II. - 42. Love Story

Igen, igen! Jól látjátok, meghoztam a 42. részt! És, hogy miért? Miattatok! Egy hozzászólás elolvasása után nekiláttam, mert hatalmas lelkiismeret furdalásom támadt, mert csalódtok bennem, hogy nincs minden nap rész. Tudom ezerszer leírtam már, de érettségizek és most is fél szemmel a közgazdaságtan száraz, unalmas fogalmait tanulom. Megpróbálkozom azzal az opcióval, hogy egy héten két részt hozok, de, ha nem megy, mert a tanulás rovására megy elvetem és heti egy alkalom.(az első valószínűbb;) ) Igyekszem drágáim, ígérem!:)) Remélem elnyeri tetszéseteket, ismételten képmentes a történet, most nem tudtam olyan képet hozzáfűzni, ami ehhez kapcsolódna. Többet  nem szeretnék hozzáfűzni, szombaton vagy vasárnap új rész. Jó olvasást nektek!:) 

Laters,

Have a nice day,

Wh ite:*

"Baby just say yes..."

Mondanom sem kell, hogy este milyen nyugodtan aludtam abban a tudatban, hogy az, aki az életet jelenti nekem mellettem fekszik és édesdeden alszik. Minden olyan nyugodt volt és békés. Miért nem lehet mindig minden ilyen jó? Mély álmomban hallottam, hogy valaki a szobában nevet, jókedvű és mocorog. A levegőből egy nagyot szippantva vettem rá a szemeimet, hogy kinyitódjanak és megnézzék, hogy mi okozza a zajt. Mosoly kerekedett arcomra, amikor az ágyamon ülő lányom játszott a kis kezeivel, majd felém fordulva ugrott a nyakamba. Magam alá gyűrve kezdtem el a hasához érinteni a számat, majd a levegőt kifújva gyártottam számára viccesen hangzó hangokat. A nevetése uralta a szobát, amely zene volt füleimnek. Nincs is jobb, mint reggel a lányod kacaját hallani. Abbahagyva a csikizését meredtem csillogó szemeibe és akaratlanul is, de könny szökött a szemembe. Egy éves az én drága kislányom, akit mindennél jobban szeretek. Az élet nekem úgy osztotta a lapokat, hogy korán kellett felnőnöm, ami valljuk be nem is olyan nagy baj, sőt, Bella igen is egy áldás és nem átok! Átvészeltem vele minden jót és rosszat, utazást, szomorúságot, csalódást, ami nélküle nem ment volna. Ő az én védőangyalom! Szememből kiszökő könnyeimet a kezemmel töröltem le, majd felállva az ágyból vettem kezeim közé a lányomat. A fürdő felé igyekezve készítettem fel magamat arra, hogy most bizony totál vizes leszek. A kádba meleg vizet engedve ültettem bele Bellát, majd egy kis kókuszos habfürdőt beleengedve a vízbe gyártottam neki habokat. Igen...ez tipikus az a fürdés, amikor anyun több víz van, mint a gyereken, de hát mit lehet ilyenkor tenni? Gyerekké kell válni! Bellus előszeretettel csapkodta a vízen úszó fehéren pompázó habokat, így egyre jobban rám fröcskölte a vizet. 

- Hahó, tündéreim! - csendült fel anyám kellemes lágy hangja a szobából. 

- Fürdő! De jobban teszed, ha az ajtóban megállsz. - nevettem fel, majd lányom felé figyelve kaptam egy újabb zuhatagot. 

- Szent ég Emily! - kapta szájához kezét anyám, majd kitört belőle a nevetés - Kiskorodban én is ugyan így néztem ki, mint most te. - nevetett fel, majd hangja elhalkult - Apád mindig szerette nézni, ahogy fürdetlek. Most már értem, hogy miért. Öröm titeket nézni kicsim! - csukódtak le a szemei. Tudtam, hogy a sírást próbálja visszafolyatni, így Bellust gyorsan törölközőbe csavarva rohantam oda anyámhoz, hogy egy nagy családi ölelésben részesíthessem. - Annyira... 

- Tudom anyu, rossz. Hiányzik, ahogy nekem is. Olyan hirtelen ment el és gyorsan, és...- csuklott el a hangom, arcomat még jobban anyám vállába fúrtam. 

- Nem te vagy a hibás Emily, még mielőtt belekezdenél a butaságaidba! Most pedig gyertek, reggelizzünk meg! - húzott ki minket a szobába, ahol Bellusra és magamra tiszta, száraz ruhákat kerestünk. Miután kész lettem a lányom és saját magam öltöztetésével, a szobát kicsit rendbe téve indultam le a lépcsőn magam mellett egy csöppséggel a nappali felé, majd át a konyhába, ahonnan már ínycsiklandozó illatok áramlottak ki. Anyu frissen sült palacsintái, unhatatlan!

- Hmm... Anyu isteni illatok áramlanak ki a konyhából! Unhatatlan a főztöd! - ültettem bele Bellust a kis etetőbe, majd vele szemben elfoglalva a helyemet vártam, hogy édesanyám elém tegye a reggelit. Igen, lassan húsz évesen még elvárom, hogy anyám kiszolgáljon. 

- Kisasszony! - tett le lányom elé pár darab palacsintát, mire bosszúsan néztem rá - Ő kisebb és éhesebb! Te még kibírod! - simogatott végig a vállamon, majd visszalépkedett a tűzhelyhez. - Tudod már mit veszel Harry-nek születésnapjára, vagy már megvetted? - fordult el egy percre az éppen sülő palacsintától, hogy rám vezethesse tekintetét. 

- Már tudom. Épp erről akartam veled beszélni. Még el kell intéznem addig néhány dolgot, és az idő szűkös. Nem lenne kedved Bellára vigyázni délutánig és elvinni Harry bulijára? 

- Kicsim, kérdezned sem kell. Tudod, hogy szívesen vigyázok az unokámra, bármikor! - mosolyodott el, majd a palacsintát a tányérra helyezve siettette meg lépteit felém. - Kisasszony! A reggelije tálalva van! - nevetett fel, majd csatlakozott hozzánk. Csöndben ettük a csodát, amit anyu készített, majd befejezve az evést tettem a tányérokat a mosogatóba. Anyu arcára egy cuppanós puszit adtam, majd Bella felé indulva nyomtam neki is egy puszit az arcára, ami mellesleg csupa csoki volt. Az emelet felé igyekezve mostam meg az arcomat, majd a fogamat. A szobába visszasietve dobáltam bele a táskámba a fontosabb dolgokat, majd egy utolsó pillantást vetve még magamra rohantam le a lépcsőn.

- Akkor este találkozunk! - kiáltottam be a konyhába - Siessetek, és még egyszer köszi, hogy vigyázol rá! - nyitottam ki az ajtót, ahol ott állt Christian. - Jó napot Christian! - köszöntöttem kedvesen a mogorvás fickót, aki még mindig ugyan abban a helyzetben állt, mint tegnap.

- Asszonyom! - biccentett ridegen. Kezemben a slusszkulccsal közelítettem a kocsim felé, majd behuppanva a puha ülésbe adtam gyújtást, mire a motor hangos moraja csapta meg a fülemet. A gázra lépve távolodtam el a háztól, majd a város felé vettem az irányt. Elsődleges célom megvenni Harry-nek az ajándékot, aminek remélem örülni fog, de a másik ajándékomra kell egy kis segítség. Az úton félreállva a táskámba kutatva akad meg kezem a telefonomba, majd Eleanor számát tárcsázva reménykedem, hogy felveszi. 

- Emily! Ne haragudj, hogy szó nélkül jöttem el, de olyan békésen aludtatok Bellával, hogy nem volt szívem felkelteni! Louis-nak meg szüksége volt rám a buli miatt. Tudod, ma van! Remélem nem felejtetted el! - hadarta el és a szavam is elállt. El is feledkeztem róla, hogy a tegnap éjszakát nálam töltötte. 

- Eleanor! Hogy is felejtkezhettem volna meg róla? Épp emiatt hívlak! Szeretném a segítségedet kérni! Nagyon időszűkében vagyok, és most rád lenne szükségem. Egy kis attrakcióra készülök, csak egy zenét kéne becsempészned a lejátszási listára, kizárólag karaoke és egy mikrofon. Mikor kezdőik a party?

- Két óra múlva érkeznek meg a vendégek. Családi összejövetel lesz végül. 

- Még jobb! Figyelj El, gyere el a party előtt negyed órával, hogy oda tudjam neked adni Harry ajándékát. És valahogy be kell csempészned a lakásba, hogy senki se vegyen észre! - suttogtam, mintha valaki hallaná.

- Gyere ide előbb, akkor nem lesz itthon még senki. 

- Rendben, akkor megveszem az ajándékot és megyek! Laters, Eleanor. - köszöntem el, majd bontottam a vonalat. Újra gyújtást adtam a kocsimnak, majd a forgalomba sorolva indultam el, hogy megvehessem az ajándékot a göndör hercegnek.

*Harry szemszöge*

Már fél órája, hogy tart a születésnapi party-m, ahol csak a szűk család jelent meg. Persze a banda és a rokonaik is beletartoznak, mert nagyon jó viszonyt ápolok velük. Szemmel keresem Emily-t, de nem találom. Már mindenki itt van, aki fontos nekem, csak ő nem, pedig Sara és Bella is itt vannak már. Épp kérdezősködni akartam az anyósjelölttől, amikor Louis kedves hangja süllyesztette mélyre a tervemet. Felé fordulva erőltettem mosolyt az arcomra, majd közelebb lépve hozzá nyomott egy pohár pezsgőt a kezembe. 

- Kedves összegyűltek! - ütögette meg óvatosan a poharát. - Azért gyűltünk ma itt össze, hogy drága jó barátomat ünnepeljük! Eljött hát ez a nap is - kapott szeméhez, hogy az állítólagos könnyeit letörölje -, hogy göndör hajú barátom betöltötte a huszadik életévét. Kívánok neked boldogságot cuncikám! - Emelte magasba a poharát, mire a rokonok hangos éjjenezésbe kezdtek. - Most pedig az ajándékok! - mutatott hatalmas mosollyal az arcán az asztal felé, amit tömérdek mennyiségű doboz fedett. Az utat elállva könnyítették meg az  odajutásomat az asztalhoz, majd a poharamat Eleanor kezébe adva nyúltam a legfelső dobozért. Döbbent, értetlen tekintettel olvastam el a doboz tetején álló cetlit, amit véleményem szerint egy nő írhatott. 

"NE RÁZD MEG!"

Késztetést éreztem, hogy az ellenkezőjét tegyem, de, amikor tekintetem találkozott Eleanoré-val, helytelenül rázva a fejét tudatta velem, hogy nem lenne helyes. Gyermeteg örömmel nyúltam a doboz tetejéért, hogy leszedjem, majd egy kicsit az asztalra támasztva nyitottam ki. A doboz tetejét a földre dobva emeltem ki a benne édesen szuszogó kiscicát, majd a tömeg felé fordulva pillantottam végig mindenki tekintetén. A szememmel keresni kezdtem, hogy vajon ki az, aki ennyire kedves ajándékot adott nekem, de sajnálatos módon nem lettem okosabb. A cicára visszanézve kezdtek el csillogni a szemeim, hiszen annyira, de annyira aranyos volt, hogy az hihetetlen. Szemöldökömet összehúzva nyúltam a nyakörvéért, majd megforgatva azt találtam rá egy szöveget ábrázoló medálra. 

"IGEN" 

Ez az egyszerű szócska volt ráírva. Eleanorra nézve vállat rántott, majd a csöndet egy ismerős dallam váltotta fel, és azt egy hang kísérte.

(zene)

- Tudom nem éppen nyerő ötlet az ex számát választani, de kimondja mindazt, amit érzek és gondolok. Remélem tetszett az ajándék. - szólalt fel, de nem láttam. A zene elkezdődött, majd lágyan csengő néha-néha  hamis hangja szólalt fel. Taylor Swift-től a Love Story-t énekelte. Egyszer csak karcsú alakja tűnt fel nekem, ahogy a lépcsőről lépked le, úrinőhöz illően. Mindenki tekintete őt figyelte, ahogy lépked le a lépcsőn és egyre közelebb és közelebb kerül a talajhoz. Csodálattal néztem végig rajta, csinos volt, nagyon csinos. Szemem folyamatosan követte őt, hogy egyre közelebb és közelebb férkőzik hozzám. A dalba néha-néha belekuncogott, ami még jobban melengette a szívemet. Még soha életemben nem kaptam ilyen nagyszerű ajándékot, mint most! A tömegen végignézve, egy pillanatra elszakítva tőle a tekintetemet, találkozott szemem Louisé-val, akinek arcán hatalmas mosoly ült, majd karjait összefonva mellkasa előtt biccentett egyet. Ez amolyan 'Látod! Igazam volt Harry' biccentés volt. Pár másodperc kellett csupán ahhoz, hogy leheletét érezzem az ajkaimon és gyönyörű szemét nézhessem. Kuncogva fejezte be a dalt, majd a mikrofont még mindig a szája elé tartva kémlelte a szemeimet.

- Hozzád megyek, ha még áll az ajánlatod! - szólalt meg, mire nekem nem is kellett több. Most rögtön le tudtam volna teperni örömömben, de nem lehet, hiszen a család szeme láttára csak nem kéne elkezdenem a baba project-et. Emily-t a levegőbe felemelve szorítottam mellkasomhoz, majd így pördültünk párat. - Harry tegyél le! - nevetett fel, arcát hajamba temette. Istenem, nem hittem volna, hogy a huszadik születésnapom lesz a legjobb és legemlékezetesebb. Csak öleltem magamhoz olyan szorosan amennyire csak tudtam. Nem akartam elengedni, soha többet nem akarom őt elengedni, örökre vele akarok lenni, mint a mesékben. Egy csókot nyomott a fejem búbjára, majd lazítva a tartásomon tettem le őt a biztonságot nyújtó talajra. Arcát kezem közé fogva támadtam le ajkaira, amik lágyan estek neki az enyéimnek. Nyelvem bebocsájtást kapott az övéhez, majd derekára csúsztatva a kezemet csókoltam és csókoltam. Csókolni akartam a végtelenségig, ameddig csak tudom. Szánk eltávolodva egymástól húzódott mosolyra, és még mindig csak egymás szemeit fürkésztük. Még csodálatosabb, mint eddig. Az idilli pillanatot a család hangos tapsvihara zavarta meg, majd a szobámba felrohanva kerestem meg a gyűrűt, amit az én drága menyasszonyomnak szántam. Kezembe fogva a kis dobozkát száguldottam le gyors tempóban a lépcsőn, majd kinyitva azt térdeltem le Emily elé.

- Párizsban nem kaptam választ, de a mai cselekedeteid után örülök is neki. Emily Payne! - sóhajtottam egy nagyot, ajkam mosolyra húzódott - Szeretném neked adni a világot, megmutatni, hogy szeretlek és, hogy mi azaz örökké tartó szerelem. Szeretnék melletted megöregedni és csodálni az unokáinkat! Légy a feleségem Emily Payne! - fogtam meg a kezét, majd a gyűrűt a tartójából kiemelve vártam a válaszát. 

- Igen Harry, hozzád megyek! - mosolyodott el, de szemében gyöngyökben jelent meg a könny. Ujjára ráhúzva a gyűrűt egyenesedtem ki, majd egy lágy, érzéki csókot hintve az ajkára köszöntem meg neki az előbb kimondott szavakat. Hogy mit éreztem most pontosan? Szavakkal nem tudnám leírni, az ilyet nem lehet, ezt át kell élni és akkor jön rá az ember, hogy egy egyszerű 'igen' mennyire meg tudja változtatni az életet. Már nincsenek csajok, akikkel csak úgy összejárok éjszakánként, nincsenek reggelig elnyúló éjszakák, iszogatások. Csak Emily és Bella és ... a leendő közös gyerekünk. Az embernek fel kell adni az életet néha, ami jónak minősül, mókás és élvezetes, de nem a végsőkig. Rájöttem arra, hogy bármennyire is keresném én a tökéletes lányt, nem találnám meg, mert már rá leltem, csak eddig túl vak voltam ahhoz, hogy ezt belássam. Vak voltam és féltem. Féltem elkötelezni magamat, féltem feladni az életemet, de megtettem ezt a nagy lépést. És, hogy miért? A közös jövőnkért Emilyvel!