2012. november 17., szombat

16. Érdekes fotópartner...


" A csók a természet bájos kis trükkje arra az esetre, mikor a szavak feleslegessé válnak "

Amióta Harryvel összekaptunk sosem láttam nálunk. Tudtam, hogy megharagudott, amit nem értettem. Magának kereste a bajt, miért nekem legyen bűntudatom? A legfájóbb számomra, hogy Bellát is hanyagolta. A banda többi tagja szinte minden nap itt tetőzött nálunk és törődött az egyre jobban növekvő lányommal. Daviddel nagyon jó lett a kapcsolatom, szeretem, de mégis a fejemben kering, amit Harry mondott. Rengeteg munkát kapok, aminek örülök, mert legalább lefoglalom magamat addig is. Eleanor és Lexi rengeteget járt át hozzánk, amikor mindannyian otthon vagyunk. Persze ekkor is egy ember hiányzik a kis csapatból. Kezdett nekem ez az egész furcsa lenni. Ez az egész annyira megviselt engem, hogy a munkába menekültem. Daviddel rengeteg időt töltöttem el, hol egyedül, hol Bellával. Mai napon fáradtan szállok ki David kocsijából, majd egy csókkal elköszönünk. A lakásba beérve a kanapén Bellát és Liam-et tekintem meg, ahogy alszanak. Lassan odalépve bátyám arcát simítottam meg, amire felébredt.

- Már itthon is vagy? Hány óra van királylány? - ásított egy nagyot.
- Lassan 11 óra. Köszi, hogy vigyáztál rá! - nyomtam egy puszit az arcára, majd elvettem tőle Bellát.
- Ugyan, tudod, hogy szívesen vigyázok rá! - felkelt és megsimította az arcomat.
- Megyek lefektetem aztán én is megyek aludni. Te is jobban tennéd, ha nem a kanapén aludnál, tudod nem tesz jót a hátadnak. - kacsintottam rá, majd egy jó éjt puszit adva elindultam a lépcső felé.
- Köszi a tanácsot! - nevette el magát. - Aludjatok jól, szépségeim!

A szobába beérve Bellust betettem az ágyba, majd egy puszit nyomtam a kis fejére és megsimítottam az arcát. A fürdő felé vettem az irányt, majd egy gyors zuhanyt vettem és magamra kaptam a pizsamámat. Gyorsan felnéztem twitterre, hogy történt-e valami érdekes. David tett ki rólunk képeket, amiket csináltunk. 



"@Emily_Payne már most hiányzol. Nagyon jó volt ma veled. Szeretlek!:) Dav. xx"

Imádtam Dav-et, hogy így törődött velünk, de még sem volt olyan érzésem, amikor vele voltam, mint Harryvel. A képet nézegetve gyorsan válaszoltam rá.

"@David_Adams Én is jól éreztem magamat. Szeretlek! (: Em. & Bella xx"

A laptopom tetejét lecsuktam, majd asztalomra tettem és lefeküdtem aludni. Minden este Harry-n gondolkodtam. Az oké, hogy engem hanyagol, de Bellát emiatt nem kéne. Direkt mindig adok lehetőséget, hogy láthassa, de nem él vele. Ezekkel a gondolatokkal szenderültem álomba. Reggel az órám korán csörgött. Álmosan keltem ki az ágyamból karikás szemekkel. Nem tesz túl jót nekem, hogy csak 2-3 órákat alszok mostanság, de holnap végre kapok egy szabadnapot, amit csakis Bellával fogok tölteni. Gyorsan a fürdőbe igyekeztem és magamra kaptam egy egyszerű szettet, mivel a fotózáson majd úgyis kapok ruhákat. Mivel Bella még nagyban húzta a lóbőrt, nem vittem át Liamhez. Egy puszit nyomva a kis fejecskéjére indultam el a fotózásra.

*Harry szemszöge*

Emilyvel a történtek óta nem beszéltem, sőt Bellát sem láttam. Igaz tudtam, hogy mikor mennek át hozzájuk a fiúk és, hogy Em sincs otthon, de mégsem voltam képes arra, hogy betegyem oda a lábamat. Szörnyen utáltam magamat, emiatt, hogy ilyenné váltam, hogy még Bellát sem vagyok képes meglátogatni, de féltem, hogy Emily váratlanul betoppan és én megint elvesztem a fejemet. A fiúk rengeteg képet tettek ki a kislányról, aki szemmel láthatólag nagyon sokat nőtt. Épp twitteren lógok itthon, Cara nemrég ment el valami fotózásra, amikor egy értesítés jött, hogy egy képen megjelöltek. Louis tette ki, gondolhattam volna...


"@Harry_Styles nézd már segítséggel tudunk állni! Kimaradsz minden jóból... Puszilunk Bella, Louis xx" 

A kép láttán elszomorodtam és dühös voltam. Dühös voltam, de magamra. Most az én segítségemmel állhatna Bella, és rólam lenne ez a fotó nem Zayn-ről. Nem tudtam mit tenni a makacsságommal, még nem álltam rá készen, hogy elmenjek. Idő kell nekem. Fogtam és válaszoltam a tweetre.

"@Louis_Tomlinson nagyon büszke vagyok rá! Szeretgessétek meg helyettem is. Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni, de dolgom van. Harry xx"

Egyből válaszolt is a tweetemre, úgy látszik azt leste, hogy mikor írok a tweetjére választ. Tipikus Louis...

"@Harry_Styles neked mindig van valami dolgod... De végül is, ez a te dolgod ;)) Louis. " 

Erre a válaszára már nem is válaszoltam. Igaza volt. Nem mondtam nekik miért nem megyek el, de Louis mint legjobb barátom átlátta a dolgokat. Soha semmit sem mondott erre, mert mindig is tudta, hogy makacs vagyok és nem lehet meggyőzni. Sőt szerinte egy hülye vagyok, hogy nem harcoltam tovább Emilyért és megállapodtam Cara mellett, de ez van, ha ló nincs jó a szamár is. És mivel a lovat rendesen elbaltáztam kénytelen vagyok Cara-val beérni. Nem tudom teljesen 100%-ra azt mondani, hogy nem szeretem őt, mert igenis érzek iránta valamit, de Emily iránt erősebb a szerelmem. 

*Emily szemszöge*

A fotózás helyszínére értem, amikor egy ismerős arcot véltem felfedezni a főnököm mellett. A hátam közepére nem kívántam most és fogalmam sem volt, hogy mit keresett itt. Mike meglátott így odahívott. Erőltetett mosollyal az arcomon cammogtam oda melléjük.

- Jó reggelt szépségem! - köszöntött egy arcra puszival Mike.
- Szia.. - vetettem rá egy mosolyt.
- Figyelj Em. , ma Cara-val kell közös képeket csinálnotok, viszont nekem el kell ugranom egy másik fotózásra. Remélem minden rendben lesz, hiszen ti vagytok ketten a legjobb modelljeim. Ha valami gond lenne akkor hívjátok az asszisztensemet, de szerintem semmi baj nem lesz. Aztán ügyesen! - mosolygott rám és elindult az ajtó felé.
- Nagyszerű... - szólaltam meg, amikor már hűlt helye sem volt Mike-nak.

A ruhámat magamra véve indultam el a vászonhoz, hogy elkészítsék rólunk a képeket és mihamarabb elszabaduljak a múmia mellől. Mellé érve láttam azt az önelégült mosolyt az arcán, amit ki nem állhattam. A fotózás épp elkezdődött volna, amikor halkan odasúgott valamit.

- Na milyen érzés, hogy megint velem van? - húzódott gúnyos mosoly az arcára.
- És az milyen érzés, hogy mióta nem láttalak csak nagyobb lett a szemöldököd? - vetettem rá egy gúnyos mosolyt, majd a kamerára koncentráltam.

A kis beszólásomra csak fintorgott egyet, majd elkezdtük a munkát. Pár óra alatt kész is lettünk, majd jött az egyéni fotózás, amit én kezdtem. 1 óra leforgása után végre kész voltam és indulhattam haza. Már 3 óra volt, amikor kiléptem az ügynökségből fáradtan. A kocsim felé vettem az irányt, majd beszálltam és hazáig meg sem álltam. Otthon a fiúk vártak. Meglepetésemre Harry most sem volt itt. A kulcsokat letettem a tartóba, majd egyenesen a nappali felé vettem az irányt, ahol Bella és a fiúk tartózkodtak. 

- Sziasztok! - köszöntem mindenkinek egy puszival, majd Bellát kezembe véve szorosan magamhoz öleltem és egy puszit nyomtam arcocskájára. 
- Hééé, ő az enyém! - nézett rám gonoszan Loui.
- Szeretnéd, hogy a tied legyen! - nyújtottam ki rá a nyelvemet.
- Szeretném hát! Ki nem szeretné, hogy egy ilyen tündér legyen a lánya? - mosolyodott el Loui.
- Harry? - néztem Bella szemébe, hogy elkerüljem a többiek bágyadt tekintetét.
- Dolga akadt. - szólalt meg Louis. 
- Mint mindig... - tette hozzá Zayn.
- Istenem... - kezdtem bele - lényegtelen... megyek lefektetem kicsit Bellát. Puszilunk.

Felérve az emeletre egyből a szobám felé vettem az irányt. Bellát letéve az ágyamra megnéztem volt-e valami fejlemény ma twitteren. Láttam Belláról és Zayn-ről egy édes képet, amihez Harry is hozzá szólt. Tovább nézve az eseményeket észrevettem, hogy az ügynökség kiposztolt a falamra két képet. Félve nyitottam meg őket.

"@Emily_Payne ; @Cara_Delevigne Remekül teljesítettetek ma a fotózáson. Gyönyörűek vagytok, jó volt veletek dolgozni. N. xx"

"@Emily_Payne Egyszerűen gyönyörű. Imádok veled dolgozni, mert mindig kihozod magadból a legjobbat, még ha nem is tudod. Remélem tetszik a kép, mert ez megy majd az újságba. N. xx"

A Cara-s képet meglátva szörnyülködtem. Teljesen azt lehet abból a képből kivenni, hogy mi milyen jóban vagyunk pedig épp az ellenkezője. Arra a képre nem is válaszoltam neki, a másodikra viszont igen.

"@Nick_Wish Elfogult vagy velem kapcsolatban! Én is szeretek veled dolgozni, feldobod a fotózásokat a sok poénoddal. Remélem hamar találkozunk! Em. xx"

A válasz után a laptopomat lecsuktam, majd az asztalomra helyeztem. Az ágyra visszadőlve megcsikiztem Bellát, aki hangos nevetésben tört ki. Felemeltem és a fürdőbe siettem vele. A kádba engedtem vizet, tettem bele egy kicsi habfürdőt, amitől habos lett a víz, majd megnézve, hogy elég meleg-e Bellát beletettem. Mivel hallottam, hogy a fiúk még itt vannak nálunk telefonom után kapva fotóztam le Bellust és ki tweeteltem nekik.


"@Liam_Payne @Niall_Horan @Zayn_Malik @Louis_Tomlinson Mi már készülünk a lefekvésre! :) Köszönöm szépen, hogy vigyáztatok erre a kis rosszcsontra! Nagyon szeretünk titeket és sok puszit küldünk innen a habok közül! Em. & Bella xx" 

Az tweetet elküldve Bellust törölközőbe csavartam, majd a szobában felöltöztettem és lefektettem aludni. Gyors zuhanyt vettem, majd mivel eléggé kifáradtam a mai naptól én is csatlakoztam Bellához. Reggel a nap sugarai ébresztettek fel. Bellus már a kiságyból kukucskált. Kikelve az ágyból felé vettem az irányt. Egy reggeli puszival és mami ölelésével köszöntöttem őt, majd a konyha felé indultunk meg. Megreggeliztünk, majd felmentünk a szobába, hogy felöltöztessem. Mikor kész voltam Bellával gyorsan magamra kaptam egy egyszerű szettet. 



Lecammogva a nappaliba a babakocsi kosarába egy kis innivalót meg nasit tettem, hogy kibírjuk a mai sétánkat, majd Bellát beültettem. Indulásra készen álltunk. A kulcsokért nyúltam, majd bezártam az ajtót. Mindössze 10 perc alatt oda is értünk a hozzánk legközelebbi parkba. Kicsit beljebb mentünk, majd a fűre leterítve egy pokrócot Bellát kivettem és letettem rá. Érdekes, de a mai napon rettentően jó idő van. A nap olyan melegen süt, mint még Londonban sohasem sütött. Bella élvezte a játékot és a mókát, hogy a szabadban lehet. Néha odajöttek a fiúk rajongói és közös képet csináltak a kislányommal. A fűben rengetek virág volt így elkezdtem egy kis koszorút csinálni neki, majd a végén ráhelyeztem. Telefonomat elővéve fotóztam le a kis királynőt.

"@Liam_Payne;@Louis_Tomlinson @Zayn_Malik @Niall_Horan Különösen szép a mai nap, így Bellával kiélvezzük a jó időt és, hogy ma szabad napom van! Végre kettesben pihenünk a parkban. Tetszik a koszorú? Szerintem gyönyörű benne! Sok-sok puszit küldünk Em & Bella xx" 

Miután ki tweeteltem a fiúknak a képeket az oldalamra feküdtem és csak csodáltam Bellust. Annyira sokat nőtt és eszméletlenül imádom. Életem legjobb döntése volt, hogy megtartottam. Egész reggeltől délutánig kint voltunk a parkban. Rengeteg rajongó készített Bellával közös képet, majd, amikor már láttam, hogy kezd fáradni és az idő is hűvös lett ( na igen London, egyszer jó az idő 2 percre rá meg már esik, de így szeretjük!:) ) eldöntöttem, hogy indulunk haza. Bellát immáron pulóverbe öltöztetve raktam be a kocsiba, majd gondoltam, hogy közlöm a fiúkkal, hogy lassacskán számítsanak ránk.


"@Liam_Payne Percek kérdése és otthon vagyunk! Jól elszórakoztunk a mai napon! Remélem nektek is jól telt a napotok! :) Sietünk!  Em & Bella xx"

10 percre rá, már az ajtót nyitottam ki. Belépve az ajtón egy rég nemlátott személyen akadt meg a tekintetem. Az ajtót becsukva magam mögött még mindig meglepődve álltam és néztem.

- Te mit keresel itt? - néztem még mindig döbbenten.


Nem szoktam határokat szabni, de a következő rész legalább 5 komi után fog jönni! Légyszíves alul pipálgassátok ki, hogy tetszett-e vagy sem illetve, hogy elolvastátok. Remélem elnyerte tetszéseteket ez a fejezet. Sok puszi nektek, White! :) 

8 megjegyzés:

  1. uristen most szivatsz hogy így hagytad abba??:O
    Harry olyan makacs..://
    remélem hamar összegyűlik az 5 komi..:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eléggé hamar összegyűlt. Köszönöm szépen, hogy írtál!

      Puszi, White.

      Törlés
  2. Miert kell mindig a legjobb reszeknel abbahagyni ?! :D tetszett, mint mindig;) Mirabella c:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit gonosz voltam, ez tény :$ De gondoltam így még jobban fogjátok várni a következő részt. :)

      Köszi, hogy komiztál!
      Puszi White.

      Törlés
  3. aa imádtam:D gyorsan kövit*-*

    VálaszTörlés
  4. Oh my God.
    Imádtam.Egyszerűen fantasztikusan írsz.*-*
    Hmm...Miért most hagytam abba?:|
    Siess a következő résszel!;)
    BTW,ÖSSZEGYŰLT AZ 5 KOMI,HOZHATOD AZ ÚJ RÉSZT!!!
    Dal*xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Nagyon jól esnek azok, amiket írtál!:))
      Gondoltam, hogy kicsit "izgatlak" titeket és azért hagytam abba, hogy gondolkodjatok és várjátok az új részt:))

      Köszönöm, hogy komiztál!
      Puszi, White

      Törlés