33. Bántott?

Jó estét kedves olvasók!:) Igen, igen jól látjátok, ez a 33. rész! Mivel volt időm megírtam ma a részt és meghazudtoltam magamat, miszerint is ennek csak jövőhét szombaton kéne felkerülnie. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és nem haragudtok azért, hogy egy héttel előbb jött a "részecske". Jó olvasást hozzá! Sok puszi nektek és nagyon szépen köszönöm, hogy hozzászóltok a részekhez! :* 

Have a nice day, 

Wh ite. :)

"A mesék szépek, de senki nem felejt egy nap alatt,
senki nem változik meg egy nap alatt,
senki nem lesz szerelmes élete végéig egy vadállatba"

*Eleanor szemszöge*

Egy hónap után most végre itt állunk a londoni repülőtéren és szemünkkel őket keressük. Egy hónap alatt rengeteg minden történt, amit regélhetnék én oldalakon keresztül, de semmi új információt nem lehetne belőle megtudni, mert amióta Em és Bella elmentek az időm nagy részét otthon töltöttem Danival. Liam barátnőjével remekül megértjük egymást, de mégsem olyan, mintha Em lenne. Azokat a felülmúlhatatlan vásárlásokat vagy hülyéskedéseket nem tudja senki sem pótolni. Dani nagyon megértő és kedves lány, remek barátok lettünk és örülök, hogy Liam mellett van egy olyan lány, aki tényleg önmagáért szereti. Sokat segített neki túllépni Em távozásán, ami nagy részben sikerült is neki, de persze sosem volt olyan nap vagy perc, hogy Liam ne említette volna meg a húgát és keresztlányát. Számtalan képet láttam Emilyről az utóbbi időben, ami kicsit megbotránkoztatott, hiszen egyáltalán nem így szokott viselkedni. Cikkek sokasága jelent meg nálunk, amit a magyar média közölt az ott élőkkel, így eljuttatva hozzánk is azokat. A képek alapján persze lehetett látni, hogy jól érzi magát ott, de megváltozott. Megváltozott, és ezt csak egy embernek köszönheti, mégpedig Harrynek. Az utóbbi időben már eljutott a kapcsolatunk arra a szintre, hogy visszaköszönök neki, de ez is csak azért van, mert Emily még anno egy hónapja a levelében így kérte tőlünk. Nehéz egy olyan ember társaságában lenni, aki már másodjára bántja meg a legjobb barátnőmet, így összetörve őt. Érdekes módon most mégis ő is itt áll velünk egyetemben a váróban, kutatva az emberek között egy ismerős alakot. Sejtésem és a hírek szerint már rég nem olyan a kapcsolata Taylorral, mint volt és megbánta, amit tett Emilyvel. De, ahogy a mondás tartja "késő bánat". A nyüzsgő embertömegben megtekintettem őt, ahogy kezében a lányát tartja és várja, hogy valaki odamenjen hozzá. Louist oldalba bökve mutattam a lány felé, így mindannyian sietős léptekkel indultunk meg felé. Amint tekintetünk találkozott, hatalmas mosoly ült ki arcára, majd Bellát a földre téve indult meg Harry felé a kislány. Kijelenthetem, hogy amióta nem láttuk Bellát rengeteget nőtt és az előbb látottak alapján nem felejtett el  minket. Emily mindannyiunkat szorosan átölelt, majd Harry elé lépve időztek egy kicsit egymás szeme bámulásában. Lehetett látni, hogy még mindig ugyan úgy vonzódnak egymáshoz, mint egykoron, de egyikük sem tudja, hogy mitévők legyenek. Minden bizonnyal ennek a kapcsolatnak még lesz jövője, hiszen ők egymásnak lettek teremtve. Ha nem most, az elkövetkezendő pár évben biztos vagyok benne, hogy újra egymás mellett lesznek. Akármennyire is Harry ellen vagyok az elmúlt hónapok történései miatt, be kell valljam, hogy tényleg egymáshoz valóak. Emily kiegészíti Harry-t, és ez fordítva is így van. Belláról meg ne is beszéljünk. Emily a lányát jobban szereti, mint az életét és Harry meg úgy viselkedik ezzel a csöpp kislánnyal, mintha a saját lánya lenne. Arcához nyúlva simította azt meg, majd egy kis ideig időzött rajta. Ezt a romantikus pillanatot egy fiú zavarta meg, akinek úgy láttam Em nem nagyon örült. Igaz mosollyal az arcán mutatta be nekünk Josh-t, de az a mosoly koránt sem tűnt igazinak. A fiút már korábban mindannyian megismerhettük a képek alapján, amit Em adatlapján lehetett fellelni, de valamiért nem volt nekem szimpatikus. Miután mindenki bemutatkozott Josh-nak együtt indultunk vissza Em házába, hiszem Sara már vár minket. Nem jött ki, mivel otthon nagy sürgés-forgásban van. Fél órás út alatt mindenki beszéltette Emily-t. Szegényt már sajnáltam, hogy egész végig beszélni kellett, így nem engedve, hogy egy perc nyugta is legyen. Amikor a ház elé értünk gyors tempóval pattant ki a kocsiból, majd a ház ajtaja felé igyekezett. Követtük őt, így csomagokkal a kezünkben csapódtam Harry mellé, akinek a kezében ott pihent Bella. Óvva szorította magához a kislányt, majd, amikor rám tekintett csak egy mosoly kerekedett az arcára. Hátát megsimogattam, de fogalmam sincs, hogy mi történt velem, hogy ennyire barátságos lettem a fiúval. A lakásba beérve Em csillogó szemeivel találtam szembe magamat. Egy csókkal elköszönt Josh-tól, majd maga mögött becsukva az ajtót kért meg minket, hogy maradjunk itt, amíg ő felviszi a csomagjait. Mindannyian a kanapéra ültünk és bekövetkezett az a bizonyos kínos csend. Loui karjai fonódtak a derekamra, így közelebb húzva magához. A szobát betöltötte a még mindig Harry kezeiben lévő Bella kacaja, amit mindannyian örömmel figyeltünk.

- Mire vársz még? - csendült fel hangom és tekintetem egyenesen Harryre nézett.

- Tessék? - rázta meg a fejét értetlenül, minek következménye egy keszekusza haj lett.

- Itt a lehetőség, és az alkalom Harry! Egy hónap után végre beszélhetsz vele. - mutogattam a lépcső felé célzásképpen.

- Add ide Bellát! - mosolygott mellette Zayn,  miközben kezét nyújtotta a kislányért.

Harry felállt és egy mosollyal köszönte meg a biztató szavaimat. Egy sóhaj hagyta el a számat, mire Louis belepuszilt a hajamba. Fülemhez hajolt és suttogni kezdett.

- Köszönöm! - suttogta bele az egyszerű szót, majd mosolyogva elhajolt.

- Nem miatta tettem! - hajoltam hátra a fiúhoz, majd egy csókot nyomtam a szájára.

- Nem azért mondtam, hanem azért, mert segítettél neki. - mosolyodott el.

- Láttam, hogy-hogy néztek egymásra a repülőtéren. Még mindig szerelmesek egymásba. - kuncogtam fel - Csak a kezdőlöketet adtam meg Harry-nek.

*Harry szemszöge*

Miután Eleanor segített a kezdőlöketben, könnyebben szökkentem fel a lépcsőn, persze így is izgultam, hogy mit fog hozzám szólni. Elsődleges célom a békülés volt, meg persze a kíváncsiság, hogy mi lehet az a folt az arcán. Az ajtója elé érve kicsit időztem, majd bekopogtam. Mivel nem jött válasz voltam olyan bátor, hogy benyitottam. A szobában senkit sem láttam, de a fürdő felől zajokat hallottam, így halk léptekkel az ágya felé igyekeztem, majd helyet foglaltam. A kezemet tördelve vártam, hogy kijöjjön a fürdőből, amikor észrevettem, hogy az ajtófélfának dőlve figyel. Egy sóhaj keretében felálltam, majd felé indítottam meg a lépteimet. Kezei után nyúlva kezdtem el azokat simogatni, majd arcához nyúlva tűrtem el pár tincset a füle mögé. A látvány miatt egy sóhaj hagyta el a számat, majd a foltra helyezve a kezemet néztem bele csillogó, és megtört szemeibe.

- Mi ez a folt Emily? Bántott? - néztem mélyen a szemeibe, de semmit sem szólt.

- Ugyan kérlek, ki bántott volna? - förmedt rám, majd elengedte a kezemet - Elestem és beütöttem az arcomat az asztal sarkába. 

- Komolyan ennyire hülyének nézel, hogy egy ilyen kicsinyes kifogást bevegyek? - húztam fel a szemöldökömet, majd mellkasom előtt összefontam a kezeimet.

- Azt hiszel el, amit akarsz! - vonta meg a vállát - Engem már régóta nem érdekel, hogy mit hiszel el nekem, és mit nem Harry. - ült le az ágyra, de szavai késként döfték át a szívemet. 

- Emily én... - kezdtem volna bele, de félbeszakított.

- Hallgass, ne mondj nekem inkább egy árva szót sem! Nem akarom, hogy újra hazudj nekem...és tudod miért? Mert elhiszem...

- Nagyon sajnálom, amit tettem veled! Tudom nincsenek rá szavak, hogy milyen idióta voltam. - indultam meg felé és leültem közvetlen mellé. 

- Ha az ártatlanság glóriaként is jelenne meg a fejed fölött, te magad nem lennél ettől újra ártatlanná, mert, ha az ártatlanságot egyszer elveszíted soha többé nem kapod vissza. - vezette rám tekintetét, majd sóhajtott - Tudod miért ragaszkodtam hozzád annyira? Mert eszembe juttattad, milyen voltam régen, mielőtt ebbe az ördögi körbe kerültem. Újra megmutattad nekem azt a világot, ahol érdemes szeretni, amit szeretnék inkább elfelejteni. 

- Emily... - suttogtam szinte a nevét, majd arcához nyúltam. 

- Olyan voltam neked, mint egy rossz helyen tett nagy eskü. Újra és újra vissza akartam térni hozzád, pedig megannyi fájdalmat okoztál. Nem is tudom, hogyan kellene ezt elmondanom, mert egyszerűen nem találom a megfelelő szavakat. Kerestelek mindenütt, ahol csak jártam, mindenben téged szerettelek volna látni, és sokszor láttalak is. Te az én sötét életembe behatoló, könnyemből felhőt formáló örömöm voltál. A leghatalmasabb szerelemmel szerettelek. De immár nem remeg tovább a szívem. Most már csillapodik és hagyd, hagy múljon el ez is. Az idők végéig sorsom te leszel, akkor is, ha ezer másik szerelem is jön helyette. - kezét az enyémre helyezte és tekintetünk egymásét kémlelte. 

- Szóval nem szereted? - húztam mosolyra a számat és ezzel együtt a kezét is jobban megszorítottam. 

- Ezt egy szóval sem mondtam! - gyengített a szorításon - Tudod Harry... - sóhajtott egy nagyot, majd tekintetét a kezünkre szegezte - Olyan szerettem volna lenni, amilyennek te elképzeltél, de ki lehet annyira jó, mondd? Hogy láthattál meg egy olyan lányt bennem, a lányt, akit addig senki nem látott, a lányt, aki megérdemli, hogy szeressék, és hogy megbocsássanak neki. A lányt, aki... nagyon, de nagyon szeret téged, mindennél és mindenkinél jobban ezen a világon, és akit te nem érdemelsz. Nem érdemled, hogy én szeresselek téged. Elkezdődött valami, aztán ugyanazzal a lendülettel rögtön véget is ért, mert te vetettél véget neki. Hát legyen akkor vége örökre.

Szavai a szívem mélyéig hatoltak és fájtak. Őrületesen fájtak, és nem hittem a fülemnek. Reméltem, hogy megbocsájt, de mit is vártam? Hogy majd meglát és egyből a nyakamba ugrik a történtek után? Naiv voltál Harry..nagyon naiv. Tudom, hogy rosszul esik neki. Ne haragudj! - mondtam neki már ezerszer ezt a szócskát, de mindhiába. Pont úgy vagyok vele, ahogy ő velem, de most tényleg. Ő egyszerűen nem szeret engem, így meg hiába akarnék bármit is. Ez olyan egyszer volt, talán igaz sem volt dolog. De egy rövid ideig legalább remélhettem, hogy megszeret, hogy odaül mellém, megfogja a kezemet, finoman átölel, és csendben elalszunk egymás mellett. Olyan sok mindent elképzeltem már vele, túlságosan is beleéltem magam. Jó lenne megint a vállára hajtani a fejemet, és egy picit érezni őt... nagyon rossz érzés, amikor te tudod, hogy a dolog működne, de a másik nem szeretné.

- Ezzel most mire akarsz célozni? Hogy soha többet ne találkozzunk? Ez nem helyes Em... itt a banda, Bella. Megoldhatatlan lenne! - kezdtem el idegeskedni, hiszen nem akartam őt újra elveszíteni. 

- Tudom, hogy nem lenne megoldható - sóhajtott egy kövéret - Nem is akartam eltiltani tőletek Bellát - nevetett fel egy kicsit - Nem tudom mi lenne a helyes Harry. Annyit gondolkodtam, mindenen, de mindig ugyan arra jutottam. Vagyis a semmire. Liam és Bella miatt muszáj lesz mindig összefutnunk, és a többieket sem szeretném hanyagolni, de így ártok magunknak. - nézett immáron a szemeimben.

- Nem akarom, hogy miattam távolodj el a többiektől. Emily... - nyeltem egy nagyot - Van rá esély, hogy megbocsájts? 

- Szerinted beszélnék veled, ha nem bocsájtottam volna meg? - mosolyodott el ismét - Harry, én már nem haragszom, viszont azt tudnod kell, hogy nem látok rá esélyt, hogy mi ketten újra együtt legyünk. Viszont a barátságomat, ha elfogadod, akkor elfogadod, ha nem akkor nem. Tudnod kell, hogy jelen pillanatban tőlem még ez is nagy gesztus, mert nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy a barátomnak tekintselek, maximum egy nagyon közeli, és jó ismerősnek.

- Küzdeni fogok érted Em, harcolni fogok a bizalmadért! Tudnod kell, hogyha valamire szükséged van, akármire, bármikor hívsz én azonnal itt leszek! - nyomtam puszit az arcára, majd kezemet nyújtva felállítottam őt és elindultunk le a többiekhez.

*Emily szemszöge*

Őszintén szólva örültem, hogy Harryvel megbeszéltük a dolgokat, és kiadhattam magamból azt, ami már szinte egy hónapja kikívánkozik belőlem. Szerettem még...mindennél jobban, de nem tehettem meg azt, hogy egyből belevágjak újra, amibe régen is. Azt akartam, hogy egy kicsit küzdjön értem és érezze, hogy mekkora hülyeséget tett velem. Azt sem tudom meg-e akarom vele újra próbálni a dolgot, hiszen itt van egy zavaró tényező is, Josh. Harrynek hazudtam a zúzódásról, mivel, ha megmondtam volna neki az igazat, tuti megkereste volna a fiút és bajba sodorta volna magát, így ésszerűbbnek tűnt egy kis füllentés. Különösen jól esett, hogy felajánlotta a segítségét, ha bármi baj történne. A gondolatmenetemből a többiek nevetése zökkentett ki illetve anyám hangja. Sikítozva rohant felém, miután lányomat visszaadta Liam kezébe. Szorosan magához ölelt és én ezt természetes viszonoztam. Szaporán szívtam be jellegzetes illatát, ami már iszonyatosan hiányzott. Éreztem, hogy a pulóverem ujja kezd átázni, így jöttem rá arra, hogy anyu sír. Hátát simogattam, majd az én szemből is előszökött néhány könnycsepp. Eltávolodva adott puszit az arcomra, majd megsimítva azt vált láthatóvá a zúzódás. Arcomat oldalra fordítva nézegette és aggódó tekintettel figyelt rám.

- Beütöttem az asztalba. - válaszoltam a fel nem tett kérdésére, majd körbenéztem a szobába. 

Mindenki aggódó és gyanakvó tekintettel figyelt engem. A lányom felé igyekeztem, aki kis kezeit nyújtva felém közölte velem, hogy ölembe akar fészkelődni. Kezeit nyakam köré fonta, így jobban magamhoz tudtam szorítani. Leültem a fotelba, ami a többiekkel szemben helyezkedett el, így jobban tudtam a kérdéseikre válaszolni. 

- Milyen volt Magyarország? - tette fel izgatottan az első kérdést Loui.

- Húh, hát csodálatos. De komolyan! Niall neked nagyon tetszett volna, mert isteniek ott az ételek. Igaz jóval fűszeresebben főznek, mint mi, de gyorsan megszerettem. Rengeteg olyan édesség van ott, amit itt nálunk nem lehet kapni, kiemelem itt a túrórúdit, amit Bellus előszeretettel fogyasztott bármikor - néztem a kislányomra, aki folyamatosan vigyorgott - Vagy ott van például a Szamos marcipán, ami mennyei. Voltunk Balatonon, amit a magyarok Magyar tengernek neveznek, miközben csak egy kis tó, de gyönyörű. Az emberek felettébb kedvesek voltak. A rajongók, akik tudták, hogy ki is vagyok valójában, félve jöttek oda 1-1 aláírás vagy kép erejéig. Annyira fura volt az elején, hogy tisztelik a magánéletemet, hogy el sem tudjátok hinni. Rengeteg látnivalót néztünk meg, kiemelem itt a Parlamentet, ami a Duna parton helyezkedik el, vagy a Budai várat, Margit szigetet és nem utolsó sorban a Hősök terét. Nagyon szép Magyarország ezért döntöttem úgy, hogy veszek ott egy kis házat. A közeljövőben szeretnék még visszamenni, hiszen ott van Dóri is. - fejeztem be a kis bemutatót.

~...~

Még vagy egy óráig kérdezgettek, majd úgy döntöttek, hogy elmennek, hagynak minket pihenni, hiszen ma érkeztünk haza. Már jócskán későre járt az idő és Bella is már aludt az ölemben. Felállva a fotelból kísértem ki a barátaimat és a családomat. Mindenkitől elbúcsúztam és már csuktam volna be az ajtót, amikor egy emberként szólaltak fel.

- Hétvégén a tiszteletedre rendezünk egy "Üdv újra itthon Emily és Bella" bulit.

- Jaj, srácok nem kéne, tudjátok jól. - mosolyodtam el.

- Dehogyis nem! - húzta össze a szemeit Louis. 

- Rendben Louis! Veled aztán nem lehet ellenkezni! - mosolyodtam el - Vigyázzatok magatokra! - dobtam egy puszit feléjük, majd becsuktam az ajtót.

A lépcsőn óvatos léptekkel haladtam fel, nehogy Bellust felébresszem. Az ajtón beérve a kiságyába helyeztem be, majd holnap lefürdetem, nincs szívem felébreszteni. Miután Bellát lefektettem a fürdő felé vettem az irányt, ahol egy hosszas forrófürdő után szálltam ki a kádból. A testemen mindenhol foltok váltak láthatóvá, amiket Josh okozott. A törölköző után nyúlva bugyoláltam be magamat, majd indultam vissza a jól megszokott szobámba. Az ágyamról elvéve a pizsamámat kaptam magamra egy bugyival egyetemben, majd az éjjeliszekrényen lévő lámpát lekapcsolva ringattam magamat álomba. 

~...~ 

Másnap reggel hangos morajra keltem, amit a csengő okozott. Valakinek nagyon fontos lehettem, így a köntösömet felvéve indultam meg a nappali felé. Az ajtó elé érve téptem fel azt, a szemem kidülledt, amikor a karikás szemű Eleanorral találtam szemben magamat. Idegesen lépett be az ajtón és indult meg a nappali felé, ahol a kanapéra ült le. Az ajtót becsuktam és követtem őt. Mellé ültem és csak a tekintetét figyeltem.

- Emily...bántott? - nézett rá az arcomra, majd a lábaimra tévedt a szeme - Nehogy azt mondd, hogy ezeket is az asztal okozta! - mutatott a combomon ékeskedő lilás foltokra.

- El - nevettem fel - tudod milyen két-ballábas vagyok.

- A többieket lehet át tudod verni, de engem nem! - nézett rám gyanakvó tekintettel.

- Jaj, Eleanor - sóhajtottam egy nagyot.

- Szóval? Mi történt Magyarországon igazándiból?