2013. március 24., vasárnap

II. - 53. Kórházi este

Sziasztok!:) Csodálatos vasárnapi délutánt kívánok nektek!:) Először is szeretném mindenkinek megköszönni, aki eddig szavazott rám a verseny miatt, másodszor meg...itt az 53. rész, ami egyre közelebb és közelebb repít minket a blog végéhez. Nem tudom a számításaim mennyire biztosak, mert, ahogy elnézem megmerem kockáztatni, hogy a 60. rész lesz a befejezés, de még semmi sem biztos!:) Kommentekre folyamatosan próbálok válaszolgatni, és ígérem fogok is, mert szeretek veletek kapcsolatba lépni, de időhiányában vagyok. Hmm... több hozzáfűzni valóm nincs, szurkoljatok a jövőhétre!:) 

Képzeljétek! :D Ódzkodtam a dologtól, de jövőhét folyamán kész lesz az első tetoválásom :D Hihetetlen nem?? Már most be vagyok...na m1. :DD Barátnőm, kedves írótársnőm vett rá tulajdonképpen a dologra és elhatároztuk, hogy egyentetkólesz, ami összeköt minket, hiszen hihetetlenül imádom őt!:)) Innen is puszillak! :* 

Have a nice day,
Wh ite:*

"Az időt ingyen kapod, de valójában felbecsülhetetlen értékű.
Nem birtokolhatod, de kihasználhatod. Nem tarthatod meg, de eltöltheted.
S ha egyszer elvesztegetted, bizony soha többé nem kaphatod vissza azokat a perceket.."

*Emily szemszöge*

Miután Liam távozott a szobából, így egyedül hagyva engem csak oldalra döntött fejjel bámultam a függönnyel ellátott ablakot. Igaz, nem kaptam teljes rálátást a külvilágra, de tisztán hallottam, hogy most az idő is komor és szomorú, mint az engem körülvevő emberek. A nővérek és a doktorok véleménye szerint most legnagyobb szükségem a pihenésre van, így a mai napon csak egy ember látogathatott meg. Tudom, hogy Harry valószínűleg nem érti most, hogy mégis mi a fene folyik körülöttem, egyáltalán mit mondtam Liam-nek, de így  a legjobb. Addig jó, amíg nem tudja, hogy Liam-et mire is kértem valójában. A legnehezebb dolga neki lesz, ha esetleg az Isten úgy dönt, hogy magához hív, és pont ezért volt szükséges minél előbb erre a beszélgetésre sort keríteni a bátyámmal. A szobát csupán a gépek pityegő hangja töltötte be és az ablakpárkányra eső esőcseppek hangos érkezése. Nyugtató volt a természet által létrehozott zajt hallgatni, igaz ezt a csodálatos hangot a gépek sokasága zavarta meg. Arra kaptam fel a fejemet, hogy szemeim egyre nehezebbek lesznek és teljesen átadom magamat a fáradtság érzésének, ami mélyen repített el az álom sötét bugyrába.

- Elhagytál... - jelent meg előttem egy szőke hajú lány. Szép, karakteres arca egy csöppnyi boldogságot sem mutatott. Dühösen meredt rám, miközben szemeiből folytak a könnyei. Nem tudtam, hogy ki ő, de megesett rajta a szívem. Mindig is utáltam, ha valaki sírt, nem szerettem, ha valaki szomorú, mert az élet arra tanított, hogy bármi is történik, próbáljunk meg mosolyogni.
- Ne haragudj... szívem nem tudom, hogy ki vagy. - próbáltam megérinteni őt, de gesztusomat látván hátrált egyet. Fél tőlem? - merült fel bennem rögtön egy kérdés,  mire akaratlanul is összehúztam a szemöldökömet.
- Nem is kell tudnod... már lényegtelen minden. - szemtelenül vállat vont, mintha tényleg nem érdekelné a dolog, de a szemei mást súgtak. Csalódottságot.
- Így nem tudok neked segíteni. - próbáltam ismételten közeledni, most nem hátrált, csak nyugodtan állt a helyén.
- Mindenkit összetörtél. - fejét lehajtotta, könnyei folyni kezdtek. Sietve rohantam oda hozzá és mellkasomra vontam. Hátát simítottam végig kezeimmel, hogy így is lenyugtassam egy picit. Teste remegett, ahogy sírt és illata mintha a felismerés csapásaként ütött volna meg. 
- Bella? - toltam el magamtól egy kicsit és mélyen néztem bele kéken izzó szemeibe. 
- Rég nem hívott így senki... - fejét megrázva tekintett rám, majd egyet pislantva tűnt el előttem. Megint egyedül voltam, ahogy a korábbi álmomba. Egyedül a fehérségben, magányosan és értetlenül. 

- Mr. Styles nem lehet itt, értse meg! - egy erőszakos női hang, ami biztatott, hogy szemeimet kinyitva nézzem meg a hang tulajdonosát.
- Ön meg azt értse meg, hogy mellette kell lennem! A férje vagyok az istenit! - egy dühös, ismerős hang ordított már szinte a nőre, aki vele vitatkozott. Harry dühös hangja pattintotta ki a szemeimet az alvó helyzetükből, így egy kicsit megköszörülve a torkomat fordítottam feléjük a fejemet.
- Kérem, hadd maradjon! - mosolyt erőltetve az arcomra pislogtam párat, hiszen még fájdalmas volt az erős fény a szemem számára. Mind a ketten felém pillantottak, azonban a nővér tekintete dühösen járkált köztem és Harry között. Nem tetszően rázta meg a fejét, majd felém igyekezett, kicsit meglökve vállával Harry-t. Az infúziós tasakon állítgatott valamit, majd a gépeket kémlelte a tekintete, mintha egy orvos lenne. Egy sóhaj kíséretében távozott mellőlem és lábai egészen az ajtóig vitték őt. - Akkor maradhat? - hangom biztatóbban hallatszott, mint az előbb. 
- Én nem láttam semmit! - csukta be maga mögött az ajtót és a szobában bekövetkezett az a bizonyos kínos csönd. Harry arcát figyeltem folyamatosan, szüntelenül és szemeinél mindig megakadtam. Gyönyörű zölden izzó szemeiben most valamilyen élettelen csillogásnak nevezhető dolog volt látható, amihez még csatlakozott a sötét karika is, ami arra adott jelet, hogy nem aludhatott az óta. Arca pirosan izzott, pont, mint Liam-é és látszott, hogy a könnyek már kellőképpen elvégezték a dolgukat, így kiszárítva, kimarva csodás, puha arcát. Tekintete szüntelenül járkált fel és le a testemen, majd a gépekre pillantott és szemében újra megjelentek a könnyek, amiket rosszalló tekintettel figyeltem. Nem tudtam elviselni a látványát a mindig boldog és maradéktalanul szerelmes férfinek, aki a világot jelenti nekem. A tudat, hogy miattam néz most így, egyszerre szomorít el és késztet engem is sírásra. De nem lehet sírnom,  nekem kell erősnek mutatnom magamat. Kezeimet széttárva mutattam a síró férfinek a szándékomat, miszerint szeretném itt látni magam mellett. Arcán lefolyó könnyekkel sietett felém, majd arcát a nyakamba temetve sírt tovább. Teste erősen remegett a könnyek okozta stressz miatt, így kezemmel párszor végigsimítottam izmos hátán, amin még mindig ugyan az a póló volt, amit a balesetem napján viselt. Kezemet felvittem a tarkójáig, majd a hajába túrtam és így voltunk hosszú percekig. Teste remegése kezdett csillapodni, így én is nyugodtabbá váltam. Arcát, fejét apró csókokkal hintettem el és nagyokat lélegeztem, hogy mámorító illatát érezhessem.
- Liam nem árulta el, hogy mit mondtál neki. - csendült fel hirtelen hangja. Egy kelletlen sóhaj hagyta el a számat, amire tekintetét rám szegezte. Zölden izzó szemei még mindig búskomoran figyeltek engem.
- Tudom, én kértem meg rá. - simítottam végig arcán. Egy mosolyt küldtem felé, hátha más témára kerítünk sort, nem akartam, hogy tudja azt, amit Liam-től kértem.
- Őt hívtad be...és nem engem. 
- Harry sejtettem, hogy ez rosszul fog érinteni, de muszáj voltam Liam-el megbeszélni a továbbiakat. 
- Szóval feladod? - hangja már nem csengett olyan lágyan, mint az előbb. 
- Ezt egy szóval sem mondtam. - simítottam ismételten végig arcán, majd kissé eltávolodva az ágytól ajkára helyeztem kiszáradt ajkaimat. - Szeretlek! - döntöttem neki homlokomat homlokának és így merültem el továbbra is gyönyörű szemeiben. - A gyerekek? 
- Sara-val és Tom-al vannak. 
- Pihenned kéne, Harry. 
- Nem! Itt maradok veled ameddig csak kell. - kezdte el a makacskodását. Ujjamat a szájára helyeztem és megcsókoltam. Követelőző volt és szorosan húzott a mellkasára. Kezét levezette a hátamon, amire minden egyes porcikám belebizserget. - Nekem kéne most itt feküdnöm... 
- Harry kérlek, ezt most fejezd be! - parancsoltam rá. Dühös voltam, hiszen ezzel csak engem bőszített fel. Mindvégig tudtam, hogy Josh engem akart és nem őt. - Mi lenne a rajongóitokkal nélküled? Vagy csupán a fiúkkal és a gyerekeinkkel? 
- Már megint a rajongók... Emily arra nem is gondoltál, hogy velem mi lesz, ha esetleg... - halkult el a hangja. Most tudatosult benne az, hogy talán nem lesz elég időnk együtt és végleg elveszít. Eddig szerintem fel sem merült benne ez az opció, de szeretném őt mindenre felkészíteni, a legrosszabbakra is.
- Ha esetleg már nem leszek jelen az életetekben. Harry...én...én tudom, hogy rád talál újra a boldogság és szeretném, ha tényleg el kell mennem, akkor keressél valakit, aki megfelelő anyaként szerepel majd Bella és Matt életében. Szeretném, ha foglalkoznál a gyerekeinkkel és nem taszítanál el senkit sem magad mellől, hiszen ők csak segíteni akarnak majd, még ha te, akkor nem is érzed úgy. Ne add fel az álmaidat és azt , amiben tehetséges vagy. Hidd el, hogy a rajongók is segíteni fognak ugyan úgy, ahogy Liam-ék is és mindenki. Szeretném, ha boldog lennél valaki olyan mellett, aki ugyan ilyen szerelemmel szeret téged, mint ahogy én. Olyan bonyolultnak bizonyult a kapcsolatunk az elejétől fogva. Ha...ha visszamehetnék a múltba mindent másképp csinálnék, de nem tehetem és minden lehetséges dolgot fel kell most vetni. Bellát a nővé válási problémákkal, majd Eleanor-hoz küldd, ő csak tapasztaltabb, mint egy férfi. Ha valaki összetörné a szívét, akkor ne verd agyon a srácot, kérlek, abban a helyzetben gondolkodj tisztán. Vegyél neki csokit, fagyit minden boltban lévő édességet és menj be hozzá a szobába, vond a mellkasodra és beszélgess vele. 
- Állj már meg Emily! - észre sem vettem, annyira elmerültem a gondolataimban, hogy mindent közöljek vele. Sírt, sőt zokogott. Arcom hirtelen komorrá vált és csak azt vettem észre, hogy mellkasára dőlve pihenek. Lélegzete miatt fejem sietős tempóban emelkedett fel és le, könnyei arcomra csöppentek le és folytak rá a pólójára. Szorosan ölelte a derekamat, félt, tisztán éreztem, hogy félt attól, hogy elveszít és én is iszonyatosan rettegtem a haláltól és attól, hogy miként fogadná a hírt, hogy már nem vagyok jelen az életében. Percekig voltunk ebben a pozícióban és csak élveztük egymás közelségét, ami most nyugtatólag hatott mind a kettőnkre. Élveztük a pillanatot és mással nem is törődtünk. Egyik pillanatról a másikra éreztem, hogy fejét a fejemen pihentetve szuszog, ami zeneként hatolt bele a füleimbe. Óvatosan fejtettem le magamról a kezeit, amik óvóan ölelték át a derekamat, majd az ágyon kicsit arrébb csúszva fektettem be magam mellé. A takarót magunkra terítettem, majd egy sóhaj kíséretében hajtottam fejemet egyenesen a mellkasára, oda ahol a szíve hangosan jelezte, hogy igenis jelen van a körünkben. A reggeli órákban finom, puha ajkak érintésére keltem fel. Egy jóleső mosoly rajzolódott ki az arcomon, miközben folyamatosan Harry-t néztem. Csodálatos és ellenállhatatlanul helyes. Kezeimet felvittem az arcához, végig simítottam rajta, majd nyakláncánál fogva lehúztam magamhoz és ajkára tapadtam.
- Ne haragudj, hogy felébresztettelek. - támaszkodott homlokomnak a homlokával. - Hogy kerültem ide fel, melléd?
- Akármennyire is élveztem az ölelésedet, kényelmetlennek bizonyult az a póz, így kénytelen voltam felhúzni téged magam mellé. 
- Jó reggelt Emily! Ó, Mr. Styles! - jött be döbbent tekintettel az ajtón Dr. Miller, akinek később már mosoly ékeskedett az arcán. Legalább nem az a fránya makacs nővér zökkentett ki minket ebből a romantikusnak mondható pillanatból. 
- Hoznál nekem egy kis vizet, Harry? - fordultam férjem felé, aki hezitálva bár, de felállt és távozott a szobából. Dr. Millerre visszapillantva fagyott le arcomról a mosoly, mert furcsának tartottam a váratlan, hirtelen érkezését. Csöndben indult meg felém a papírjait bújva, majd egy sóhaj kíséretében helyezkedett el mellettem az ágyon. Csendben ült mellettem, papírját nézegette folytonosan. Talán a szavakat kereste vagy talán csak azt, hogy hogyan adalékólja be nekem az esetlegesen rossz híreket. Viszont mielőtt belekezdhetett volna a mondanivalójába Harry jelent meg az ajtóban egy kancsóval és a hozzá tartozó pohárral a kezében. Az ő arcáról is pont úgy fagyott le a mosoly, mint az előbb az enyémről, de mindenféle képen el kell érnem, hogy távozzon a körünkből. 
- Itt a vized! - adta át kezembe az immáron vízzel teli poharat, majd azt számhoz emelve kortyoltam bele. A hideg víz jólesően kúszott le a torkomon, majd a pohár tartalmát megívva adtam vissza kezébe. A fejemben muszáj volt valami nyomós indokot találnom, hogy elküldjem őt, kettesben akartam maradni a doktorral, amit ő észre is vett éppen ezért nem szólt semmit.
- Elhoznád nekem ide a gyerekeket? 
- Szólok Sara-nak, hogy... - kezdett bele, de félbeszakítottam. 
- Át kell öltöznöd Harry, tegnap óta ebben a ruhában vagy és... őket is megnyugtatja, ha veled jöhetnek el. - húztam mosolyra  a számat, hogy így is kicsit bátorítsam. Egy kis ideig hezitált és ódzkodott a dologtól, de magára nézve jött rá, hogy bizony igazam van. 
- Rendben. - lépett közelebb hozzám, majd egy csókot hintve ajkamra, kapta magára a kabátját és alakja egyre jobban szem elől tévesztődött.
- Kérem, ne kerteljen, kezdjen bele! - fordultam Dr. Miller felé, amikor már ténylegesen is tudtam, hogy Harry nem hall minket. 

17 megjegyzés:

  1. Sírok :') ! Akárhányszor ide tévedek bőgök! Már attól is, ahogy elkezdem olvasni! Mert érzem, hogy sírnom kell! És az, hogy sírok az írásdon azt tükrözi, hogy remek író vagy! :) Nem bírom ki, ha m-meghal Emily! És az idézet is teljesen ide illik! Hihetetlenül megszerettem mindenkit aki ebben a történetben megfordult (kivéve: Peter, Katy, Taylor, Josh!) olyanyire beleszerettem a blogodba, hogy már a gondolat is, hogy befejezed gombócot képez a torkomba! Most meg röhögök! Azon, hogy még nincs is vége, de én már előre gyászolom! Hiper-szuper gyorsan következőt<3!

    Csók,
    Bell

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak egyet tudok érteni az előttem szólóval :DD G.R.
      De azért remélem Happy End lesz a vége :)

      Törlés
    2. Hamarosan kiderül!:)
      Csupán pár részt kell még várnotok a végig!
      Köszi, hogy írtál!:) Sok-sok puszi, Wh ite*

      Törlés
  2. Neeeeeeeee. Nem halhat meg! :(( kerlek legyen happy end!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :\ Meglátjuk mi lesz. Még Emily sem tudja a saját sorsát, ellenben velem!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  3. Elképesztő ahogy írsz. Ahogy itt olvastam, bevallom kicsordult pár könnycsepp, pedig én nem vagyok az a sírós típus. Emily nem halhat meeg! Egy ilyen jó blogot Happy End-el kell befejezni. Úgyhogy; Emily kapjon új szívet, és épüljön fel hamar.
    Puszi, Eli.<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mondjam azt, hogy jólesik, hogy sírtok? Ez olyan fura lenne, nem? De mégis azért örömmel tölt el, hogy ennyire hat rátok a kis történtem!:)
      Köszönöm,hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  4. Nekem a kedvencen a részből az vót, mikor Emily Harrynek magyaráz arról, hogy mit hogy csináljon majd. Azt nagyon szépen írtad le!:) Én még mindig reménykedek, hogy Happy end lesz, és Emily felépül, de már nem tudom mit gondoljak. Mindenesetre kíváncsi vagyok mit mondd majd az orvos. Nagyon jó lett.x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Önteltség lenne azt mondani, hogy nekem is?:) Valahogy én is így képzelném el magamat Em helyzetében.
      Köszönöm szépen, mindent!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  5. Kérlek ne haljon meg Emily *kiskutyfej* annyira rossz lenne :/ remélem csak egy álom lesz ez az egész lelövéses ügy :D siess a kövivel mert már nagyon kíváncsi vagyok :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, ennyi kérést!:) Még nem is tudjátok - hál istennek -, hogy mit terveztem!:) Az álom már az én fejemben is megfordult, de igen furcsának minősülne, hogy ennyit álmodik.
      Sietek, ahogy csak tudok!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  6. reakció, mikor az utolsó szót is elolvastam: ENNYI????MOST SZÓRAKOZOL???EZ KOMOLY???NEM HISZEM EL!!
    most így lenyugodva írok egy annyi kommentet, hogy: Nagyon gyorsan hozd a következő részt (kérlek szépen!), különben megőrülök:PP
    puszi: Szabszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy lesznek ilyen reakciók, de megszokhattátok már, hogy néha gonosz vagyok:\
      Igyekszem, ahogy cska tudok!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sook cupp, White:*

      Törlés
  7. Hát.Hogy is kezdjem.Itt bôgök mint egy 3 èves kisgyerek.Nem hallhat meg.Legyen happy end.Kèrlek!!Hamar kövit :D ://

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem szégyen a sírás! Ezt sose felejtsétek el. 19 éves fejemre többet sírok, mint egy csecsemő. És tudjátok ez mit bizonyít? Hogy éreztek, és vannak érzelmeitek, ésez jó!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  8. úristen *o* Nemrég keztem olvasni és nem tudtam vele leállni suli időben is hajnalban mentem aludni :D
    annyira jóó,és ahogyan írsz az csodálatos *-*nagyon ügyes vagy így tovább :3 énis így szeretnék írni,mert te ahogyan mondatba fogalold a szavakaat az valami elképesztő*-*
    Reméllem HAPPY-END lessz :") De hiszen ezt te írod, és te döntöd el,hogy hogyan szeretenéd befejezni szóval sok sikert :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is, üdvözöllek a csapatban!:) Örülök, hogy egy új olvasóra tettem szert!:)
      Másodszor meg köszönöm szépen a kedves szavakat!:) Melegséggel töltenek el ezek.
      Minden kiderül hamarosan, ígérem!:)
      Köszi, hogy írtál!:)
      Sok, sok puszi, Wh ite:*

      Törlés