2013. március 11., hétfő

II. - 48. Büszke apuka

Hát sziasztok!:) Nem mondom, hogy időben hoztam,mert most jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy mi azaz 'időben', de amint látjátok próbálkozok nektek meglepetést okozni. Véleményem szerint még hét (azaz 7) rész lesz még az Imnotgood-ban és vége! :\ Lehet több lesz, ez attól függ, hogy a gondolataimat, hogyan tudom megírni, elég hosszú lesz-e vagy sem, de így terveztem el ezt az egészet.

VISZONT! Gondoltam egyet, és, ha már van két blogom akkor miért ne lenne egy harmadik?! alapon nyitottam egy New Blog-ot, ami http://lifeistooshort-to-wait.tumblr.com/ ---> (tudom a cím hasonlít a másikéhoz, mert talán ugyan az :D, de ez ne tévesszen meg titeket! Az blogspot, ezmeg tumblr!:) ) EZ! Remélem azért ez is tetszeni fog. 1D-s és...hááát kicsit felnőttesebbre sikerednek, majd ott a dolgok. Itt nem akarom kiélni a fantáziámat, mert azért ez csak egy érzelmes blog. De nyugtatás képen leírom, hogy semelyik blogot nem zárom be!:) 


Köszöntöm az új feliratkozókat, remélem jól érzitek majd magatokat ebben a kis "összenőtt" társaságban, mert én imádom őket!:) Köszönöm a komikat, hétvégén, amint lesz egy icipici időm válaszolok rájuk. Hihetetlenek vagytok! 

ui.: Helyesírást most nézzétek el nekem, nagyon siettem!:) (hétvégén azt is javítom, ha van benne:* )



Have a nice day, 
Wh ite:*
‎"Csak a gyerekek tudják pontosan,
mi folyik a világon. Jobban látnak,
mint a felnőttek, jobban hisznek,
őszinték, és mindig, de mindig megmondják,
hol a helyünk."

(zene)

Rohantam ahogy csak tudtam. Különösebb képen most a legkisebb bajom az volt, hogy a koncertet miattam kell valószínűleg elhalasztani, de a feleségem mellett a helyem. A színpadról leérve már Sara várt a felöltöztetett lányommal egyetemben. A kocsikulcsot kivéve a kezéből indultunk ki a hátsó kijárathoz, ahol a kocsim parkolt. Idegesen pattantam be a vezetőüléshez és vártam, hogy Sara bekösse Bellát és útnak indulhassunk. Az anyósülésre bepattanva jelezte, hogy készen áll, így gyújtást adva a kocsinak tapostam a gázra. Magamat ismerve biztonságosan vezetek, de most valami iszonyatos félelem kezdett bennem gyülemleni, amiatt, hogy esetleg lekésem a fiam születését. A húsz perces utat tíz perc alatt sikerült megtennem, biztonságosan és meglepő módon egy rendőr sem állított meg amiatt, hogy megszegtem pár szabályt kezdve a sebességkorlátozással, amit jócskán meghaladtam. Sara egy szót sem szólt mellettem emiatt, ő is tudta, hogy mit miért teszek és, hogy biztonságban vannak mellettem Bellával egyetemben. A kórház elé érve szinte azonnal kipattantam a kocsiból, Sara csak biccentett a fejével így tudatva velem azt, hogy a kocsit meg Bellát majd ő elintézi. A recepciós pulthoz sietve vártam, hogy észrevegyenek, mivel a nővérek nagyon belefeledkeztek a napi pletykák mesélésébe.

- Elnézést! - türelmetlenkedtem.
- Egy pillanat uram! - köpte oda a szavait, legszívesebben én magam mentem volna oda megnézni, hogy Emily pontosan most hol is van. - Igen? - fordult ismét felém, látszott rajta, hogy tudja ki vagyok csak nem nagyon érdekli.
- A feleségemet nemrég szállították be, megtudná mondani, hogy hol van most pontosan? - doboltam ujjaimmal a pulton. Az idő hirtelen mintha szaladt volna és a nő erre fittyet hányva csiga tempóban figyelte a monitort és engem. 
- Mi a neve a feleségének? Miért szállították be? 
- Mrs.Styles és szülni fog! 
- Ááá - kuncogott fel a nő, tekintetét gyors tempóban kapta felém - A szülőszobán van a kedves felesége. Apás szülés lesz? 
- Az lenne, ha sietne! Hova kell mennem? 
- Mr. Styles kérem ne legyen türelmetlen! - szemöldökét összehúzva meredt rám - Gréta! Kérlek kísérd el Mr. Styles-t a szülőszobához és add oda neki az ilyenkor megfelelő öltözéket! - fordult a kollégája felé, aki egyből felpattanva rohant felém. Elindultunk egy folyosón, majd a SZÜLŐSZOBA feliratú ajtó előtt megállva kapott ki egy kis szekrényből egy kötényt, egy orvosi cipőt és egy kék sapkát. Amilyen gyorsan csak tudtam magamra vettem a ruhákat, majd egy nagy sóhaj kíséretében nyitottam be az ajtón, ahol minden szem rám szegeződött.
- Harry? - feküdt szétterült lábakkal az ágyon Emily. Arcán gyöngyökben jelent meg az izzadság, haja fel volt fogva és egy nő állt mellette szinte ugyanolyan kinézettel, mint most én. Sietős léptekkel értem oda mellé, majd  a homlokára egy csókot hintve nyújtottam oda neki a kezemet, amit azonnal meg is szorított. 
- Itt vagyok kicsim! - suttogtam szinte alig hallhatóan. Szemmel folyamatosan őt néztem, nem bírtam volna az orvos felé nézni, aki most érdekes rálátást nyer a feleségemre. Emily keze hirtelen jobban szorította az enyémet, szemét becsukva nyomott egyet, majd fáradtan, kimerülten dőlt vissza az ágyra.
- A koncert! - nézett rám aggódó tekintetével, szeme minden eddiginél furábban csillogott. Légzése szapora volt a gépek pittyegő hangja zavarta csak a hallásomat. 
- Te fontosabb vagy Emily. Ezer koncerten vehetek még rész, de a szülést nem lehet halogatni. - hajoltam le hozzá. Édes ajkaira csókot hintettem, amik most kiszáradt állapotban üdvözölték az enyémet. A gépek hirtelen zajosabbak lettek, az orvosok és nővérek sürögtek Emily körül. 
- Mi történt? - csendült fel halk aggódó hangja. 
- A fiuk beszorult a szülőcsatornába. Emily nyomjon! - szólalt fel lábai közül a doktor.
- Szorítsd a kezemet nyugodtan! Nyomj Emily! - próbáltam nyugtatgatni. Látszott rajta, hogy ideges és fáradt. Kezemet megszorítva nyomott egyet, majd kettőt és fáradtan dőlt vissza a helyére. Olyan erősnek látszott, de mégis gyenge volt. Fogalmam sincs, hogy mennyire fáraszthatja ki az embert egy szülés, de Emily-t látva nem akartam volna kipróbálni.
- Császármetszés? - szólalt fel idegesen a doktor mellett egy másik, aki idegesen nézte az Emily mellett elhelyezkedő gépeket.
- A baba már a szülőcsatornában van. Császármetszés nem lehetséges. Milyenek az életjelek?
- A szívverés lassul. - csendült fel ismét a doktor hangja.
- Emily, figyeljen! A baba beragadt a szülőcsatornába és a császármetszés már késő lenne. Kérem nyomjon még párat és esküszöm többet nem nyaggatom ezzel a szöveggel! A fia érdekében mondom ezt! - nézett fel Emily-re a doktor, aki most a nejem lenti felénél nézegethette a tulajdonomat. Emily mit sem szólva szorította meg ismét a kezemet, szemét becsukta, száján egy árva hang sem jött ki. Annyira büszke voltam rá, hogy ilyen erős és kitartó. Biztos fájdalmai vannak és ezek az állandó nyomások sem lehetnek éppen élvezetesek.  Egyik pillanatról a másikra gyengült a szorítása, majd mint egy tollpihe feküdt vissza az ágyra. A csöndet egy gyerek sírása törte meg. Oldalra fordítva a fejemet vettem észre a csöppséget, aki véresen helyezkedett el a doktor kezében. Emilyre visszavéve a tekintetemet láttam megkönnyebbült arcát, majd egy apró kuncogás hagyta el a száját. A doktor kezében a fiúnkkal közeledett felénk, majd Emily nyakához téve mutatta meg neki Matt-et.
- Tudják már a nevét? - mosolyodott el a doktor. 
- Matt! - szólalt meg Emily. Arca sugárzott a boldogságtól. - Ó, kisfiam, már most az apádra hasonlítasz. - nevetett fel. Egy nővér közeledett felénk, aki Matt-et kezébe véve távozott a szobából.
- Hová viszik? - kérdeztem idegesen, hiszen csak most láthattam először a fiamat, de már el is veszik tőlem? 
- Csak az ilyenkor szükséges teendők Mr. Styles! - tette vállamra a kezét. A beszélgetésünket Emily hangos kacaja törte meg. Értetlenül figyeltem kedves feleségemre, aki most valamin nagyon jól mulatott.
- Mi az? - húztam fel a szemöldökömet, kezem még mindig az övét ölelte.
- Vicces vagy ebben a sapkában. - kuncogott és teljes szívemből tudom csak azt mondani, hogy ez a hang most zene volt füleimnek.
- Mr. Styles! Kérem, távozzon egy kis időre, amíg a feleségét kitisztítjuk! - jött felém a nővér, kezét a vállamra téve tolt hátrébb. - A kisfia már várja odakint!
- A szobádban találkozunk Emily! - kiabáltam vissza az ajtóból, majd véglegesen is bezárult előttem. Megfordultam a tengelyem körül és egy fiatal nővérrel találtam szemben magamat, akinek kezében ott lapult egy csöppség.
- Mr. Styles! - mosolyodott el. Tekintetét végig a kisfiam tartotta, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám. - Hadd mutassak be Önnek valakit! - takarta ki arcocskájából a takarót, ami most meleget nyújtott apró kis testének. Apró kis szemeimet rám szegezte, ásított egy nagyot. A nővér ügyes, gyakorlott mozdulattal emelte el magától, majd felém nyújtotta. Kezembe óvatosan átrakva Matt-et simogatott még egyszer végig puha, vörösen izzó arcán, majd magamra hagyott. A váróban leülve vártam, hogy Emily-t átszállítsák a szobába, de addig is csak folytonosan szemeztem a kezemben nyugvó fiammal.
- Megnehezítetted a mama dolgát, ugye tudod kisfiam? - nevettem rá, szemem szerintem ugyanolyan buzgósággal csillogott, mint az övé. Az ajtó kicsapódott, Liam-ék jelentek meg az ajtóban egy csapatként. Mindenki izgatottsággal az arcán jelent meg előttem és a kezemben békésen szuszogó fiamat nézte.
- Sziasztok! - suttogtam. Féltem, hogy akár a legkisebb zaj is megzavarja Matt-et. Már most féltettem minden olyan apró dologtól, ami esetleg kárt tehet benne. Nem tudok ez ellen mit tenni, hiszen ő... ő az én vér szerinti gyerekem.
- Istenem, de gyönyörű! - kapott arcához Sara, kinek kezében érdeklődő tekintettel nézelődött Bellus.
- Hát Harry... - tette vállamra kezét Louis, másik keze Eleanort ölelte. Tekintetét nem tudta elszakítani Matt-ről, ahogy szinte senki sem. - Végre valamit jól csináltál!
- Louis! - csapta meg a vállánál Eleanor, mire mindenki hangosan felnevetett.
"A világ legjobb dolga történt ma velem:
Apa lettem! Harry xx."
- Nézd Bellus! - emeltem tekintetemet a lányomra - Ő itt az öcséd! - mosolyodtam el, majd Sara a lábára állítva Bellát segítette közelebb. Bella tekintete semmit nem mutatott, majd egy hirtelen mozdulattal Matt fejéhez tette kicsiny ajkait. - Louis fotózd le! - nyújtottam oda barátomnak a telefont, aki párat kattintott, majd visszaszolgáltatta nekem a készüléket. A képet megnézve csak ámultam, két ilyen tökéletes gyerek egy képen, amit Emily-nek lehet köszönni, hiszen a munka nagyját ő csinálta. Gyorsan Twitterre felléptem, majd kitettem a képet, amin még hál' istennek nem látszik annyira Matt. Nem szeretnék még sztárbabát, egyenlőre.
- Emily, hogy van? - Liam aggódó hangja csapta meg a fülemet.
- A szülés közben fellépett néhány komplikáció, de jól van. - sóhaj hagyta el a számat. Visszagondoltam arra a pillanatra, amikor szegénykémnek erő hiányában is küzdenie kellett azért, hogy Matt életben jöhessen a világra. És az a mondat, ami a száját elhagyta utána "Már most apádra hasonlítasz" nevetésre késztet. Tényleg olyan, mint én? Jobban szemügyre veszem őt, de semmi jelét nem látom a testi egyezőségnek, talán a szeme, ami felismerhető általam.
- Milyen komplikációk?
- Matt beragadt a szülőcsatornába és már nem volt lehetséges a császármetszés, így szegény Emily-nek kicsit küzdenie kellett a fiunkért.
- Ahogy mondod! - csendült fel a nejem lágyan ölelő hangja. Mindenki felé kapta a fejét. Egy tolókocsiban tolta ki a nővér, aki kezeim közé adta a fiamat. Felpattanva igyekeztem felé a fiunkkal a kezünkbe, majd előtte megállva hintettem egy csókot puha ajkaira. Kezeimből óvatosan tettem át az ő biztonságot nyújtó karjaiba Matt-et, aki szinte reflexként bújt Emily mellkasához. - Gyönyörű és makacs, mint az apja! - mosolyodott el, arcával Matt-et figyelte. Háta mögé mentem és a nővértől átvettem őt. A szobája felé igyekezve toltam őt lassan, magunk mellett a rokonság haladt, büszke tekintettel. Emily kórterme nagyon modern és jól berendezett. Talán ezt köszönhetjük annak, hogy befolyásolta az itt dolgozókat a nevem és a banda hírneve. Emily-t az ágyra segítve ültünk mindannyian köré. Bellus felmászott mellé, az ölébe és most éreztem azt, hogy tényleg teljes a család. Anyának még nem szóltam arról, hogy végre nagymama lett, de ennek is eljön az ideje, majd hazafele menet tudósítom a legfrissebb hírekről.
- Koncert gyerek! - nevetett fel olcsó poénján Louis, mire mindenki szúrós tekintettel reagált rá. - Ma nem vagytok elemetekben. - fonta össze mellkasa előtt karjait. Olyan volt, mint egy óvodás komolyan mondom.
- Én honorálom a viccedet Louis, csak annyira fáradt vagyok, hogy nincs erőm nevetni. - kuncogott az ágyon Emily.
- Látjátok? - állt fel büszke mosollyal az arcán Loui, majd kezével Emily felé mutatott. - Ő értékel!
- Felhívom a kedves látogatók figyelmét, hogy az anyukának pihennie is kell! - zavarta meg a beszélgetésünket a nővér.
- Gyertek, menjünk gyerekek! A nővérnek igaza van, Emily biztos fáradt! - állt fel Sara, majd lánya mellé lépve nyomott egy csókot a homlokára. Kezei közé vette a lányunkat, majd egy mosollyal az arcán magához ölelte. Ő vezette ki a többieket a szobából, miután mindenki gondosan elbúcsúzott Emily-től. Csak én maradtam, rajtam volt a sor.
- Megleszel? - simítottam végig az arcán.
- Ezt inkább én kérdezhetném! - mosolyodott el, szemei szokatlan módon karikásak voltak. - Én megleszek Harry.
- Én is! -suttogtam. Ajkaimmal sietősen közelítettem az övéihez, majd kis idő után megtalálták egymást. Hevesen, érzékien faltuk egymás ajkát, majd a nővér hangos torokköszörülése után kénytelen voltam eltávolodni tőle.
- Vigyázzatok magatokra! Holnap jövök! - nyomtam még egy utolsó csókot a homlokára és a fiaméra, majd tengelyem körül megfordulva indultam meg az ajtó felé. Hogy hiányozni fognak-e? Rettenetesen és éppen ezért várom annyira, hogy álomra hajthassam a fejemet, mert minél előbb ágyba bújok, annál előbb itt lehetek újra velük, a családommal! 

10 megjegyzés:

  1. Ez... Ez... Írtóazaranyosdemilyemcukimár! Megérte fenn maradnom. Valahogy éreztem h minimuk éjfélig fenn kell maradnom, de tudod mit? Megérte! Komolyan. Mikor azt mondták, hogy elakadt a szülőcsatornában, meg hogy lassul a szívverése, úgy dobogott a szívem, olyan ideges voltam mintha én is ott lettem volna. Szerintem ez lett az eddigi egyik legjobb rész, meg az eskuvős, meg amikor először összejöttek meg csomó legjobb van. Imádom! Ezen a blogon szoktam agyalni törin pedig az durva mivel a tanár egy folytába pofázik meg diktál. HATALAMAS MEGTISZTELTETÈS elolvasni e ZSENIÁLIS blogot! Tényleg, és engem is elszomorít, hogy már csak pár rész és vége! NEM! Addig nincs vége amíg le nem törlöd, de ha azt megteszed én esküszöm megkereslek és a nyelved a seggedbe dugom! (vannak hülye gondolataim) Ne felejtsd, hogy SZERETÜNK! <3 Bell xx (avagy Em)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Em!(:

      Én is ezen szoktam agyalni törin, hogy-hogy folytassam mondjuk nekünk a tanárunk jó fej!(: Örülök, hogy tetszett és szereted a blogot, és remèlem, hogy nem okozott gondot a felkelés!!;) Sosem fogom törölni egyik blogot sem, főleg ezt nem!(:
      Viszont!!! Vigyázz a nyelvedre! Még, ha viccből is irtad senkitől sem tűröm el, hogy így beszéljen velem!(:

      Én is szeretlek titeket!(:
      Köszönöm, hogy írtál!(:
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  2. Istenkém, hogy ez mennyire kibaszottul jó lett *.* Bocsi nem tudom magam szépen kifejezni.. :D Igazán büszke vagyok rád, amiért egy ilyet össze tudsz hozni!! ♥

    VálaszTörlés
  3. hihetetlen vagy! imádom a blogod, imádlak téged!:))
    gyönyörű lett ez a fejezet, tényleg!*-*
    csak így tovább;)))

    VálaszTörlés
  4. Elmondod milyen szerkesztővel csináltad a fejlécedet??!!Lécci!

    VálaszTörlés
  5. Ez annyira irtó cuki már hogy az leirhatatlan ,*-* nagyon sajnálom hogy nemsokára vége:( de várom nagyon a következő fejezetet*-*

    VálaszTörlés
  6. Úristen...hát ez...bár soha nem lenne vége ennek a blognak,egyszerűen imádom és remélem hogy lesz még egy jó pár rész,gyorsaan köviit♥:D

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen mindenkinek!:)
    Imádlak titeket!

    Sok-sok puszi, Wh ite:*

    VálaszTörlés