt a szöveget, vagy alapból már rá voltak szokva? Biztos egy bandaszöveg. A telefonom egy kis rezgéssel jelezte, hogy valami történt. Nagy izgalommal oldottam fel, majd a képernyőre nézve láttam a kis twitter jelet, ami jelezte, hogy egy képet osztottak meg nekem. Twitterre fellépve észleltem, hogy Eleanor teljesítette, amit ígért, viszont a szemem kétszer akkorára nőtt, amikor láttam, hogy valamiféle összejövetel van náluk, ahol anyám is jelen van.

' @Eleanor_Calder Lassan fekvés! Vigyázzatok rájuk, szeretném egyben látni anyut és a lányomat! :) Ti is hiányoztok! Laters. Em xx  '

A képre válaszolva tettem a mobilomat a kis éjjeli szekrényre, majd a fürdőbe sietve zuhanyoztam le. Hirtelen olyannyira nehéznek éreztem a szememet, hogy fürdés után az ágyra ledőlve érzékeltem, hogy kezd minden sötétedni. Nem tudom mennyi ideje feküdhettem ott, de arra riadtam fel, hogy valaki felemel és a takaró alá tesz, és egy puszit hint az arcomra, amely utána forrón izzik a helyen, ahol a puha ajkak érték. Hallottam, hogy a fürdő ajtaja nyitódik, majd halkan bezárul és a szemem még mindig leragadva repít az álmok szigetére. Simogatásra és apró csókokra ébredek, amitől bőröm libabőrbe burkolózik. Jólesően nyújtózok, és hirtelen minden abbamarad. A szememet kinyitva látom, hogy a szoba már fényben pompázik, az ablakon kinézve látom, hogy Párizs már a nap fényében úszik. Megfordulva találom magamat szemben egy gyönyörű zöld szempárral rendelkező fiúval, aki kicsit pírba borulva figyeli a reakciómat. Könyökömre támaszkodva viszem közelebb az arcomat az övéhez, majd az arcára helyezve az ajkaimat adok neki egy lágy csókot. Eltávolodva tőle látom, hogy mosolyog, és kezével végig simít arcomon. Mennyire puha, és gyengéd, ezt minden reggel el tudnám viselni.

- Ne haragudj, ha felébresztettelek, de lassan indulnunk kéne, ha még várost is szeretnénk nézni. - szólalt meg reggeli rekedtes hangján.

'@Emily_Payne
Azt hittem könnyebb lesz az etetés.
Több ment félre,
mint a lányod gyomrába,
meg persze ránk. 
Siessetek! Niall xx.'

'Egy kis reggeli séta Loui bácsival!
Száguldozunk.
Vigyázz az én drágámra
 @Emily_Payne!
Puszilunk Louis & Eleanor xx.'

- Semmi baj, indulok készülni! - keltem fel az ágyból, majd a bőrönd felé igyekezve vettem ki egy krémszínű pulóvert, és egy fekete szoknyát. A fürdőbe sietve zártam be azt a biztonság kedvéért, majd a ruhákat magamra aggatva siettem a tükör elé, hogy valamennyire elviselhető kinézetet varázsoljak magamra. Ajkamra  most egy vörös színű rúzst kentem, ritka pillanatok egyike. Egy fekete magas sarkúba bújva álltam készen a túrára. Amíg Harry készülődött sikerült a bőröndömbe bepakolni, így, ha hazaérünk, nem kell ezzel is az időt húznom. Harry rendezett hajjal, fehér ingben és fekete farmerben lépett ki a fürdőből. Egy isten! - belső énem álmosan, nyitott ajkakkal figyelte az előttem álló férfit, aki pofátlanul szexi mosollyal az arcán jelent meg. Egy nagy levegőt véve próbáltam lenyugtatni magamat, hiszen a látvány, ami elém tárult több mint jó! Fejemet lehajtva indultam meg a kijárat felé, majd a táskámat felkapva vártam, hogy utolérjen. A bejárati ajtót kitárva előttem engedett maga elé.

- Láttad a képeket twitteren? - csukta be maga után az ajtót.
- Amit Eleanor tett ki este? - mosolyodtam el és a lift felé indultunk.
- A-a - rázta meg kisfiúsan a fejét, arcán még mindig jelen volt az a mosoly - Reggel tette ki Louis, Niall és Liam. Az estit láttam, amikor visszaértem a lakosztályba.
 - Ne haragudj, hogy nem vártalak meg. Hirtelen olyan fáradt lettem. - léptünk be a liftbe, majd telefonomat a táskából előhalászva léptem fel twitterre. Mosollyal az arcomon figyeltem a három képet, amit a fiúk az adatlapomon osztottak meg. Hát, nem éppen betanított apukák, az már biztos.

 A képeket látva gyűlt szemembe könny, mind az örömtől, mind a bénaságok láttán. Niall képét nézve még mindig kuncogok, hogy az etetés sikertelennek minősült, viszont Liam kis monológja után sírnom kell. Nála jobb testvért nem is tudnék kívánni magamnak. Annyira törődik velem és Bellával. Óv minket, néha túlságosan is, de innen látszik, hogy fontosak vagyunk a számára. A lift csilingelő hangja jelezte, hogy a földszintre érkeztünk, így a telefonomat visszahelyezve a táskába indultunk meg a mellettem álló vigyorgó képű sztárral.

'Úton anyuhoz a családi vacsira!
 Hiányzol már nekünk @Emily_Payne! 
Szeretünk! Bella & Liam xx'

A hotel ajtaján kilépve meglepetésemre egy fotós sem fogadott minket a vakító vakujával. Egy kocsi felé igyekezve szálltunk be, majd néhány perc utazás után az Eiffel toronynál találtam magunkat. Ha azt mondom csodálatos, nem fejeztem ki vele semmit. Mesés volt és fentről a kilátás, hű meg ha. Csillogó szemekkel figyeltem a kilátást, ami rálátást nyert Párizsra. Mint egy kisgyerek, aki most kapta meg a nyalókáját figyeltem körbe és körbe. Harry-t néhány rajongó megtalálta és meglepetésemre tőlem is kértek aláírást és közös képet. A fotózkodás és aláírások után elindultunk, hogy tovább szeljük Párizs útjait. Csodálatosnak bizonyult a nap, kezdjük azzal, hogy az idő mesés volt. A nap csak úgy melegítette a bőrömet. A kocsi most a Diadalívnél állt meg. Lecövekelve a betonba csodálattal meredtem rá a hatalmas épületre, ami körül folyamatosan járkáltak a kocsik.

- Nézz ide! - csaptam meg fülemet Harry hangja, majd felé fordulva láttam, hogy a telefonját felém irányítja. Kezemet a magasba emelve próbáltam elérni a Diadalívet, hogy legalább a képen látszódjon a próbálkozásom és villogtattam egy hatalmas mosolyt. Boldog voltam, és ezt szerintem a kép is tükrözni fogja.  Párizsban vagyok azzal az emberrel, akit talán a későbbiekben a férjemnek, jegyesemnek nevezhetek majd, akiért több százezer, millió, milliárd lány szíve dobog.

' Még pár centit kéne nőnöd, hogy elérd!:) 
Egy csodás nap @Emily_Payne
társaságában, Párizsban a Diadalívnél!:)
Harry xx'

~...~

A repülőn ülve, fáradtan, kimerülve vártuk, hogy a gép elinduljon, vissza Londonba a családomhoz. A telefonomat elővéve nézem meg, hogy keresett-e valaki, hiszen egész nap nem tudtam kapcsolatba lépni senkivel, ugyanis annyira élveztem a városnézést, hogy totálisan kiment a fejemből a külvilág. Csak én voltam, Harry és Párizs. Több nem fogadott hívás anyutól és Liam-től, twitter értesítések sorozata várakozott a képernyőn, hogy megnézzem őket. Mivel lassan indulunk anyuékat, majd csak a repülőtérről hívom fel, nem akarom kockáztatni az életünket. A twittert megnyitva tudatosult bennem, hogy a követőim száma több lett, majd egy kép tárult elém, ami ma készült rólam a Diadalívnél. Mosollyal az arcomon csúsztattam vissza a telefonomat a táskámba, majd az övet becsatolva vártam, hogy a gép elinduljon.

~...~

- Drágám! - rohant oda anyu, amint meglátott engem. Kezében ott pihent a kislányom, aki nagyobbnak látszott, mint mielőtt elmentünk. Anya hatalmas öleléssel fogadott, így magunk közé szorítva Bellát. Kuncogva toltam el magamtól, majd kezéből kivéve a kis királylányt emeltem a magasba, mire egy hangos nevetés hagyta el a száját. A többieket véltem felfedezni magunk mellett, majd anyu Harry-nek köszönve lépett el mellőlem. Mindenkitől egy hatalmas ölelést kaptam, majd Liam a bőröndömet a keze közé fogva indult el velem együtt a kijárat felé. A kocsihoz érve nyitotta ki a csomagtartót, majd helyezte bele a bőröndömet. A hátsó ajtót kinyitva ültettem be a lányomat az ülésbe és alaposan bekötöttem őt. Megfordulva találtam magamat szembe nyolc szempárral, akik mosolyogva vizslatták a tekintetemet. Mindannyian a kezeik közé fogtak, így részesültem egy hatalmas csapatölelésben. Áldom az istent, hogy ilyen barátaim vannak, akik mindenben mellettem állnak és segítenek. Anyu beült előre, a kocsit Paul vezette, majd hátra én és Eleanor ültünk. Egész végig csöndben utaztunk, mígnem a házam előtt álltunk meg. Anyu hátrahajolva nyomott egy puszit az arcomra, majd  a lányomat kicsatolva az ülésből szálltam ki vele a kocsiból. Eleanor is velem tartott, így hárman indultunk meg az ajtó felé, ahol egy férfi állt. Közelebb érve ismertem meg az előttem megjelenő alakot, akit Liam tetetett mellém, hogy biztonságban tudjon. Vajon mióta áll itt ez a szegény férfi? - tettem fel magamban a kérdést, amikor szemben találtam magamat vele.

- Ms. Payne, Ms. Calder - köszöntött minket ridegen.
- Christian! - bólintottam felé, majd a kulcsokat a zárba helyeztem - Nem jön be Christian? - fordultam vissza az ajtóból a mogorvás férfi felé.
- Nem, asszonyom. Figyelem a terepet! - jelentette ki semleges hangon, majd egy mosolyt küldve felé csuktam be a bejárati ajtómat. A cipőmet levéve indultam meg a nappali felé, ahol a kanapén ülve várt a barátnőm. Kezébe adva Bellát ültem le mellé és felé fordultam, hogy szemtől szembe legyünk. Mosolyra húzta  a száját.

- Nem lenne gond, ha ma itt aludnék?
- Jaj Eleanor - forgattam meg a szemeimet - Miért lenne gond? Úgy mondod, mintha nem lenne elég szobám.
- Csak gondoltam kettesben akarsz lenni, majd Bellával.
- Így is eleget vagyok vele. Csak örülök, hogy itt vagy! - húztam mosolyra a számat.
- Kedden buli! - kacsintott rám.
- Tudom! 21. vén róka.
- Bizony ám, a te vén rókád! Tudod már, hogy mit veszel neki?
- Tudom, és remélem tetszeni fog neki! - kuncogtam fel, majd Bellus felé néztem, aki már javában az igazak álmát aludta. - Felviszem lefektetni! Nem lenne gond, ha ezt a beszélgetést holnap folytatnánk? Kimerített az út.
- Dehogy baj! Megtalálok mindent, mielőtt még mondanád. Jó éjt, Emily! - ölelt át, majd a konyhába sietve eltűnt a látókörömből. Bellával a kezemben óvatosan szeltem a lépcsőfokokat, majd a szobába belépve az emlékek törtek rám. Josh, ahogy ver, és Harry, ahogy óv és csókol. Egyszerre szörnyedtem és nevettem el magamat, majd lányomat óvatosan az ágyra helyezve indultam vissza  a nappaliba a bőröndömért. Megragadva a súlyos táskát cipeltem fel a szobámba, majd a sarokba letéve hagytam úgy, ahogy volt, majd holnap kipakolom. A fürdőbe igyekezve vettem egy gyors zuhanyt, majd egy pólót és egy bugyit magamra kapva indultam vissza az ágyamban édesen szuszogó angyalhoz. Az ágyba befeküdve, közvetlen mellé öleltem át kicsiny derekát és apró puszikkal hintettem el kis baba pofiját. Istenem, ha valami baja esett volna, én nem is tudom mit tettem volna. Fontosabb az életemnél is, ahogy Harry is. Épp az éjjeliszekrényen elhelyezkedő lámpát akartam lekapcsolni, amikor a telefonom jól megszokott hangján jelezte, hogy SMS-em érkezett. Gyorsan feloldva azt meredtem a képernyőre, ahol Harry neve jelent meg. Izgalommal kattintottam a nevére, hogy láthassam az üzenetét.

Nagyon várom a keddet, hogy láthassalak! (Ahogy a válaszodat is!) Nem akarok rád erőltetni semmit sem Emily, tisztelni fogom a döntésedet!
Szép álmokat! 
Szeretlek, 
Harry xx.