2012. december 28., péntek

27. Eleanor Calder

Kedves olvasóim!:) Köszönöm szépen az új feliratkozóknak, hogy feliratkoztak és társultak azokhoz, akik olvassák Emily és Bella történetét. Rengetegek agyaltam régebben, hogy-hogy folytassam ezt a történetet úgy, hogy legyen azért benne pár izgalom, de erre jutottam, ami itt van lent. Remélem tetszeni fog és a zene is, amit mellé konferáltam, mivel imádom Ed-et és szerintem pont ide illő a szám!:) Gondolom nem baj, hogy előbb hoztam, mint kellett volna, de alig vártam, hogy megírhassam már ezt a részt. Sőt már a következőket várom! Szó, mi szó, a következő rész fogalmam sincs mikor kerül fel, mivel hétvégén a szülőktől távol leszek és kapcsolódok ki egy kicsit, így nem leszek gép közelben. Addig is jó találgatást nektek! Szerintetek mi lesz Emilyvel? Sok puszii nektek!:)

Have a nice day,
Wh ite. :)


"Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek,
 s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel..."

Egy hónapja, hogy nem találkoztam a fiúkkal, mivel turnén vannak. Egyre többet találkozok Danival és El-el, mivel minden nap szinte itt tetőznek nálam és segítenek egy kicsit Bella nevelésében. Bellus rengeteget fejlődött ebben az egy hónapban és végre anyuék is itt vannak velem karácsony óta. Az idő gyorsan telik és lassan vendégem lesz Eleanor, akit már egy hete nem is láttam. Nagy készülődésben vagyunk Bellával, aki már-már nagyon közelít az első esztendeje betöltéséhez. Anyuék most üzleti úton vannak, de ma este érkeznek meg. Hirtelen mindenki, akit szeretek valamilyen szinten elhagyott, vagy mondhatjuk úgy, hogy magamra. Egy hónapja nem láttam a szerelmemet és a barátaimat, a szüleim is elmentek igaz, csak két hétre, de akkor is sok, főleg úgy, hogy ők segítenek nekem, ha valamit nem tudok megcsinálni. Lexi is még New Yorkban van, de hamarosan ő is csatlakozik majd hozzánk és El, drága Eleanor ő "csak" egy hétre ment el, de egy évtizednek tűnt. A szobámban állva a gardrób előtt próbálom kitalálni, hogy mégis mit vegyek fel, de mivel nem megyünk sehova, egy egyszerű itthoni melegítő mellett döntöttem. Bellát sem viszem túlzásba, úgy is járkál össze-vissza a drágám. A tükör előtt állva bámulom magamat, ahogy a pocakom egyre csak nő. Igen... a rosszullétek csak néha-néha jöttek rám, amiről nem beszéltem a többieknek, de a hasam rohamosan nőni kezdett. Foghatnám arra, hogy sokat eszem, mert tény és való mostanság megnőtt az étvágyam, de az is csak arra a jelre utal, hogy áldott állapotba estem..ismét. Mint említettem, még senkinek nem szóltam, sőt tesztet is kéne vennem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy az állításom valós, de félek... nagyon félek, hogy Harry elhagy emiatt. Mert lássuk be... lassan 19 éves lesz ő is és én is, nekem már van egy lányom és mellé most jönne még egy pici, akinek vér szerinti apja Harry lenne. Ebből olyan nagy botrány lenne a médiában, hogy csak na. Nem hiányzik ez neki, és nem hiszem, hogy engem választana és a kicsit, hogy őszinte legyek. Nem azért, mert nem szeretne, mert nem erről van szó! Tudom, hogy szeret és bármit megtenne értem és Belláért, de ez még neki is új, és furcsa lenne. Gyorsan magamra kaptam a ruhámat és nem is gondolkodtam ezen többet, hiszen ráérek akkor, ha már megvan a teszt. Bellussal a kezemben indultam le a nappaliba, pont időbe, hiszen csöngettek. Vidáman nyitottam ki az ajtót, a most már mondhatni legjobb barátnőmnek, akinek két puszival köszöntem. A nappali felé igyekezve leültünk a kanapéra és elkezdtük a nagy dumaparty-t. Elmesélte, hogy milyen volt a munka, hogy kikkel dolgozott együtt és mesélt a fiúkról, hogy összefutott a városban velük.

- Te Em...- szólalt fel hirtelen kissé aggódó hangon.
- Igen El? - mosolyogtam rá és a lányomat letettem a földön heverő játékokhoz.
- Ne haragudj, hogy megkérdezem, de nem lehet, hogy babát vársz? - tette fel számomra a legnehezebb kérdést. - Hát ennyire látszana? - kérdeztem magamban az egyszerű, de mégis fájdalmas kérdést.
- Lehetséges. - hajtottam le a fejemet és feljebb húztam a pólómat. 
- Csináltál már tesztet? 
- Még nem..nem mertem. - kezdett el lefolyni arcomon az első könnycsepp, amit követett a többi. 
- Em...shhh - húzódott közelebb hozzám és átölelt. - Minden rendben lesz! Most telefonálok az egyik barátomnak, hogy hozzon tesztet és meglátjuk mi lesz, rendben? - távolodott el egy kicsit és elmosolyodott.

~...~

Egy óra. Egy óra, ami alatt minden megváltozott. Eleanor barátja meghozta a tesztet, amit már vagy fél órája a kezemben tartok a nappaliban és sírok. Pozitív! Egy szócska vagy két csík, mindegy, hogy értjük, de mindent felborított. Eleanor próbál nyugtatgatni, de nincs vissza út, nincs megoldás! Fogalmam sincs, hogy mit tegyek és, hogy mondjam el Harrynek. El felhívta Louist, és kiderült, hogy hamarabb jöhetnek haza, így holnap reggel már itthon is lesznek. Csodás nem? Más körülmények között örülnék ennek, de most a hátam közepére nem kívánnám ezeket. Mielőtt még elítélne bárki is, szedtem gyógyszert. 1%, amibe bele tartozok. Nagyon kevés nő/lány lesz állapotos a gyógyszer mellett, de miért is ne tartoznék én azok közé, akik védettek maradnak és nem lesz babájuk?! A tesztet az asztalra tettem, majd Bellát felvéve a földről a mellkasomra szorítottam és ölelni kezdtem. Eleanor aggódó tekintetével találtam szemben magamat, aki még mindig próbált vigasztalni. 

- Em hidd el minden rendben lesz! Harry is meg fog vele békélni higgy nekem! - mosolyodott el, de láttam, hogy az a mosoly most nagyon is erőltetett és nem őszinte. 
- El...nem fog! Érzem, sőt tudom! 19 éves az isten szerelmére! Ott van neki a banda, nem adhatja fel egy gyerek miatt, aki csak véletlenül fogant meg! És mi lesz a cikkekkel? Mert ezt nem lehet titkolni és az újságírók egyből levágják, hogy kitől van a gyerek. Tönkre tenném ezzel az életét El! Sőt...már most tönkretettem.

Beszélgetésünket az ajtó nyitódása zavarta meg és anyám felcsendülő hangja. Az ajtó felé néztünk mindannyian, majd csak azt vettem észre, hogy Eleanor feláll és ad egy puszit a fejemre. Anyutól elköszönt és még egy utolsó "majd hívlak"-ot tátogott el felém. Anyu aggódó léptekkel sietett felém, majd leült mellém és kérdőn nézett rám. Az asztalon lévő tesztecskére pillantottam, ami miatt szememből ismét előtörtek a könnyek. Anyu kezébe vette a tesztet, majd rögtön átölelt. Bellát sajnáltam már, hogy olyan mintha ő lenne a hot dogban a virsli, mert kábé úgy nézhettünk ki.

- Minden rendben lesz kicsim! Találunk rá megoldást! - simogatta folyamatosan a hátamat anyu, amitől egy kicsit megnyugodtam.
- 1% anyu... szedtem a gyógyszert erre... Tönkretettem Harry életét! 
- Előfordul kicsim! Tudom ez nem valami biztató, de bárkivel megeshetett volna. Ezek a vackok nem nyújtanak teljes védelmet és Harry, kicsim megbeszélitek és minden rendben lesz! - mosolyodott el, majd Bellát kivette a kezemből és visszahelyezte a földre a játékaihoz. Az ölébe döntött és elkezdte a fejemet cirógatni, így tudván, hogy el fogok ettől aludni.

Jól is gondolta, hiszen az ágyamban ébredtem fel. Már reggel lett, hiszen a perzselő nap sugarai hatoltak át a szobám ablakán így melegítve a bőrömet. A nappaliból zajokat hallottam, így nagy nehezen, fáradtan kisírt szemekkel indultam le a nappali felé. Meglepődtem...nem is kicsit. Hogy miért? A nappalimban öt fiú várt, közöttük egy, aki a szerelmem. Mosolyogva néztek fel rám, de amint megláttak arcukról eltűnt az öröm. Liam rohant először oda hozzám és átölelt, majd őt követték a többiek is. A konyhába érve megreggeliztünk, de egy szót sem szóltam, csak piszkálgattam az előttem lévő müzlit. Meguntam, hogy csak ülök ott mint egy fadarab, így szó nélkül felálltam és a szobám felé igyekeztem. Hál istennek, hogy a pizsamám bő volt, így nem láthatták az egyre kerekedőbb pocakomat. A szobámba érve a szekrényemben kotorásztam, hogy valamit magamra tudjak kapni, amikor kopogást hallottam. Gyorsan a ruháimat magamra kaptam és kinyitottam. Harry állt ott dühös tekintettel. 

- Erről mikor akartál szólni? - lebegtette előttem a tesztet.
- Harry el akartam mondani, hidd el. - nyeltem egy nagyot, majd becsuktam a szobám ajtaját. 
- Ó..tényleg és mikor? Amikor már megszületett? - kezdett egyre dühösebben és hangosabban beszélni.
- Nem...Harry értsd meg én is csak tegnap tudtam meg, nekem sem könnyű elhiheted. 
- Szóval nem vetted észre, hogy állapotos vagy? Egyáltalán, hogy lehetsz terhes? Szedtél gyógyszert nem?? - nevetett fel kínosan, majd felállt az ágyról.
- De szedtem, de az nem azt jelenti, hogy 100%-ig védésben vagyok. 1% esély van rá, hogy áldott állapotba essen egy nő, én pont benne vagyok ezek szerint abban az 1%-ban. 
- Van fogalmad arról, hogy most tönkre tetted az életemet Emily? - kezdett el üvölteni velem, amikor az ajtómon ismét kopogtatott valaki.
- Emily minden rendben van? - nyitott be a bátyám aggódó tekintettel mögötte a fiúkkal.
- Háh. Rendben? - nevetett fel ismét kínosan Harry. - A húgod megint terhes, de most tőlem kivételesen, de eddig valahogy erről elfelejtett szólni.- dobta oda a tesztet Liamék felé. - Nem tudom mit gondoltál Emily... jó, hogy nem az újságból kellett megtudnom, hogy apa leszek. Vagy lehet már meg is van írva? - nézett rám kérdőn. 

Mit sem kellett több nekem, szemeimben megjelentek a könnyek és ahogy csak tudtam kirohantam a szobámból. A kezembe vontam Bellát és kirohantam a lakásból. Fogalmam sem volt, hogy hova menjek, főleg egy száll pólóban és gatyában, de csak mentem, céltalanul. A telefonomat a zsebemből kivéve hívtam fel apámat. Érdekes ugye? Sosem gondoltam volna, hogy őt hívom előbb, mint anyut, de most rá volt szükségem. Apuval megbeszéltük, hogy egy közeli parkban találkozunk. Mire odaértem már ott várt, és kezdetét vette a kínos beszélgetés. Meglepő módon apu mellettem állt és nem förmedt rám, hogy már a második gyerekemmel vagyok állapotos. Már vagy két órája sétálhattunk, amikor kaptam egy sms-t. 

"Újra az enyém lesz hidd el! Az első adandó alkalommal hozzám fog rohanni!:) C.D."

Sejtem, hogy ki írhatta az SMS-t, de már nem érdekel, ha Harry hozzá menekül és miatta hagy el, legyenek boldogok. A telefonomat a zsebembe csúsztattam vissza, majd apuval tovább sétáltunk. Egy parkoló féleséghez értünk, amikor Bellát letettem és aput átöleltem köszönés képen. Mire visszafordultam lányom már az úttesten rohangált és épp egy kocsi közelített felé gyorsan. Mind a ketten utána futottunk, így sikerült őt ellökni, de én is éreztem magamon, hogy apu óvva lök el a kocsi elől. Egy hangos csattanás ennyi az egész. Visszafordulva apámat tekintettem meg, amint mozdulatlanul fekszik a földön. Odasietve hozzá hajoltam fölé, hogy meghallgassam van-e légzése, de mind hiába. Felálltam és a telefonomért nyúltam, amikor egy ütődést éreztem a hasamon. Cara volt az, tisztán láttam. Fájt, őrületesen fájt az ütődés és az, hogy szinte már a kocsi alatt voltam. Az emberek kiabálását hallottam meg, majd kezdett minden homályos lenni. Egy idős hölgy rohant Bella felé, majd felkapta őt és felém sietett. A telefonomat átnyújtottam neki és pár perc múlva már a mentők szirénáját hallottam meg. Éreztem, éreztem, hogy iszonyatosan vérzek. Apu mozdulatlan testéhez sietett az egyik orvos, majd egy másik hozzám. A nyakam köré rögzítőt csavart, de alig éltem, azt kívántam bárcsak meghalnék, bárcsak megszabadulna minden fájdalmam. Egy hordágyra emelve kezdtek el tolni a mentőautó felé és, ahogy toltak el láttam a vért, az iszonyat mennyiségű vért. A nő, akinek a nevét még mindig nem tudom, kezében Bellával jött mellettem. A mentősök épp be akartak emelni a kocsiba, hogy elszállítsanak, amikor megfogta a kezemet.

- Kedveském, kit hívhatok, hogy a kislányt biztonságba tudjam? - tette fel a kérdést, amit alig hallottam.
- El...Eleanor...Eleanor Calder. - nyögtem ki lassan, majd minden elsötétült. 

*Eleanor szemszöge*

Louis miután felhívott sietősen indultam meg Em háza felé, ahol már csak a fiúkat találtam meg. Elment, és ez mind Harry miatt van. Értem én, hogy nehéz ez neki, de Emilyinek sem könnyű, főleg úgy, hogy védekezett is az ellen, hogy babája legyen. Már órák óta csak ültünk és néztünk ki a fejünkből. A fiúk között izzott a levegő, mivel mindannyian valamilyen szinten mérgesek voltak Harryre, hogy így beszélt Emilyvel. Kijelenthetem, hogy Liam volt a legdühösebb! Az eddig nyugodt fiú, most szinte szikrákat szórt Harry felé a szemével. Louis kezét simogatva és mellkasának dőlve ültem a kanapén és figyeltem a fiúkat. A telefonom zavarta meg ezt a pillanatot.

- Emily az! - örültem meg, hiszen eddig senki se érte el.
- Szia Emily! Végre, hogy hívsz! - szóltam bele, meg sem várva, hogy ő köszönjön.
- Eleanor Calder kisasszonnyal beszélek? - szólt bele egy számomra ismeretlen hölgy.
- Igen, én vagyok az! Kivel beszélek? - kérdeztem vissza, hogy a kérdésemre választ kapjak.
- Aranyoskám, én Amanda vagyok és nálam van a barátnője kislánya. Szörnyű baleset történt kedveském, a barátnőjét a kórházba szállították, de előtte odaadta a telefonját és az ön nevét mondta meg. A férfi, aki vele volt, életét vesztette. A kislányt elvigyem a kórházba, vagy mondana valami címet?
- Istenem - kezdtem el zokogni a telefonba - Vigye a kórházba, máris ott leszünk! És köszönöm Amanda! - köszöntem el az ismeretlen hölgytől, majd a fiúk felé vettem a tekintetemet.

Csak sírtam és sírtam, majd felálltam és a kabátom után nyúltam. A fiúk végig követtek értetlenül, majd a kocsimba beszállva indultunk el a kórház felé. A legközelebbi kórházhoz mentem, hiszen oda szokták a sürgős eseteket szállítani. Az út közben a kocsiban végig csend volt, senki sem kérdezett semmit, hiszen tudták, hogy nem tudnék válaszolni, mivel így is másodpercenként töröltem meg az arcomat, hogy tisztán láthassam az utat. A kórház elé leparkolva siettünk be, ahol megláttam egy hölgyet Bellával a kezében. Gyors léptekkel haladtunk felé.

- Amanda? - szólaltam meg, amikor már a hölgy előtt álltunk.
- Igen drágaságom, Eleanorhoz van szerencsém, igaz? 
- Igen, Eleanor Calder - nyújtottam felé a kezemet, majd Liam kivette a kezéből Bellát. - Megkérdezhetem mi történt? Vagy látta esetleg a balesetet? 
- Sajnos mindent láttam! - sóhajtott fel, majd végignézett mindenkin. - A kislány kiszaladt az útra és a barátnője próbált utána rohanni, amikor az a kocsi megjelent a semmiből. Az apukáját elütötte, mivel a barátnőjét ellökte, hogy megvédje, ez által ő a helyszínen életét vesztette. Miután megtörtént a baj a lány visszarohant és gondolom megnézte, hogy él-e még az apja, de csak azt láttam, hogy feláll és sírni kezd, mire a kocsi bele megy. Szörnyű volt látni, hogy a lány a kocsi alatt van már szinte. Gyorsan odarohantunk és segítettünk neki. Én találtam rá a kislányra és egyből oda is mentem a barátnőjéhez, aki a telefonját nyújtotta nekem. Hívtuk a mentőket, de már nagyon vérzett a kis hölgy. A mentők betették a kocsiba és akkor mondta az ön nevét, de utána már nem szólt semmit. Azóta nem tudok semmit, mivel nem vagyok hozzátartozó nem tudhattam meg semmit sem. - mesélte el a történteket a hölgy, amit mindannyian könnyes szemmel figyeltünk végig. - Most viszont drágám én megyek, de itt a számom, hívjon fel, ha megtudnak valamit. - nyújtotta át a számát Amanda és elment.

A fiúkkal csak ültünk és vártunk, hogy valami történjen. Már órák teltek el, de senki semmit nem mondott Em állapotáról. 

14 megjegyzés:

  1. okéé..sokkos állapot..folyik a könnyem..minél elöbb kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudom mit írhatnék! Először is kezdem ott, hogy köszi, hogy írtál!:)) Másodjára meg, sajnálom, hogy megsirattalak, de szomorúra terveztem ezt a részt, de nem gondoltam volna, hogy sírás lesz belőle. :$
      Ahogy tudom hozom az új részt és sietek vele!:)

      Puszi, Wh ite:*

      Törlés
  2. Jól megsirattál.. eddigi legjobb részed lett! Igyekezz a kövivel Drága! :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj drága! :$ Nem hittem volna, hogy pont téged foglak ezzel a résszel megsirattatni, de úgy látszik sikerült. Szomorúra terveztem, de nem gondoltam volna, hogy ennyien fognak rajta "sírni". Sietek ahogy csak tudok, de ezt pont te tudod a legjobban:P

      Puszillak! Wh ite:* :* :*

      Törlés
  3. Úristen*-*ma kezdtem el olvasni a blogod,és imádom:$
    Siessnagyon a következővel légyszi:) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy tetszik! :) De komolyan! Sietek ahogy csak tudok, de szerdán már jön is a következő rész!:)) Köszi, hogy írtál! :*

      Puszi, Wh ite! :*

      Törlés
  4. Én sirok és remegek :'( egyszerűen fantasztikus köviit <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hogy örüljek-e vagy sírjak, hogy ezt a hatást váltottam ki, de ezt a részt szomorúra terveztem. Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy kommenteltél! :)

      Puszi, Wh ite! :*

      Törlés
  5. Úristen*-* Gyorsan kövit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerda Szerda Szerda! :) Akkor nézd, mert tuti meglepődsz, hogy a 28. részt látod fent! De ez titok, szóval shh! ;)

      Puszi, Wh ite :*

      Törlés