2013. március 25., hétfő

II. - 54. Döntés...

Havas estét kedves hallgatóság!:) Hát...borzalmas ez az időjárás... Ilyet még nem láttam, hogy lassan Április van, de szakad a hó és olyan mérhetetlenül hideg van, hogy kedvem sincs még kinézni se az ablakon. Na, m1. nem időjárás-jelentőnek készülök!:) Meglepő, hogy hoztam részt? Hát...most olyan érzelmi állapotba kerültem, hogy kénytelen voltam levezetni valamivel a stresszt, dühöt, nevezzétek, ahogy akarjátok. Szóval... dobpergést. Itt a 54.rész! 

Have a nice day,
Wh ite:*
"Ha azt hiszed, hogy ezt várod az élettől
- családot, az anyaság valóra vált tündérmeséjét -
tévedsz. Ez nem stimmel, nekem nem jön be.
Mert az idea, hogy a szerelem feltétlenül hosszú
és boldog élethez vezet... nem igaz."
A doktorral folytatott beszélgetés után csak bámultam magam elé és minden lehetséges lehetőség végigfutott az agyamon, de mindig csak egynél kötöttem ki. Kizártam a külvilágot, csak gondolkodtam és gondolkodtam, hiszen másra nem hagyhatom ezt az igen fontosnak titulált dolgot. Nem tudom mennyi ideig ülhettem úgy az ágyon magam mellett Dr. Millerrel, hogy csak szimplán hagytam a dolgokat, hogy történjenek, de vissza kellett magamat hozni a való világba, ami most olyan szinten rosszra fordult, mint, ahogy még gondolni sem mertem volna. Őszintén szólva megbántam, hogy akkor hagytam szabadon elmenni Josh-t, de valamiért a szívem minden egyes kis szeglete azt tartotta jónak. Talán most nem itt lennék, hanem otthon feküdnék az ágyunkban Harry-vel és a gyerekeinkkel és a legnagyobb gondunk az lenne, hogy elfogyott a kakaó. De ez nem így van, nem most, nem akkor, nem is lesz így, hiszen egy rohadt kórházban fekszek egy szívvel, ami nem is az enyém. 
- Emily. - szólongatott a doktor, majd felé fordulva vettem észre, hogy egy papír-zsebkendőt tart a kezében felém. Mosollyal az arcán próbált jobb kedvre deríteni, de ebben a helyzetben ő is pontosan tudta, hogy az ember nem szívesen mosolyog. Olyan döntés elé állított, amire tényleg fogalmam sem volt, hogy mi lenne a helyes válasz, mert... lássuk be mindenféle képen valakinek csalódást okozok, amit nem szeretnék. Nehéz és tényleg komoly megfontolást igénylő a dolog. 
- Köszönöm! - fogadtam el a zsebkendőt, majd arcomat megtörölve szipogtam még párat. A mosdó felé igyekeztem, ahol a csap fölé helyeztem az arcomat, amit hideg vízzel borítottam el. Jólesett forrón tüzelő arcomnak a hideg érzete, ami elmosta a könnyek által okozott sós nedvet. Utáltam sírni és utáltam, ha miattam sírtak. A világ legelszomorítóbb dolga ez volt számomra, a sírás. A csapot elzártam, majd magam melletti törölközőbe temettem bele vízzel borított arcomat. Erősen töröltem, abban reménykedve, hogy ezzel minden bajomat letörlöm magamról, de ezt csak a tudatalattim hitte. A valóságban élő énem tisztában volt azzal, hogy egy egyszerű dörzsöléstől nem jön rendbe semmi, de... a remény hal meg utoljára, nemde bár? Mindig is reménykedő típus voltam, és valahogy ezt a szokásomat nem tudtam kinőni az évek során. Most is, mint mindig reménykedtem abban, hogy megjelenik valaki a szobában és bejelenti, hogy "Héé, semmi baj a szíveddel, csak szívattunk", vagy esetlegesen csak megcsípnek és felébredek ebből a borzasztó álomból. De akárhogy is reménykedtem ebben a dolgokban senki sem jött be az ajtómon és hiába csipkedtem magamat olyan erősen, ahogy csak tudtam, nem ébredtem fel. Fel kéne nőnöm és nem csak egy mesevilágban élnem, ahol minden tökéletes, szép és jó, ahogy a Szépség és szörnyetekben vagy a Hamupipőkében. Igaz nekik sem volt fenékig tejfel az életük, de a végén Happy End-el végződött a történetük és boldogan éltek a párjukkal, amíg meg nem haltak. Csak egy baj van ezzel, mégpedig, hogy az élet nem egy mese, hanem csupa gond, baj  és szenvedés. Persze ezeknek a dolgoknak is megvan a maga jó tulajdonsága, említendő itt az én életemben Anyu, Apu, Liam, a fiúk, Eleanor, Harry és a gyerekeim. Visszahelyezve a törölközőt a helyére sétáltam vissza az ágyhoz magam mellett tolva az infúziót tartó kis kocsit, majd elhelyezkedtem oda, ahol az előbb ültem. A doktor minden mozdulataimat aggódó tekintettel figyelte, láttam rajta, hogy letört és minden erejével azon van, hogy valamilyen módon is, de segítsen rajtam. Tudtam, nagyon jól tudtam, hogy az orvosok sem tudnak minden beteget megmenteni, még ha annyira is azon vannak. Bele kell törődni, hogy az életünk sorsa Isten kezében van, ami egy nagy könyvben van megírva, hogy te ekkor és ekkor fogsz távozni a Föld nevű bolygóról. 
- Azért gondolkodjon még azon, amit mondott nekem. - fogta meg a kezemet, majd gyengéden megszorította. Harry, mint mindig pont jókor érkezett meg kezében a két gyerekemmel, akik mosollyal az arcukon mutogattak hevesen felém. Harry kezeiből letette Bellát, aki lábait szedve sietett felém. Az ágy, mivel hozzá képest magasan helyezkedett el Dr. Miller sietett segítségére. Felemelve a lányomat helyezte el mellettem, majd egy mosollyal az arcán indult el az ajtó felé. Harry már türelmetlen tekintettel indult meg felém, ám nem teljesen figyelt rám. Fejével a doktor után nézett én pedig próbáltam minél jobban álcázni azt, hogy minden a legnagyobb rendben van. A szobában hamarosan a fellelhető összes rokonom jelen volt, közöttük anyám új férj jelöltje, Tom is. Először idegenkedtem a dologtól, hogy megismerjem Tom-ot, de, ahogy egyre jobban megismertem úgy csalódtam benne, természetesen pozitívan. Nagyon megszerettem őt, hiszen anyámat boldoggá teszi, ami a környezetére is kihat, mivel az óta, amióta ismeri ezt a férfit, szinte lehetetlennek minősül letörölni arcáról a mosolyt. Nyugtat a dolog, hogy legalább boldog és apám halálát valamilyen szinten kiheverte. 
- Sziasztok! - integettem mosolyogva a többieknek, immáron két gyerekkel az ölembe. Senkinek sem volt ínyére a boldogság, de a kedvemért mosolyt erőltettek az arcukra, bár engem igen nehéz átverni ezzel a hamis mosollyal. Láttam arcukon, hogy nem túl izgalmas éjszakán voltak túl és vörösödő szemük a talán órák hosszi sírást bizonyította.
- Hogy vagy kincsem? - lépett közelebb hozzám anyu, majd egy csókot nyomott a fejem búbjára. 
- A helyzethez képest jól. Viszont ti szörnyen néztek ki! - nevettem fel egy picit, feszültség oldásnak hátha jó. Szerencsémre értették, hogy viccnek szántam, így mindenkiből egy kis kuncogás tört elő, kivéve Eleanor-t. Magányosan álldogált az ajtóban, szemeibe könnyek szöktek, amik már jócskán ki akartak kívánkozni onnan. Kezeimet széttárva vártam, hogy ide érjen, ami pillanatokon belül meg is történt. Fejét a nyakamba fúrta és teste lassan remegni kezdet. Könnyei nyakamon egészen a pólómig folytak le, hátát simogattam és próbáltam valamilyen módon elérni, hogy lenyugodjon. A szobában kialakult csöndet a hirtelen befutó Paul törte meg, akin lehetett látni, hogy valószínűleg most érkezett be a maratonról. 
- Óh... - torpant meg hirtelen, amikor meglátta karjaim között Eleanor-t. - Szia Emily! - küldött felém egy mosolyt, zavart volt. 
- Szia Paul! - intettem neki. - Mi járatban? 
- Csak jöttem még egyszer megkérdezni a fiúkat, hogy nem-e gondolták meg magukat a próba kapcsán. - hangja a végére elhalkult és végignézett az öt srácon. 
- Világosan megmondtuk, hogy a közeljövőben lemondjuk a próbákat és a koncerteket. - förmedt rá Paul-ra Harry, aki szinte szemével megölte a férfit.
- Fiúk! - hangom magabiztos volt, hangosabb, mint előbb. - Annyit kértem tőletek, hogy a rajongókat ne hanyagoljátok! Kérlek, ne csináljátok ezt, hiszen megvagyok. A doki szerint befogadta a testem a mű szívet, vagyis miattam sem kell most aggódnotok!
- De... - kezdett bele ismét Harry, de szavába vágtam. Úgy utálom, amikor ilyen makacs.
- Semmi de! - jelentettem ki világosan. - Itt lesz velem Eleanor meg a két rosszcsont. Minden rendben lesz fiúk, menjetek csak. A kedvemért. - vetettem be az utolsó reményemet, így egy sóhaj volt csupán, ami a szájukon távozott. 
- Rendben! - válaszolták szinte egyszerre, majd szépen sorjában egy-egy puszival köszöntek el tőlem. Anyu és Tom is távozott, hiszen az előkészületek miatt rájuk is szükség lehet. Így történt az, hogy kettesben, vagyis ötösben maradtam Eleanor-al. Percekig csak a gépek pittyegő hangja uralta a szobát, még a gyerekek is csöndben ültek, de ennyi elég volt nekünk. Nyugtató volt a környezet és egy pillanatra elhittem, hogy minden rendben van. Rettentően gyorsan telt az idő és nem akartam, hogy most hirtelen minden gyorsan történjen. 
- Hogy vagy? - simítottam végig a hátán. 
- Nem a legjobban. - nézett rám csillogó szemeivel, amik tudósították az embereket arról, hogy nemrégiben még könnyekkel voltak elárasztva. - Azt hiszem, én bírom a legrosszabbul Harry után. 
- Látom... Eleanor én... nem is tudom, mit mondhatnék. 
- Semmit! Könyörgöm, nehogy elkezdj nekem itt búcsúzkodni, mert akkor rosszul leszek. Nem fogsz meghalni Emily! 
- Ezt nem én döntöm el Eleanor! Rossz titeket így látni. Rossz ilyen állapotba látni a szeretteimet. - sóhajtottam egyet teljes szívemből. Gyerekeimet szorosan magamhoz szorítottam és puszikkal hintettem el finoman illatozó fejecskéjüket.

*Harry szemszöge*

- Nem kéne itt lennünk. - tettem le kezemből a mikrofont, így félbeszakítva a próbát. Egyszerűen nem tudtam így koncentrálni, hogy a feleségem épp a kórházban fekszik, és bármikor bekövetkezhet az, amitől mindannyian rettegünk.
- Harry mi csak teljesítjük a kérését. - sóhajtott fel Liam. Láttam rajta is, hogy nem szívesen jött el a húgától, de pont őt nem értettem. Nem értettem, hogy miért nem mondta meg Emily-nek, hogy most fontos mellette lennünk és éreztetni vele, hogy mennyire fontos is számunkra.
- Ó, ezzel tisztában vagyok. De azzal már kevésbé, hogy miért kell mindig cserbenhagynunk azt, akit szeretünk, csupán a pénz miatt? - háborodtam fel. Elegem lett, betelt a pohár és most minden eddig bennem felgyülemlett érzés kiszökni próbált.
- Tévedsz. Tévedsz, már megint tévedsz Harry. - hangja nyugodt volt, visszafogott. - Nem a pénz miatt csináljuk, hanem Emily miatt. 
- Tényleg? Hogy a francba lehetsz ilyen nyugodt? A húgod haldoklik az istenit is! Ennyire leszarod? - teljes erőmből a földhöz vágtam a mikrofont. 
- Már megint tévedsz! - ismételte meg magát. Sóhajtott egyet és közelebb lépett, egyenesen elém. - Hogy lehetsz ennyire önző? Bele se gondolsz abba, hogy ez mind miattad van? - ragadott meg a blézeremnél, erőteljesen a falhoz nyomott, ami hangot is adott magáról, amint hátam erőteljesen csapódott hozzá. - Ha nem lettél volna ennyire hülye és telhetetlen most semmi baja nem lenne! De nem, te neked össze kellett szűrnöd a levet Cara-val és Taylorral és isten tudja még kivel, mert nem tudtál parancsolni a farkadnak! Azt hiszed nekem könnyű? Hm? Hát rosszul hiszed! A szentségit is Harry! - szorításán nem gyengített. Sőt..még talán erősebben is fogott. A fiúk a háta mögött döbbenten figyeltek minket, majd közeledve próbálták leaggatni rólam őt, sikertelenül. - A húgomról van szó! Szerinted én olyan nagy boldogsággal megyek be a kórházba? Örülök neki, hogy így látom őt, szenvedni? Tévedsz, ismét tévedsz, mint mindig! Utállak érted?? Miattad kell így látnom őt és most az egyszer kívánom azt, teljes szívemből, hogy bárcsak te lennél ott! Azt a látványt előbb el tudnám viselni, mint azt, hogy őt lássam ott. És tudod miért? Tudod miért Harry? Azért, mert tudom, hogy te felépülnél! - szavai mélyen keringtek bennem. Igaza volt! Teljes mértékben igaza volt. Minden miattam van, a múltam miatt. Liam hirtelen elengedett szorításából, majd egyik pillanatról a másikra szem elől tévesztettük őt. Eltűnt a szobából és már csak a múlt pillanatai éltek bennünk. Liam, ahogy kiabált és, ahogy kiakadt. A fiú, akit még sosem láttunk így, a fiú, akinek szavai visszhangoztak a fejemben, mivel teljes mértékben igazat mondott. Én túlélném.

8 megjegyzés:

  1. Liamet is ki lehet hozni a sodrából. De csak egy valamivel. Emily épsége a legfontosabb neki. Harry, pedig be kell valjam túl lőtt a célon, tudom, hogy maga se tudta mit beszél, az aggódalom mondta meg az, hogy idegesítette az, hogy Liam milyen nyugodt kivülről. Belül pedig (gondolom én) sikitva kiálltozik, hogy miért!
    Megleptél. Nem csak azzal, hogy részt hoztál hanem azzal amiről a rész szól. A remény. Az aggódalom. Ès Liamtől a gyűlölet (ami remélem, hogy megint csak az aggódalom egyik jele). Magam is egy reménykedő típus vagyok. Automatikusan jött rám a sírás amikor elolvastam a fejezet címet. A-azt hittem, hogy Emily neghal. Még a gondolattol is gomboc van a torkomban. Emily. Akármit fogok olvasni az életemben Ő lesz az akire - remélem - emlékezni fogok. Mit búcsúzkodom. Hisz' még 1-3 fejezet lesz. Majd akkor leirom a-a-amikor Emily meg hal. :'( Nem bírom. Imádlak és imádom a blogot. Ès remélem, hogy veled minden rendben, mert fent említetted, hogy ezzel a fejezettel vezetted le a stresszt. Nyugi.

    Hugs,
    Bell :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Liam bevadult! Persze csak bizonyos, megengedhető mértékig!:D Éssss....néha neki is lehet, azt hiszem.:) Gondoltam, hogy félreérthető lesz a dolog, de végül is van döntés a részben:)
      Velem mondjuk, hogy már kezd minden rendbe lenni(: Remélem teljesen rendeződni fognak a dolgok.

      Köszönöm, hogy írtál!:)
      Sok-sok pusziii, Wh ite:*

      Törlés
  2. síírok:'(
    nem bírnám ki hogy meghal:(
    fantasztikusan írsz:) és egyszer szeretném a könyvedet fogni a kezembee;) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat!:))
      Remélem egyszer lesz alkalmad ténylegesen is a kezedben fogni, addig is csak folytatom a könyvnek titulált kis Word dokumentumomat. (:
      Köszönöm, hogy írtál.
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  3. nagyoon jó lett, mint mindig:)
    tetszett Liam dühkitörése, és akármilyen durva is volt, igaz...teljes mértékben igaz volt...
    még mindig nem tudjuk, mit mondott a doki...vagy csak annyit mondott, hogy Emily teste befogadta a műszívet?:o
    tehetséges vagy, csak így tovább:))
    puszi: Szabszi.♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jee, gondoltam, hogy csípni fogjátok. Jót tett egy kis dühlevezetés!:) És, Liam volt az alany, Harry meg a célpont:$
      A doki, hogy mit mondott az később derül ki(:
      Köszönöm szépen a kedves szavaidat!:)
      Sok-sok puszi, Wh ite:*

      Törlés
  4. Ez..Ez..nagyon jó lett *o* nagyon ügyes vagy :)
    és amit az elején említettél...Stay Strong babe♥:*
    éés és éssss gyorsan kövit mert már kíváncsi vagyok de sztem nem csak én :DD♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépeen!:))
      Erős vagyok,vagyis csak próbálok, mint Em:)
      Sietek, ahogy csak tudok!:)
      Köszönöm, hogy írtál!
      Sok-sok puszii, Wh ite:*

      Törlés