2013. február 28., csütörtök

II. - 45. Távolság

Ha törik, ha szakad eldöntöttem, hogy befejezem még ma ezt a részt! És itt vagyok kész vagyok, de elégedetlen vagyok. Olyan szinten fáj a fejem, hogyha egy kiló gyógyszert is vennék be, akkor sem múlna el. Üdv a migrénesek csoportjába, amit már régóta élvezhetek. Azért remélem nektek egy picit tetszeni fog. Szó mi szó, ha blog, akkor reklám helye! 

Láttátok már a kis Blog Trailer-t a másik blogomon? Életemben nem csináltam még filmelőzetest, de gondoltam azt is el kell valahol kezdeni, nemde? Nem is tudom mit írhatnék még ide, talán csak azt, hogy jó éjt nektek!:) 

ui.: 45. rész és pont 45 feliratkozó van :D Érdekes! :) Köszönöm, hogy olvastok! :* 

Have a nice day, 
Wh ite:*

"Mindennap úgy érzem,
ennél jobban már nem is szerethetlek,
aztán másnap felébredek és rájövök,
hogy sokkal több vagy nekem, mint tegnap"

Amikor hazafele tartottam a kocsival, már akkor tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Persze mindenben segítenek nekem a lányok, de az akkor sem olyan, mintha a saját férjem figyelné minden kívánságomat, amikor éppen a gyerekemmel szenvedek, aki a hólyagomat rugdossa előszeretettel. Félreértés ne essék, most nem Belláról beszélek, hanem a bennem növekvő kis csemetéről. Mindent egybevéve ez is a terhességgel járó 'öröm', hiszen egy gyerekért el kell viselni az ilyen apró kis dolgokat, amik nem túl élvezetesek. A lényegre visszatérve már most hatalmas lyuk van a szívemben, amit Harry hiányának tudhatok be. Fogalmam sincs, hogy meddig fogom így bírni, meddig tudom elviselni azt, hogy csak a technika által láthatom őt, de erősnek kell lennem, miatta, miattunk. A ház előtt leparkolva lépek egyet, hogy a hátsó ajtót magam előtt kitárva tudjam az én szépséges lányomat kiemelni az ülésből. Az ajtó hangos kattanása és a kocsi beriasztása nyugtatott meg, hogy biztonságban tudom az egyetlen járművet, ami lehetővé teszi, hogy egyik helyszínről szinte pillanatok alatt eljussak egy másikba. Az ajtóhoz érve köszöntött minket anya, aki miattam döntött úgy, hogy ameddig a fiúk távol lesznek nálam fog megszállni. Nagyon sok mindent köszönhettem anyunak és Eleanor-nak. Gondolok itt az eljegyzés előtti meglepetésről, amit ők szerveztek meg, az esküvő, a nászút és most ez a hosszan tartó támogatás, ami az elkövetkezendő időkben lesz, túl sok. Túl sokat tesznek értem, amiért nagyon hálás vagyok nekik, leveszik a vállamról a terhet.

- Kérsz valamit kicsim? - simította meg a fejemet lágyan, szemében láttam, hogy átérzi a dolgot. Régen apu is mindig sokat volt távol tőlünk a megélhetés miatt. Igaz akkoriban még nem tudhattuk magunkénak a web camera csodáját, így szinte csak telefonon tartották a kapcsolatot hosszú hónapokig.
- Nem, köszi, anya! - erőltettem mosolyt a számra, nem bírtam őszintén mosolyogni, már most iszonyatosan hiányzott és még felhívni sem tudtam, hiszen már a felhők fölött repül Japánba.
- Nem mondom azt drágám, hogy könnyű lesz, mert akkor hazudnék. - sóhajtott fel, majd Bellát a földre téve ült vissza mellém. - Tudnod kell, hogy én melletted leszek végig. Remélem nincsenek kételyeid Harry-vel kapcsolatban.
- Nincsenek anya, tudom, hogy szeret, csak annyira fura, hogy már az elején el kellett válnunk egymástól.
- Jaj, édesem! Majd az egyik koncerten találkozunk velük, ahogy megegyeztünk! - küldött felém egy biztató mosolyt, majd mellkasára vonva szorított magához. Igen, ez az én édesanyám, akit mindennél jobban szeretek!

~...~

- Szóval, akkor nem utazhatsz hosszabb ideig? És mit mondott, hogy ez mitől van? - vált aggódóvá a hangja. Hallottam benne az elkeseredettséget és a félelmet. Az utóbbi pár hónapban, ami eltelt kiderült a számos orvosi vizsgálatokból, hogy bizony veszélyeztetett terhes vagyok.
- Vérzés merült fel nálam. - szaladt ki a számon. Igazándiból nem akartam vele ezt közölni, mivel tudtam, hogy mérges lesz a titkolózásom miatt és rögtön hazarohan, amint erről tudomást szerez.
- És ezt csak most mondod? Emily! Mi van azzal az ígéreteddel, hogy mindent elmondasz?
- Harry, kérlek, nyugodj meg, mert nincs szükségem a felesleges idegeskedésre. Nem mondtam el pont ezért. Gondoltam, hogy így reagálnál rá, vagy rosszabb esetben azonnal hazajönnél. Figyelj, már csak két hónap, nem sok idő. Eddig kibírtuk totálisan normálisan, veszekedés nélkül, akkor ne most kezdjük el, kérlek. Pihenek, amennyit csak tudok, csak fekszek és élvezem, hogy a fiad a hólyagommal focizik.
- Bárcsak ott lehetnék veled Emily... - sóhajtott egy nagyot, elgondolkodott. - Mit mondtál? - hallottam hangján, hogy felemésztette a szavaimat, amik kiszökkentek a számon. Igen, elmondtam neki pedig nem volt szándékomban, de tudtam, hogy talán ezzel kicsit lecsitíthatom a közöttünk fennálló pillanatnyi kedélyállapotot.
- Mit mondtam? - kuncogtam bele a telefonba, mintha mit sem tudnék arról, hogy az előbb kimondott szavaim őt teljesen boldoggá teszik.
- Nem tudom, hogy képzelődtem-e vagy tényleg azt mondtad, hogy fiunk lesz! - suttogta szinte szavait a túloldalról. Legszívesebben most magamhoz öleltem volna és annyi csókot hintettem volna puha ajkaira, ahány napja már nincs a közelembe.
- Anyaaa! - kiáltott fel lányom a másik szobából, majd pillanatokon belül a szobám ajtajában ácsorgott. Arcát sós könnycseppek borították, már túl késő van ahhoz, hogy ő fent legyen.
- Várj egy percet Harry! - tettem le a telefont az ágyamra, majd sietős léptekkel lányom felé mentem. Óvatosan leguggolva hozzá törölgettem le arcáról a nedvet, majd karjaimba szorítva álltam fel vele. Tudom...nem szabadna nehezet emelnem, de ilyenkor kinek van szíve csak szimplán kézen fogni a gyerekét és az ágyhoz sétáltatni? Szerintem senkinek! Így sokkal érzékibb és tudom, hogy ettől megnyugszik. - Na, itt vagyok, bocsáss meg, de Bellával valami történt. Mi a baj kicsim? Rosszat álmodtál? - beszéltem közben hozzá és Harry-hez is. Bella száján egy szó sem jött ki, csak hevesen bólogatott. Arcocskáját mellkasomba fúrva tartotta, hevesen szuszogott. - Jól hallottad! - nyögtem ki végül az egyszerű mondatot és vártam a vonal túlsó felén lévő férjem reakcióját.
- Fiam lesz fiúk! - kiáltott fel hangosan, gondolom a csapat többi tagjának. A telefont egy kicsit a fülemtől elemelve gyengítettem az erős hangot, mire a hasamban a fiunk elkezdte az esti maratoni futását. Érdekes módon, amikor Harry-vel beszéltem mindig megmozdult. Ha nem is rögtön, egy kis idő után, mindig jelét adta, hogy ő igenis ott van!
- Mire hazaértek én már süket leszek, ha ezt sokszor elismétled! - nevettem fel, majd lányomra néztem le, aki édesen aludt az ölemben. Szívemre tapadt fejecskéje most már békésen járkált az álmok szép kék felhői között. - A fiad ismét aktív. Amikor veled beszélek, folyamatosan csak rugdoss. Már most felkészítheted Louis-t, hogy lesz majd valaki, aki szívesen focizik vele és  pépé veri!
- Hallottam ám! - kiáltott a háttérből vissza nekem Louis, mire egy szívbéli kacaj hagyta el a számat. - Mennem kell Emily. - csendült fel letört hangja, amit minden nap hallok, ha búcsúzásról van szó. - Mondanám, hogy később beszélünk, de akkor nálatok már hajnalodni fog, és nem akarlak felkelteni. Vigyázzatok magatokra, rendben?
- Mint mindig! - vágtam rá egyből, hiszen már kezdett egy kissé unalmas lenni ez a szövege. Úgy éreztem magamat, mint egy buta kölök, akinek ezt minden áldott nap el kell mondani. Jó, tudom...tudom, hogy csak félt és aggódik, és ennek örülnöm kéne, de már ismer egy ideje ahhoz, hogy tudja, hogy, amikor Bellával voltam állapotos mennyire ügyeltem magamra, és az akkor bennem fejlődő lányomra. - Te meg vigyázz a fiúkra, nehogy elkanászodjanak!
- Későn szóltál! - nevetett fel hangosan. Öröm volt hallani a nevetését, azonban fájdalmas is. Rettentően hiányzik már, hogy élőben is halljam ezt a nevetést, az illatát, a csókját és...mindenét. - Szeretlek! Majd beszélünk! - köszönt el még egyszer, majd bontotta a vonalat. A telefont az éjjeliszekrényre helyezve bújtam be a lányom mellé, majd szorosan a mellkasomhoz vonva adtam át magamat az álmok hívogató világának. Reggel a mellettem lévő telefon hangos morajára keltem fel. Az érdekes a dologban az volt, hogy Harry szokásos csengőhangja jelezte, hogy a férjem igényt tart rám. És ebben mi a fura? Az, hogy náluk az idő még csak hajnali órákban járhat. Csukott szemmel nyúltam a telefonomért, majd a zöld jelet elhúzva vettem fel azt.

- Emily minden rendben van veletek? - szólt bele gyors tempóval, hogy szinte alig hallottam, hogy mit beszél. Zaklatott volt és ideges. Nem tudtam hova tenni ezt a hirtelen felindulását.
- Harry minden a legnagyobb rendben van. Vagyis volt, amíg fel nem keltettél. Tudod mennyi itt az idő? Te jó isten! Jól elaludtam! - mondtam a telefonba, de inkább magamat tudósítottam arról, hogy jócskán elaludtam.
- Hála az istennek! - sóhajtott egy nagyot. Megkönnyebbült, de vajon mi lehet a baja? Még mindig kételyek sokasága bolyong bennem, hogy mi oka volt annak, hogy felhívott.
- Minden rendben Harry? Miért hitted, hogy van valami baj? - hangom halkabb lett, szinte már suttogtam.
- Rosszat álmodtam, nagyon rosszat. Olyan valóságosnak tűnt, nem voltál mellettem és azt hittem, hogy... - hangja elcsuklott, szinte biztos voltam benne, hogy most sír. Igen, amióta turnén van a telefonba sokat sírt. Nem tesz jót se neki se nekem, hogy pont most, a legfontosabb időben nincs velem, de mindig tesz róla, hogy éreztesse velem, hogy fontos vagyok  és hiányzok neki. Előző héten is pont így cselekedett, amikor egy futár csöngetett az ajtómon és egy nagy dobozt adott át nekem. Kinyitva dülledtek ki a szemeim, amikor megcsodáltam a tömérdek mennyiségű, és különböző csokoládé csodákat. Belegondoltam abba, hogy mennyi idejébe telhetett még elküldte, megvásárolta, kiválasztotta ezeket nekem, de nagyon jólesett, mert így is éreztette velem, hogy szeret és szeretne velem lenni. Azonban ezzel volt egy kis gond, mégpedig az, hogy valószínű mire hazaérnek én már guruló állapotban fogom őt várni, és ez nem a fiunk miatt okozott nagy hasamnak lesz minősíthető.
- Minden rendben van velem, Harry! Nagyon hiányzol! - ültem fel az ágyon és hangom hirtelenjében többször csuklott el, mint egész életemben. Nem tudom, hogy a terhesség miatt-e vagy csak a hiánya miatt vagyok ilyen érzékeny mostanában, de nem szoktam meg ezt a távolságot, és, hogy őszinte legyek nem is akarom. Még egyszer ilyen élményben nem akarok részt venni.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de muszáj voltam...tudod, ha valami történne veletek... nem is tudom mit csinálnék Em!
- Semmit! És ezen ne is gondolkodj, légy szíves! Tedd meg miattam! Élek, élünk és semmi bajunk sincs, mással meg ne is törődj. Csak egy buta álom volt Harry, semmi több. Egy hónap múlva már a karjaimban leszel, engem csak ez nyugtat!
- Engem is! - nevetett fel egy kicsit, tudtam, hogy ezzel valamilyen szinten sikerül majd megnyugtatnom. - De az is rengeteg idő. Tudod nagyon bánom, hogy... - kezdett bele, de szavába vágtam még mielőtt valami oltári nagy butaságot mondana.
- Na, szerintem itt fejezzük be, mert ezt már vagy ezerszer elmondtam neked! Harry ők a rajongóid! És ne kezdjünk bele megint ebbe, mert már unom ezt a témát. Ha eddig kibírtuk ez az egy hónap már semmi sem lesz! Most viszont mennem kell, mert csöngettek. Szeretlek és aludj jól! Itthon minden rendben van! - vált nyugodttá a hangom.
- Rendben, megpróbálom! Szeretlek, majd később beszélünk. Szia! - köszönt el és bontotta a vonalat. A telefont az éjjeliszekrényre visszatéve emeltem fel a lányomat, aki már kíváncsi pillantással figyelte a mozdulataimat. A szobából egyenesen az ajtó felé siettem, valakinek nagyon fontos lehettem, rátapadt a csengőre.

- El! - köszöntöttem csinos barátnőmet, aki az ajtó előtt várakozott. - Gyere beljebb! - tártam ki jobban az ajtót.
- Add ide ezt a só zsákot! - nyújtotta kezét Bella felé, aki gondolkodás nélkül átment barátnőm óvó kezei közé. - Az orvos világosan megmondta, hogy nem szabad emelned! - förmedt rám, majd a konyha felé vette az irányt. Bellát a székbe beültetve indult meg a hűtő felé és a lányomnak szánt reggelit vette ki belőle. Kislányom elé tette le a reggelit, majd az asztalhoz leülve várt rám.
- Minek köszönhetem a korai látogatásodat? - vettem ki egy adag palacsintát a hűtőből, a mikroba téve kezdtem el melegíteni, majd az egy pityegéssel jelezte, hogy készen áll. Kezembe véve az ínycsiklandozó csodát huppantam le El-el szembeni székre és vártam, hogy végre válaszoljon.
- Gondoltam megnézlek titeket. Sara telefonált, hogy ma nem tud átjönni, mert készül az útra a fiúkhoz. Beszéltél a fiúkkal?
- Éppen most hívott Harry. - nyeltem le egy újabb adag palacsintát.
- De hát náluk ilyenkor még gyerek az idő. Vagy rosszul tudom, hogy még a nap sem készül a felkelésre?
- Jól tudod, de rosszat álmodott... és meg akart róla bizonyosodni, hogy jól vagyok. Aggódok érte, mostanában olyan frusztrált és...nem is tudom. A videókon sem látom, hogy boldog lenne. Ha nem lennék ágyhoz kötve már réges-régen ott lennék mellette. Az nyugtat, hogy már csak egy hónap és itt lesznek! - nyeltem le az utolsó falat palacsintámat.
- Hamar el fog telni Emily. Harry miatt meg ne aggódj. Minden férfi ugyan ilyen lenne a helyében, hiszen hiányzol neki és pont most van, azaz időszak, amikor melletted kéne, hogy legyen, de neki is meg van kötve a keze. Nem kellemes a helyzet. Vagy a rajongóit hagyja cserben, vagy téged.
- Pont ez a bajom. Olyan...meggondolatlanul beszél néha, hogy tényleg azt hiszem, hogy már úton van felém. Sehol sem lenne a rajongói nélkül, vagyis miattuk híresek valamilyen szinten és képes lenne csalódást okozni. Minden nap elmondom neki, mert felhozza és már az őrületbe kerget ezzel, de megszoksz vagy megszöksz, ugye, ahogy a mondás tartja. - nevettem fel, hiszen tényleg olyan helyzetben vagyok, ahol ez a mondás alkalmazható.
- Ahogy látom, te a megszoksz opciónál maradtál. - kacsintott rám barátnőm, mire mind a ketten jóízűen felnevettünk.

~...~ 

Igen, megint megszegtem az orvos kérését, de nem tudtam mit tenni, a szívem után mentem. Itt állok Bellával magam mellett a repülőtéren és várom a szerelmemet, az én drága férjemet és a fiúkat, hogy feltűnjenek előttem. Már kerek fél éve, hogy nem láttam őt csak kamerán keresztül és mit ne mondjak, elég cudar érzés volt, de a tudat, hogy perceken belül láthatom őt, csak erősít. A szívem a torkomban dobog és a hasamban a pillangók még mindig ugyan úgy röpködnek, mint, amikor először megláttam. Ilyenkor jövök rá, hogy olyan vagyok, mint egy tizenhét éves kamasz, aki rég nem látott szerelmét várja, hogy újra egyek lehessenek.
- Harry! - kiáltott fel mellőlem Bella, aki már látókörömből is eltűnt. Magam elé nézve láttam meg az öt mosolygós képű fiút, akik sietős léptekkel próbálják a vakukat elkerülni. Liam kezében már ott pihent a lányom, aki szorosan ölelte át a nyakát. Harry könnyes szemmel adta át táskáját Louis-nak, majd hirtelen elém érve tapadt rá ajkaimra, amit vadul és egyben érzékien kezdett el falni. 

16 megjegyzés:

  1. Fantasztikus!!! Nem tudom elmondani, hogy mennyire IMÁDOM!!! siess a kövi résszel! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fantasztikusak azok ti vagytok!!:))
      Sietek, ahogy csak tudok!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  2. Ez a blog annyira jó hogy órákon is olvastam :DDD nagyon jó :) :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ne menjen a tanulás rovására!;)))
      Köszi, hogy írtál!
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  3. pont most hagyod abba enyje benyje.xdd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én már csak ilyen gonosz vagyok...:\\\ :P :D
      Köszi, hogy írtál! :)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  4. KÖVIIIIIIIIIIIIIIIIT! úúgy imádom!!! fantasztikus!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sietek, sietek, siieteek!!:))
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  5. köviiiiiiiiiiiiiiit! imádom a blogodat. nagyon jóóóó. gyorsan a kövit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én meg titeket!!:)))
      Köszi, hogy írtál! Igyekszem sietni!
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  6. gyorsaaaan kövit,imádom *o*♥

    VálaszTörlés
  7. Szia! Hadd mondjam el imádom a blogodat! Iszonyatosan sok 1D-s sztorit olvasok és a tiéd a legjobb messzeföldről. Árad belőled a lelkesedés mikor kiraksz egy részt és ez nagyon fontos.:)
    Belőled még egyszer nagy író lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Emma!:)

      Most el az a perc, amikor könnyekkel teli szemmel válaszolok a kis hozzászólásodra! Hogy mit érzek most pontosan? Örömöt? Fájdalmat? Nem!! Hihetetlenül boldog vagyok, mert ilyeneket írsz/írtok! Nagyon örülök, hogy tetszik, bár nem gondolom úgy, hogy messze földről az enyém a legjobb.
      Remélem, hogy igazad lesz, mert tervezem, hogy egyszer majd, írok egy könyvet, de,hogy nagy-e leszek ezt majd a jövő és az idő eldönti!:)
      Köszönöm, hogy írtál!!!:)) :*
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés