2013. január 14., hétfő

WOW! / A blog jövője.


  • Egyre boldogabbá és boldogabbá tesztek! Ezt teljes szívemből mondhatom! Köszönöm, köszönöm és köszönöm! Még vagy ezerszer leírnám szívem szerint, de így is idő-fogytában vagyok, mert ez a hetem hosszadalmas lesz. A TÍZEZRET (!!) meghaladott nézettség láttán már napok óta letörölhetetlen mosoly ült az arcomra, így kicsit félek, hogy korán kezdek, majd ráncosodni, de értetek megéri! Tényleg nagyon köszönöm, hogy ennyien látogattátok meg a blogomat, és írtatok kommentárt az adott fejezethez, amiket örömmel olvastam, hiszen pozitív visszajelzéseket kaptam!:) Ez lett volna az első közölni valóm, hiszen hiperszuperek vagytok! Imádlak titeket! :* Viszont van egy "rossz" hírem is! A tanulás miatt, sajnos, vagy nem sajnos egy héten csak egyszer tudok részt hozni, ami azt jelenti, hogy  MINDEN SZOMBATON! lesz csak rész! Ne haragudjatok, de fel kellett állítanom egy fontossági sorrendet!:\


  • A másik elgondolkodtató dolog, ami nem hagy nyugton mostanság, az az, hogy lassan véget ér ennek a blognak az "élete". Nagyon a szívemhez nőtt, eszméletlenül megszerettem az írást, és sosem gondoltam volna, hogy ennyire ragaszkodnék egy bloghoz. A történet végét a 40. fejezetre terveztem, de mivel nem akarok megválni a blogtól, feltettem magamban a kérdést, hogy mi lenne, ha 40. rész után kezdődne meg az imnotgoodenoughforyou II. évada.  Viszont ebben a ti segítségeteket kérném, mivel, ha nem lenne rá kíváncsi senki, akkor feleslegesen törném magamat a dolgon. Szóval a döntés rajtatok áll, a ti kezetekben van. Tőlem már nem függ a dolog, mert úgy ahogy már el is terveztem, hogy mi lenne a folytatása a következőkben. 


Szóval a kérdés:

Szeretnétek II. évadot, vagy hagyjam abba a 40. fejezettel bezárólag? 


Köszönök szépen nektek mindent! 

Have a nice day, 
Wh ite :)

12 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem a blogodat és nagyon örülnék is neki ha lenne II. évad :))én tuti olvasnám :))

    VálaszTörlés
  2. Jujj :D olyan jóó lennee:D szóval leegyen *-*

    VálaszTörlés
  3. nagyon nagyon nagyon pls. ne hagyd abba
    ja és itt egy díj: http://mendyandonedirection.blogspot.hu/p/abalyok-1.html?m=1

    VálaszTörlés
  4. Szeretnék második évadot! :)

    VálaszTörlés
  5. IGEN IGEN IGEN!!...legyen II. évad*--*..mert nagyon jól írsz :)
    pussz.:Kiki

    VálaszTörlés
  6. én is imádom a blogodat ,szóval legyen II. évad !! :)

    VálaszTörlés
  7. Nehogy abba hagyd itt nézem mindig mikor van a rész mert imádom szóval várom a 2. felvonást ;)))
    And xx

    VálaszTörlés
  8. Imádom úgy hogy legyen második évad :)

    VálaszTörlés