2013. január 5., szombat

29. Csak bocsáss meg!

Sziasztok drága olvasóim!:) Hát itt a várva várt 29. rész, amiben kiderül, hogy Em, hogy döntött!:) Annyit fűznék ehhez a részhez, hogy a zene, amit mellé gondoltam, nem a legjobb, de folyamatosan azt hallgatva írtam meg a részt. Tudom nincs benne szöveg és rövid is, de valahogy passzol hozzá:) Szó mi szó! Köszönöm szépen a kommenteket és, hogy olvastok! Kellemes hétvégét nektek!
Have a nice day,
Wh ite:)


"Nem számít mennyire keskeny a kapu,
hogy milyen súlyos büntetésekkel
van teleírva végzetem pergamenje,
 én vagyok a sorsom ura, lelkem kapitánya"


- Hagyjalak itt titeket? Pont most, amikor közel kerültünk egymáshoz? - léptem közelebb apám felé kezemben a kisfiammal.
- Mi mindig veled leszünk kicsim!- mosolyodott el - Itt bent! - mutatott rá a szívemre. - Inkább hagynád, hogy a lányod egyedül nőjön fel, anya nélkül? - nézett rám kérdőn, de mégis egy mosoly bujkált a szája sarkában.
- De itt van Matt...- öleltem át még szorosabban a kezemben lévő kisfiút. - Bellának ott lennének a többiek! Látod Eleanorral milyen jól elvolt. Talán már el is felejtett. - kezdett el könnyezni a szemem. - És már a többiek is lemondtak rólam. - sóhajtottam miközben lenéztem mozdulatlan testemre. 

- Matt biztonságban lenne velem! Kicsim, lehet, hogy Bellának ott vannak a többiek, Eleanor vagy Louis, anyád és Liam, de az nem te vagy! Elfelejtett volna? Én nem úgy vettem észre! Még mindig olyan nagy szeretettel bújt hozzád, ahogy régen, mint a baleset előtt. - mosolyodott el és letörölte a könnyeimet. - A többiek nem mondtak le rólad, te mondtál le magadról, de nézd! - mutatott le a testemre, ahol az arcomon folyt végig az a könnycsepp, amit az előbb törölt le. - Élsz! Mutasd meg a többieknek, hogy igenis erős vagy! Belláért! Liamért és anyádért! - lépett közelebb. - Miattunk! - simogatta meg Matt arcát, majd elvette tőlem és a földre tette. - Kicsim, hidd el nekem is nehéz megválni tőled, de néha nehéz döntéseket kell hozni, amik fájnak! De, ha itt maradsz, rosszul fogsz dönteni és összetöröd sok ember szívét, köztük a lányodét! Fájdalmas a búcsú, de ha a helyedben lennék, én az életet választanám, akármennyire is lenne csábító a másik élet. Nézd meg! Itt állsz előttem, az én nagy lányom! - mosolyodott el és arcomhoz nyúlt - Nem ismerek nálad erősebb embert kicsim! Bellát is megtartottad, pedig tudtad, hogy mit reagálnánk rá. Elindultál a semmibe és nézd meg mi lett belőled? Egy érett felnőtt nő, akinek már van két szép csodálatos gyermeke! Nem is lehetnék ennél büszkébb rád! 
- Ne búcsúzkodj, könyörgöm! - öleltem át és a könnyeim csak folytak és folytak. - Nagyon szeretlek apa! - húztam magamhoz még szorosabban. - És te! - hajoltam le a fiamhoz. - Matt sose felejtsd el, hogy anyu nagyon szeretett, szeret és szeretni is fog mindvégig! Csak lenézel oda. - mutattam az ágyon fekvő testemre - és látni fogsz! Én mindig figyelni foglak lentről téged, és gondolni fogok rád és a papára. - mosolyodtam el és nyomtam egy puszit az arcára, majd szorosan magamhoz húztam, és így álltam fel vele. - A nővérednek mesélni fogok rólad, hogy láttalak téged és milyen szép nagyfiú voltál, akinek hatalmas szíve van! - kezdtem el ismét sírni. - Egy szerelem gyerek voltál Matt! Sajnálom, hogy apa nem ismerhetett meg, mert imádott volna a barátaival együtt! Kicsim, most anyunak mennie kell, de a papa veled lesz örökre, rendben? - hajoltam el, hogy láthassam gyönyörű arcát. 

- Rendben anyu! - mosolyodott el. - De mikor jössz vissza?  - kérdezte, mire könnyeim még jobban kezdtek el folyni.
- Papával játszol egy kicsit, mint, amikor itt voltam, addig is telik az idő, és hipp-hopp itt leszek! Észre sem veszed, milyen gyorsan eltelik az idő és újra találkozunk. 
- Nem mehetek veled anya? - kezdett el szeme csillogni, majd az első könnycseppek megjelentek. - Szeretnék veled menni és találkozni apuval!
- Jaj kicsim! - szorítottam magamhoz. - Ha tehetném, magammal vinnélek, de tudod a papának nagyobb szüksége van rád! Védd meg őt, ő meg megvéd téged! Ígérem, egyszer találkozol apuval és a nővéreddel is! Most viszont, menj a papához! - adtam egy puszit a fejecskéjére, majd átadtam apámnak. 
- Emily! - szólalt meg apu - Ne felejtsd el, meg kell tudni bocsájtani! Harry nem tudta mit csinál, de szeret, hidd el! - mosolyodott el. 
- Mit csinált? - néztem kérdőn, de csak az egyre távolodó árnyat láttam. - Apu! - kezdtem el utána futni.
- Csak bocsáss meg! Szeretünk téged kicsim! - hallottam meg az utolsó mondatát, amit nekem szánt.

Megálltam és csak álltam ott, mint egy fa. Körbenéztem, de csak a felhők sokaságát láttam. Becsuktam a szememet és sóhajtottam egyet. Hirtelen esni kezdtem, de szememet még mindig csukva tartottam. Csipogás és levegő. Ezt éreztem és hallottam először. A szememet óvatosan kezdtem el nyitogatni, de minden fény bántotta azt. Kezemet oda emeltem elé, hogy valamit tompítson a fényből, sikeresen. Oldalra fordítottam a fejemet és gépek sokaságát vettem észre, közöttük egy monitorral, ami a szívem dobogását mutatta. A szobában szememmel körbenéztem és a velem szembeni órára pillantottam vissza. Kilenc órát mutatott, de a napból ítélve reggel kilenc lehetett. Egy gomb felé nyúltam, amit hosszan nyomva jeleztem, hogy élek, és nem is kellett sok idő, egy doki jött be a szobába. Ismerem! Ő volt az, akit fentről láttam. Mosolyogva néztem rá, ahogy felém közelített. Döbbenten nézett rám, majd egy mosoly kúszott az arcára.

- Ideje volt, hogy felébredjen! - nézett a gép felé, majd a maszkot levette az arcomról. - Dr. Silverman vagyok. - mutatkozott be illedelmesen.
- Már unalmas volt ez a sok fekvés, gondoltam felkelek .- nevettem el magamat. - Szólna a családomnak? - szólaltam meg miután kiégette a kis lámpájával a retinámat.
- Előbb is felkelhetett volna, már-már feladtuk, hogy életben marad. - aggódó tekintete csak úgy vizslatta az arcomat. - Természetesen mindjárt értesítjük őket! 
- Köszönöm! - mosolyogtam rá, majd csak a kislisszanó árnyékát láttam. 

*Liam szemszöge*

Eljött hát ez a nap is. Reggel a szokásos teendőimet elvégezve indultam el a nappali felé, ahol már az egész család és a fiúk vártak. Persze Harry megint nem volt jelen, mivel Taylorral töltötte az estéjét, a napját, vagy mit is tudom mijét. Őszintén szólva már nem is érdekelt, hiszen cserbenhagyta a húgomat, így engem is átverve. A mai nap különleges, hiszen a húgomtól kell elbúcsúznom, mivel nem ébredt fel a kómából. Feladta, és én ezt nem tudom elhinni, még mindig nem. Nem vagyok képes arra, hogy elbúcsúzzak tőle, hiszen ez még korai, túl fiatal ahhoz! A nappaliba még a kanapéra leültem és mindenkin végig tekintettem. Egyedül Bella mosolygott és járkált össze-vissza, de a többieken látszott, hogy szinte egész éjjel nem aludtak velem egyetemben. Már épp fel akartam állni, hogy indulásra szólítsam őket, amikor a telefonom zendült fel. A zsebembe nyúlva vettem ki az említett tárgyat és ujjammal elhúzva a zöld jelzőt felvettem azt. 

- Liam Payne! - szóltam bele udvariasan.
- Jó reggelt Liam! - szólalt meg egy számomra ismerős hang. - Dr. Silverman vagyok. 
- Jó reggelt, lassan indulunk! - mondtam ki a számomra fájdalmas szavakat.
- Az jó lesz, mert Emily már nagyon várja önöket! 
- Hogy micsoda? - döbbentem le és ezzel a mozdulattal fel is álltam.
- Jól hallotta, Emily ma reggel felébredt! Siessenek, mert már várja önöket! - hallottam a hangján, hogy mosolyog. 
- Köszönöm szépen! Sietünk! - köszöntem el és le is tettem az asztalra a telefont vagyis inkább ejtettem, mint tettem.
- Felébredt! - nyögtem ki és még mindig csak magam elé bámultam. 
- Hogy micsoda? - álltak fel a többiek is és szinte kórusban mondták.
- Felébredt! - mosolyodtam el és megöleltem Danielle-t.
- Mikor? És hogyan? - kezdett el anyu szeme könnyes lenni.
- Reggel és nem tudom, de menjünk, mert már vár minket. - kaptam kezembe Bellát és az ajtó felé indultam.

Mindannyian beültünk a kocsiba. A volán mögé Louis ült, és elindultunk a kórház felé. Félúton a telefonomat elővéve kerestem ki Harry nevét, majd pötyögni kezdtem.

"Gondoltam szólok, hogy a kórház felé tartunk. Nemrég jött a telefon Dr. Silvermantól (a doktorától), hogy Emily felébredt! További "szép" napot nektek! Liam."

Mire megírtam az SMS-t már oda is értünk a kórházhoz. Sokáig tartott, mivel vagy ezerszer töröltem ki a szöveget, mert nem találtam megfelelőnek, vagy túl bunkóra sikeredett. Kezemben Bellával indultam el Emily kórterme elé, ahol már Dr. Silverman várt.

- Áh, Liam! Jó napot! - rázott velem kezet. 
- Jó napot! Bemehetünk? - tettem fel az első kérdést. 
- Igen, mindjárt, de előtte tisztáznunk kell néhány dolgot. - lépett előrébb egy kicsit, hogy mindenki jól hallja.
- Emilynek pihenésre és nyugodt környezetre van szüksége. Ha van bármi tragikus hír, amit véleményük szerint nehezen viselne, akkor azzal ne most álljanak elő. Mindenre emlékszik, az apja halálára, a gyereke elveszéről is tájékoztattam, de egyelőre ennyi elég! 
- Rendben! Akkor ne szóljunk neki Harryről se, rendben fiúk? - fordultam hátra a többiekhez. 
- Rendben! - szólaltak meg egyszerre.
- És mikor jöhet haza? - érdeklődött aggódóan anyu. 
- A héten hazamehet, ha minden rendben lesz. - mosolyodott el a doktor, majd elállt az útból, így biztosítva a bejutást.

*Emily szemszöge*

Már egy óra eltelt azóta, hogy a doktor kiment én meg egyre jobban várom a szeretteimet. Nem tudtam már mit csinálni és akkor a plafont kezdtem el bámulni. Mosolyogva néztem a plafont miközben apura és Matt-re gondoltam. Jól döntöttem! Vagyis azt hiszem! Már épp visszahelyeztem volna a fejemet a rendes állásba, amikor ismerős hangokat véltem felfedezni az ajtó felől. Arcomat oldalra fordítva vettem észre őket! Elől Liam haladt Bellával a kezében, mögötte anyu jött könnyes szemekkel, majd őt követte Louis és Eleanor, Danielle, Zayn és utolsó sorban Niall. Mosolyogva figyeltem őket, ahogy jönnek felém.

- Sziasztok! - köszöntem egy mosollyal a számon, amikor már mindenki ideért.
- Emily? - bámult rám mindenki komor arccal.
- Még mindig így hívnak Liam. - mosolyogtam még mindig. - Ide adnád a lányomat? - nyúltam kezemmel Bellus felé.
- Persze! Emily annyira örülünk, hogy felébredtél. - jöttek közelebb hozzám.
- Harry? - szólaltam meg hosszas csend után lányommal a kezemben.
- Dolga van, de írtam neki, hogy felébredtél.
- Dolga? - húztam fel a szemöldökömet, miközben Liam tekintetét bámultam.
- Tudod, amióta a baleseted volt sokat van otthon és a régi barátaival. - kezdett bele Louis.
- Uraim, hölgyeim! Emilynek pihennie kell! Kérem, fáradjanak ki! - jött be egy nővér és felém közeledett. Bellát kivette a kezemből és Liam kezébe nyomta. Mindenki egy búcsú puszi keretében hagyta el a szobát.

* Harry szemszöge *

Ma van az a nap, amikor Emily távozik köreinkből. Szégyenszemre nem kezdtem el készülődni, vagy inkább csak nem tudtam. Taylorral töltöttem az éjszakát és tudom nincs mentség arra, amit csinálok.A bandával megromlott a kapcsolatom a tettem miatt, amit megértek, hiszen rosszul cselekedtem. Csak ülök itt a hotel szoba kanapéján, mint egy hülye, miközben a barátnőm bent fekszik a szobában. Mi ütött belém? - kezdtem ismét ostromolni magamat a kérdésekkel, amikre sosem kaptam választ. Egy rezgés, ennyi zavart meg. A telefonom jelezte, hogy SMS-t kaptam, így az asztalon lévő tárgyat a kezembe véve néztem meg, hogy ki lehet az. Liam. Csak ennyit mutatott. Sejtettem, hogy mit írt, de nem mertem megnyitni. Bámultam a telefon kijelzőjét, amikor egy csókot éreztem a nyakamon. Felkuncogott, amikor érezte, hogy testem megremeg egy picit.

- Nem nézed meg? - szólalt meg csilingelő hangján.
- Nem merem. - néztem bele gyönyörű kék szemeibe.
- De merd! - nyúlt a kijelző felé és megjelenítette az SMS-t.

"Gondoltam szólok, hogy a kórház felé tartunk. Nemrég jött a telefon Dr. Silvermantól (a doktorától), hogy Emily felébredt! További "szép" napot nektek! Liam."

Csak bámultam a képernyőt és vagy ezerszer olvastam újra azt. Hihetetlen! Mosolyogva álltam fel a kanapéról és a szobám felé igyekeztem, hogy összeszedjem a tegnap szétdobált cuccaimat. Felöltöztem és megvártam még Taylor is elkészül, majd együtt hagytuk el a szálloda kapuit. A kocsimba szállva indultam el Louis felé, akit közben felhívtam. Nem maradhattak bent sokáig, de beszélni akarnak velem. Az ismerős ház előtt leparkolva igyekeztem az ajtó felé, majd csöngettem. Eleanor mindig kedves tekintete már régóta dühösen kémleli az arcomat. Egy "sziát" kinyögve indultam meg a nappali felé, ahol már Bellával vártak engem. Szó nélkül kikapva barátom kezéből a kislányt ültem le velük szemben és vártam, hogy megszólaljanak.

- Harry, Emily él! - kezdett bele Loui.
- Tudom, Liam küldött SMS-t. - mosolyodtam el és magamhoz öleltem Bellust.
- Kérdezte, hogy hol vagy. - sóhajtott egyet és tekintetét enyémbe fúrta.
- Elmondtátok neki?
- Nem! Nem tehettük Hazza. Az orvos nem akarja, hogy most számára lelkileg leromboló hírekkel szolgáljunk, így hazudnunk kell. - állt fel a helyéről és közelebb jött.
- Köszönöm! - csak ennyi jött ki a számon.
- Harry azért hívtalak ide, ha esetleg vennéd a fáradságot és bemennél hozzá, akkor... - vette halkabbra a hangját, de közbevágtam.
- Nem mondom el, de nem hinném, hogy bemennék hozzá.
- Na jó, most menj el Harry! - vette ki a kislányt a kezemből Eleanor és az ajtó felé igyekezett.

Felálltam és a kabátomért nyúltam. Eleanor szeme könnyes volt és karikás, napok óta nem aludhatott. Csöndesen lépkedtem a kocsim felé, majd kinyitva azt beültem a helyemre. A telefonomba anyu számát kerestem ki, majd tárcsáztam. Minden tudott, mégsem ítélt el, még így sem. Rányomva a nevére kezdett el a telefon csörögni, amit pár perc múlva fel is vett.

- Szia kicsim! - szólalt bele csilingelő hangján anyu.
- Szia anyu! - kezdett el folyni a könnyem.
- Mi a baj Harry? - váltotta át a hangját aggodalmasra.
- Emily felébredt! - szipogtam és csak a fejemet fogtam.
- Harry ez jó hír!
- A többiek utálnak még mindig. Eleanor most dobott ki, mert nem akarok bemenni hozzá a kórházba. - sóhajtottam egy nagyot, majd egy zsebkendőt elővéve töröltem le az arcomon lefolyó könnyeket.
- Megbékélnek, hidd el! Akárhogy is döntesz, én melletted leszek drágaságom!
- Remélem, hogy egyszer meg fognak enyhülni. Köszönöm anya! Most viszont megyek, mert kocsiban ülök. Szeretlek! - nyögtem ki az utolsó szavakat, majd letettem és beindítottam a kocsit.

*Eleanor szemszöge*

Utáltam! Utáltam azt, hogy hazudnom kellett neki, mert így el fogom magamtól taszítani. Az érdekében cselekszünk így, de ez olyan, mintha Harry-t védeném, akit az előbb dobtam ki. Enyhe kifejezés, ha azt mondom, hogy nagyon haragszom rá, mert nem így van, gyűlölöm, de Louis miatt elviselem. Liammel egyetemben nem vagyok vele beszélőviszonyban azóta, hogy kitudódott, hogy Taylorral milyen kapcsolatot ápol. Ebben az egy hónapban rengeteg minden történt, többek között az, hogy Bellával nagyon közel kerültünk egymáshoz, mivel rengetegszer tartózkodott nálunk. Persze, amióta az újságokban pózol vele Harry és Taylor az óta Liam nem szívesen hagyja itt velünk a kicsit. Megértem, nem kellett volna belemennem Louis játékába, de ő sem akar a barátai között választani, hiszen csak egy bandáról van szó. Mélységesen örülök, hogy Em felépült, csak azt nem tudom, hogy-hogy fogjuk előle elrejteni az újságokat vagy csak szimplán azt, hogy magyarázzuk meg neki, hogy Harry miért nincs vele sosem. A szívem szakad meg, mert tudom mi lesz ebből, össze lesz törve a szíve Harry hülyesége miatt.

~...~

Emily már itthon élvezi az életet a lányával egyetemben. Louissal minden nap látogatjuk őt és segítünk neki, amiben kell. A mindennapos kérdésére, hogy Harry hol van, és miért nem látogatja meg, egyre nehezebb kitalálni a hazugságot. Őszintén szólva nem tudom, hogy mikor néztem utoljára a szemébe, de jó régen lehetett, ugyanis szégyellem magamat, hogy hazudok neki. A temetés holnap lesz, amit egyikünk sem vár. Bellus ma nálunk van, hogy Emily egy kicsit kipihenje magát, de Harry szokásához híven megint magával vitte, mivel Louis engedélyt adott rá. A kanapén ücsörögve bámulom a TV-t, amikor a drága répaimádó barátom huppan le mellém.

- El...- szólongatott, de figyelmen kívül hagytam. - Eleanor! - szólalt meg most már hangosabban.
- Igen, így hívnak Louis Tomlinson!
- Haragszol, igaz? - sóhajtott egyet, majd hátradőlt.
- Az nem kifejezés! Dühös vagyok Louis! Miért kellett odaadni neki Bellát? Hm? Meglátogatta egyszer is Emilyt? Nem! Akkor meg mire föl? A barátnőm szemébe hazudok Harry honlétéről és a legszörnyűbb az, hogy ezzel csak őt védem! Nem bírom már Louis... joga van tudni.
- Szerinted nekem nem rossz? Vagy a többieknek? Mindenki utálja magát emiatt, de az érdekében tesszük! Tudom, hogy nem szabadott volna Harrynek engednem, de...nem tudom csak a barátom El. Mit tehettem volna? - tárta szét a karját és tekintete folyamatosan arcomat vizslatta.
- Azt mondod neki, hogy nem! Ennyire egyszerű Loui, csak neked vajból van a szíved! - mosolyodtam el és arcához nyúltam - De, ha Emily megtudja ebből botrány lesz, egy ideig nem fog velünk szóba állni ebben biztos vagyok. - sóhajtottam fel, majd a barátom karjai közé feküdtem.
- Meg fogja érteni, hogy mit miért tettünk, hidd el! - mosolyodott el, majd nyomott egy puszit a fejemre.
- Remélem neked lesz igazad!

Az elkövetkezendő három órában csak filmeztünk egymás karjaiban. Végre nem éreztem semmi gondot, mindent elfelejtettem Louis kezeiben egészen addig, amíg a csengő hangos moraja meg nem zavarta a meghitt filmezésünket. Louis az ajtó felé rohanva kiabálta, hogy "Megyek", de csengő nem akart elhallgatni. Az ajtót kinyitva Harry rohant be rajta Bella nélkül, majd a kanapéra ült le.

- Bella? - kezdtem idegeskedni, mivel a fiú egy szót sem szólt.
- Emilynél van. - bökte ki, de szeme már könnyektől csillogott.
- Kibékültetek? - mosolyodtam el magamat, hiszen mi másért lenne Em-nél Bella?
- Mindent elrontottam! Mindent! - kezdett el sírni, mi pedig mellé szegődtünk Louissal.
- Elmondanád végre, hogy mi történt? - türelmetlenkedett Harry másik oldalán Louis.
- Taylorral sétáltunk a közeli parkban, amikor egy hangra lettem figyelmes. - kezdett bele, nekem meg a szívem már most a kétszázat súrolta. - Ő volt az! El sem hiszitek mennyire kínos volt nekem ez az egész dolog, főleg úgy, hogy úgy mutatkozott be, hogy ő Bella dadája. Még mindig előttem van a tekintete, hogy rám nézett és Taylornak olyan kedvesen, de még is undorral mutatkozott be. Sírva indult el Bellával a kezében én meg próbáltam utána menni, de elfutott, utána meg kocsiba szállt. - sóhajtott majd minket figyelt.
- Megmondtam, hogy ez lesz! - álltam fel és járkálni kezdtem. - Most biztos maga alatt van!
- Szerintem mára hagyjuk, holnap temetés után megbeszéljük vele! - simogatta meg Louis Harry hátát, én meg mérgemben a szobám felé igyekeztem.


14 megjegyzés:

  1. Omg..öszintèn nagyot csalódtam Harrybe..
    Gobdoltam h Em felébred,jól döntöttél..:)
    meglepődtem h Liam irt sms Harrynek..:o
    fuu.nagyon várom a folytatást mire várható? Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem azért nem utáltattam meg Harry-t veletek:\ :)
      Már kint is van az új rész!:)

      Köszi, hogy írtál és örülök, hogy tetszik, na meg, hog y olvasol!:) Puszi :*
      Wh ite

      Törlés
  2. Ugy-ee kibékülnek,és Harry Em-el lesz? :DDD gyorsaan köviit♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek, sietek, de meg van kötve nekem is a kezem!:)

      Köszi, hogy írtál!:)
      Puszi :*
      Wh ite

      Törlés
  3. asdfghjkl *o* ez.....imádom! mást nem igen tudok mondani..:$$ siess a kövivel, már nagyon várom :33 xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök örülök és még egyszer örülök, hogy tetszik!:)
      Sietek ahogy csak tudok!:)

      Puszi és köszi, hogy írtál!:) :*
      Wh ite

      Törlés
  4. szia:)..most kezdtem el olvasni a blogod..és elolvastam az elejétől a eddig..nagyoon jó*--*..kedvencem:)..ügyes vagy..és gyorsan kövit:D
    pussz.:Kiki:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kiki!:)

      Örülök, hogy csatlakoztál a kis csapathoz annak meg pláne, hogy még tetszik is!:)

      Sietek ahogy csak tudok a részekkel, és köszönöm szépen, hogy írtál!:)

      Puszi:*
      Wh ite

      Törlés
  5. Imádom a történetedet, Ahogy fogalmazol, egyszerűen zseniális. Harry-t jelenleg utálom. Mégis mi az, hogy Bellát azzal az idióta Taylor-ral sétáltatta. Nagyon remélem, hogy Harry most egy kis ideig (vagy sokáig) szenvedni fog. Csak így tovább. Imádom.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ilyenkor könnybe lábad a szemem, de komolyan!:)
      Jó ilyeneket hallani, hogy jó visszajelzéseket kapok, mert így legalább hiperszuper jó kedvvel kezdem el írni az új részeket!:) Nem akarok kiadni titkos információkat, de csak neked csak most elárulom, hogy szenvedni fog egy icipicit...najóó talán nagyon, majd a helyzet hozza;)

      Köszönöm szépen, hogy írtál és buzdítottál!

      Sok-sok puszii :*
      Wh ite

      Törlés
  6. Hát nagyot csalódtam Harry most én isutálom főleg Tay miatt most meg mégjobban mit képzel? Áhhh grr....:@ hamar a kövit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem mindenki csalódott (itt a történetben) Harryben, tény és való szar alakként tüntetem fel, de most na..ezt hozta a fantázia:D

      Sietek ahogy csak tudok, köszi, hogy írtál!:)
      Puszi!:*
      Wh ite.

      Törlés